Megmutatni: egy közösség tagjai ők

Tanártársait, illetve a diákok közösségét kérte Kocsis Aliz igazgató (talán tavaly, vagy azelőtt), hogy az ünnep- és a mindennapokban egyaránt vallják be maguknak azt, amit egyébként is éreznek: „igazán fontosak vagyunk egymás számára”. Patrocíniumát ünnepli idén is a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum. S a névadó szent ünnepe alkalom erre: hogy egymás iránti elkötelezettségüket bevallják, megmutassák.

Ma, csütörtök délelőtt három versenyt is tartanak, mégpedig mind általános, mind pedig középiskolásoknak. Sor kerül a hagyományos Sík Sándor-szavalóversenyre, és ezzel párhuzamosan hittanversenyt is tartanak, illetve a természettudományok terén is megméretkeznek a diákok.

A nagytemplomban, azaz a Kalazanci Szent József-templomban holnap, pénteken 10 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melyet Ruppert József piarista atya celebrál, míg a szentbeszédet Takó István kolozsvári egyetemi lelkész, plébános mondja.

A hagyományoknak megfelelően az ünnepség a Szent László Közösségi Házban zárul. Ünnepi műsor bemutatására, illetőleg a díjátadásra kerül sor – az előző napon megtartott versenyeken jól teljesítőket jutalmazzák. Este pedig megtartják a szülők bálját.

A rendezvénysorozatot meghatározó hangulatról talán valamennyit visszaadnak az alábbi képek.

Ezek a felvételek tavalyelőtt készültek. Akkor Szmutku Róbert nagybányai plébános a nagykárolyi római katolikus felekezeti iskola, a Kalazanci Szent József Líceum patrocíniumi ünnepsége keretében bemutatott szentmisén tudatosította: – Szükség van az ünnepekre! –. Prédikációja alapgondolataként azt ajánlotta a hallgatósága figyelmébe, hogy a keresztényi reménynek megfelelően éljenek.

A nagykárolyi Kalazanci Szent József-templomban bemutatott ünnepi szertartás Schönberger Jenő megyéspüspök köszöntőjével kezdődött. Az oktatási intézmény diákjait, tanárait, illetőleg szülőket, az iskola pártfogóit, közöttük többek között Erdei-Dolóczki István parlamenti képviselőt odaadó énekszolgálattal üdvözölte az iskola tanulóiból álló zenészcsapat. Szentbeszédében Szmutku Róbert plébános arról beszélt, hogy olykor kilátástalannak érezzük az életünket, reménytelennek. Úgy gondoljuk ilyenkor, hogy nem érdemes nagy dolgokról álmodozni, hanem a mának kell élni. Elutasította ezt a csalóka érzetet. Mint nyomatékosította, a Jóisten mindenkoron velünk van. Kalazanci Szent József életét ajánlotta követendő példaként, hiszen őt sem a közömbösség, sem a csalódás nem tántorította el, és a remény embereként cselekedett. Óvva intett ugyanakkor attól, hogy az ember országának illúziójára cseréljük fel az Isten országának reményét, azaz a keresztényi reménységet. Több teológust is idézett eszmefuttatásában. „Attól félek, hogy ebben az acélból épített világban már nem beszélünk eleget az örök életről” – ismertette egyikük aggodalmát. Ennek kapcsán arra intette a diákokat, hogy becsüljék az őket körülvevő technikai megoldásokat, például az okoseszközöket, ám közben ne feledkezzenek meg arról, hogy ebben, az emberi világban mindösszesen átutazók vagyunk, az örök élet felé tartunk. Hallgatóságát arra buzdította, hogy a keresztényi reménnyel éljenek, hiszen „ezt a meccset nem egyedül játsszuk le, hanem az Isten segítségével”.