Képekbe zárt életünk

A tudatosan a Kárpát-medencéről, az itteni emberekről fényképalkotásokat készítő Danis Jánosnak nyílt ma Nagykárolyban kiállítása. A Károlyi-kastélyban otthonra lelt mintegy hatvan kép keresztmetszete az utóbbi évek termésének. Vannak eseményeken készült képek, és tudatosan kreáltak is.

A neves magyarországi fotóművész nagykárolyi bemutatkozótárlata a Vénig László nevét viselő károlyi fotós egyesület őszi rendezvénysorozatának a nyitánya. Hágó Attila Nándor és Bikfalvi Zsolt, azaz a klub elnöke és alelnöke, üdvözölte a megjelenteket, és röviden szólt az alkotóművész is. A kiállítás – mintahogy az szokás – két hétig tekinthető meg.

Mindenképpen érdemes megnézni a képeket!