Bemutatták az új hanganyagot

A Yesterdays együttes harmadik, Senki madara című albumát mutatták be tegnap a Károlyi-kastélyban. Ugyanakkor levetítették az új videoklipjüket is, mely természetesen az új hanganyagról szól.

A Nagykárolyi Helyi Tanács és a Say-Yes Alapítvány támogatásával létrehozott album bemutatóján Adrian Ștefănuți, a Gróf Károlyi Kulturális Turisztikai Központ munkatársa köszöntötte az egybegyűlteket, majd Enyedi Zsolt, a Yesterdays együttes tagja beszélt a zenei projektjükről. Így tett Bogáti-Bokor Ákos is. Ő szintén az együttes tagja, az új album „motorja”. Az együttesről szólt, a mostani hanganyagról, illetve arról, miként született meg ez a különlegesség. A zenekar énekese, Stephenie Semeniuc válaszolt a továbbiakban a közönség kérdéseire. A későbbiekben bemutatták az együttes új videoklipjét.

Az alkalom végén autogramot osztottak az együttes tagjai.