Nem terem babér a gencsieknek Teremen

Brusztolós focit láthattak azok, akik kilátogattak ma a mezőteremi labdarúgópályára. A megyei elsőosztályú bajnokságban a szomszédos település, Gencs focicsapatát fogadták a hazaiak. Három gól született, a kapufa is mentett mindkét alakulat számára, mégis amolyan kötelező jellege volt a találkozónak.

A teremiek számára a bajnokságban célkitűzés a jó szereplés, és persze az, hogy Gencset legyőzzék – erősítették meg a feltételezésünket a hazai szurkolók. A mérkőzés ennek megfelelően a hazai csapat támadásaival kezdődött, s erre alkalmanként tudott válaszolni – igaz, rendszerint elég veszélyesen a vendégalakulat. A 31 percben aztán sikerült gólt szerezniük a házigazdáknak, majd a 43. percben duplázott is Berki Ottó. A félidei szünet után mindkét csapat aránylag álmosan kezdte a meccset – meleg is volt, és ritkán látható rovarinvázió lepte meg a játékosokat és a nézőket. Néhol – ahova egy-egy raj szállt – szabályosan alig lehetett levegőhöz jutni.

Több elpuskázott helyzetecske akad mindkét gárda előtt, majd – hogy azért izgalmakat is tartogasson a meccs – sikerült szépíteniük a gencsieknek Tóth István révén a 80. percben. A házigazdák előbb rohamozni próbálkoztak, majd a megtáltosodó, és főleg okosan támadó ellenfél láttán leginkább csak az egygólos előny kibekkelésére törekedtek. Ez sikerült is nekik, nyertek, három ponttal gazdagodtak. Ám a gencsiek is becsülettel helyt álltak a nem túl magas iramú mérkőzésen.

Mezőteremi Victoria

Kovács Lajos – Máté István, Horvát Roland, Óbis Caludiu, Horvát Carol, Costin Ionuț, Berki Ottó, Bundás Roland, Vinkler Valter, Holeva Alin, Schrepler Erhard. Cserék: Băbțan Daniel, Horváth Mihai, Kerezsi József, Pogeda Darius, Filip Cristian.

Gencsi SE

Komáromi Kristóf – Buruian Adrian, Boros István, Țoca Florian, Pal Carol, Keszler Cristian, Vekker Csongor, Oneț Sorin, Tot Cristian, Tóth István, Câmpan Stelian. cserék: Hudea László, Roșca Ciprian, Sabău Ștefan, Komáromi István, Corăcean Ciprian, Ungur Ionuț.