Akinek az unokái is svábok lesznek, az a sváb

Mesebeli helyszínen hangzott el ma a címbeli gondolat. A Napkor mellett lévő Kerekerdő Turisztikai Központban a helyi sváb egyesület szervezésében idén is tanácskoztak az identitásról, a családról.

Több mint százan vettek részt az alkalmon, mely nyitányként a főszervező, a nagykárolyi születésű dr. Ludescher Gabriella egyesületi vezető üdvözölte a részvevőket. Hangoztatta, öröm számukra az, hogy idén is sikerült létrehozni ezt a rendezvényt. Ráhangolódásként helyi német tagozatos iskola elemistái körtáncot mutattak be, míg magyar táncokkal az Igrice Néptáncegyüttes tagjai szolgáltak.

Minden korábbinál több lehetősége van a nemzetiségi identitásuk megélésére a magyarországi kisebbségeknek – derült ki Ritter Imre, avagy Emmerich Ritter országgyűlési képviselő beszámolójából. Most először sikerült ugyanis önálló képviselőt küldeniük a parlamentbe a kisebbségeknek, s példás szervezőkészségüknek köszönhetően a német nemzetiségűek érték el mindezt. Persze korábban is részt vett az Országgyűlés munkájában, ám immár nem mint szószóló, hanem teljes jogú, szavazati joggal rendelkező tag. Az ezzel járó előnyöket a számok nyelvére lefordítva érzékeltette: az anyanyelvi táboroztatásra megpályázható összeget megharmincszorozták, de háromszorosára nőtt a pedagógusképzésben részvevők számára elérhető ösztöndíj is.

Honnan is indult például a svábok jogkiteljesedése, saját életútján keresztül érzékeltette a miniszterelnökség Nemzetiségi Kapcsolatok Főosztálya Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Osztályának osztályvezetője, Tircsi Richárd. Ő vállaji sváb. A német identitása közel-felnőttként tudatosult benne, nem volt ugyanis szokás a német eredetet megélni a szatmári sváb települések közé tartozó, ám a határ másik oldalán maradt faluban. Immár a lehetőségek adottak, élni kell ezzel – érvelt. Igencsak különbözőképpen szabályozottak a közösségi jogok az Európai Unióban. Átfogó, egyértelmű jogi biztosíték nem is nagyon van – mutatott rá dr. Nagy Andrea. A jogászprofesszor a család szerepének a jogi megerősítését látja járható útnak, hiszen a családon keresztül, annak keretében például az identitás is megőrizhető, továbbadható.

Hogy Magyarország törekszik a példás kisebbségbarát politikára, a szomszédos országokban élő jelentős számú magyar kisebbség létével magyarázható – ismerte el Seszták Oszkár, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlésének elnöke. Ennek jegyében kívánta a jelenlévő sváboknak, hogy a lehetőséget felhasználva az unokáik is svábok maradhassanak.

A svábok jellegzetes életszemléletét ragadja festményeiben a mezőfényi születésű Stefan Gnandt alkotóművész. Önmagáról szólt röviden, és persze nem üres kézzel érkezett, hanem több műalkotással, melyeket egy rögtönzött kiállítás keretében lehetett megtekinteni.

Hogy milyen is a sváb identitással élni, azt ápolni, a továbbadásra törekedni, a napkori német nemzetiségi önkormányzat tevékenységének keresztül érzékeltette Kéninger Miklós elnök. Példának okáért rendszeresen elzarándokolnak Máriapócsra, hiszen eleik is így tettek. Beszélgető esteket szerveznek, melyekre neves előadókat hívnak meg. Ezeken az alkalmakon rendszeresen jelen vannak a nagymamák mellett az unokák is, hiszen fontos, hogy ők is hozzászokjanak ehhez a légkörhöz.

Maria-Gabriela Rist a többi között a szatmárnémetiben megjelenő SchwabenPost főszerkesztője. A havilap német nyelvű, és a szatmári svábok életéről szól. Hogy minél többekhez eljuthasson, rendszeresen közölnek magyar és román nyelvű írásokat is az újságban. Szatmárnémetiben önállóan működő német általános és középiskola van, de német tagozatok vannak például Nagykárolyban is – ismertette. A társaságában érkezett fiatalok a szatmári német rádiózásról beszéltek.

Kifejezetten hasznos, gondolatébresztő volt a mostani értekezlet is, melyen a tájegység sváb közösségei nagy számban képviseltették magukat.