Gyurika, a legkisebb

2018. október 23-án, kedden 10 és 12 órától a Nagykárolyi Városi Színházban mutatja be a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a Szerencsekrajcár című mesejátékát. Az előadás Benedek Elek azonos című meséjének táncos, zenés feldolgozása.

Az egyszerű, tréfás történet elsősorban óvodásoknak, iskolásoknak és fiataloknak ajánlott, de az idősebb korosztálynak is maradandó élményt nyújt. Jegyár: 10 lej. Helyfoglalás kötelező a 0726/244-480-as telefonszámon.

A tréfás történet eleven, emberi hangon mesél arról a nehéz, de szükséges emberi állapotról, mely a társadalomba való beilleszkedést, a minden körülmények között való helytállást jelenti.

A mese főhőse Gyurika, a legkisebb fiú, a mese elején kicsi és gyenge, apja alkalmatlannak tartja a szolgálatra. Gyurika természetes vágya, hogy az emberek befogadják, szeressék és megbecsüljék, célja eléréséhez azonban számtalan próbát kell kiállnia. Ez az út vezet családja megmentéséhez, a királylány szívének és a fele királyságnak elnyeréséhez.

Az előadásba beépülő mondókák, rigmusok, névcsúfolók, gyerekjátékok, szokások egy olyan mesevilágot varázsolnak, amelyben a gyerekek saját magukra ismerhetnek, otthonukra lelnek. Hiszen az örök boldogság megtalálása csak félelmeink legyőzésével lehetséges – emelik ki az alkotók.