Miért tartották fontosnak a gyermekek a bibliaismereti vetélkedőt?

Tizedik alkalommal szerveztek a nagykárolyi egyházmegyében vallásórás korú gyermekek számára bibliaismereti vetélkedőt. A megmérettetést Nagykárolyban tartották.

Az egyházmegye különböző településeiről jöttek versenyzők. Voltak gyermekek: Bogdándról, Dobráról, Hadadról, Hadadnádasdról, Kaplonyból, Kismajtényból, Leléről, Magyargéresről, Nagykároly-Belvárosból, Nagykároly-Kertvárosból, Szaniszlóról, Szilágypérről és Szilágyszérről. Voltak települések, ahonnan több csapat is érkezett. A vetélkedőn résztvevők nagyon felkészülteknek bizonyultak idén is. Néhány vallásórást arról kérdeztünk, hogy miért tartotta fontosnak a vetélkedőt.

1

Antal Eszter (Szilágyszér): – Első alkalommal veszek részt a versenyen. Szerettem volna már rég eljönni, és most úgy gondoltam, hogy kihasználom az alkalmat. Nem volt nehéz felkészülni, párszor át kellett olvasni a történeteket, az aranymondásokat kívülről megtanulni…, de könnyű volt.

 

2

Balogh Roland (Kismajtény): – Az idén hatodik alkalommal veszek részt a versenyen. Úgy érzem, nagyon fontos az, hogy ne csak olvassuk a Bibliát, hanem meg is tanuljuk, és ezt a tudást a mindennapokban felhasználjuk.

 

 

 

 

3

Baracsi Júlia (Nagykároly): – Második alkalommal veszek részt a vetélkedőn. Idén is örömmel jöttem, mert szeretem a bibliai történeteket olvasni és szeretek vetélkedőkön részt venni.

 

 

 

 

 

4

Kovács Fanny Csenge (Kaplony): – Most vagyok negyedik alkalommal a vetélkedőn. Azért vagyok itt, mert szeretem megmérettetni magamat különböző tantárgyakban. Élvezem ezt a versenyt. Jó volt rá felkészülni, érdekes volt az idei anyag.

 

 

 

 

Forrás: károlyiegyházmegye.ro

Az egyházmegye honlapján további, a versenyen készült képeket is megtekinthet.