Oláh Emese az RMDSZ kolozsvári szervezetének új elnöke

Kolozsvár alpolgármesterét, a nagykárolyi Oláh Emesét választották meg az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnökévé a Szövetség ma megrendezett tisztújító ülésén.

Oláh Emese Horváth Annát váltja a városi szervezet élén. Székfoglaló beszédében elmondta: városi szervezeti elnökként arra törekszik, hogy egy projekt-orientált, dinamikus vezetéssel, a fiatal politikusok bevonásával megerősítse a kapcsolatot a kolozsvári magyarokkal, a magyar oktatási intézményekkel és civil szervezetekkel.

Célom az új hangsúlyok megjelölése. Nemcsak értékteremtő közösségben, hanem közösséget teremtő értékekben  gondolkodom. Hiszem azt, hogy olyan szellemi és erkölcsi tőkével rendelkezünk, amely köré közösségeket lehet szervezni – jelentette ki Oláh Emese.

Az ülés megnyitóján Csoma Botond képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke egyértelmű előrelépésként értékelte a városi szervezet három évvel ezelőtti megalapítását.

Horváth Anna leköszönő elnök a mandátuma megvalósításait összegezte és az országos politikai helyzetet értékelte. Elmondta, mandátuma során a magyar közösség tagjaival való kapcsolattartás kiemelt szerepet kapott. Nagyon fontos a párbeszéd, a napi tájékoztatás, hiszen a mesteri szintre emelt álhírek, félreinformálás korában választóinknak tudnia kell, hogy mit miért teszünk – hívta fel a figyelmet Horváth Anna.

Az ülésen elfogadták a kolozsvári szervezet elnökének és választmányának, a megyei és városi önkormányzati RMDSZ-frakciók, illetve a Kolozs megyei parlamenti képviselők, László Attila szenátor és Csoma Botond képviselő beszámolóját, új Városi Ellenőrző Bizottságot választottak. Emellett elfogadták a városi választmány új tagjainak listáját, és a kolozsvári RMDSZ szervezete kongresszusi küldötteit is megválasztották.

Közlemény

Oláh Emesét az Anziksz is faggatta már. Megkérdeztük, hogy melyik „fontosabb” tisztség: a kincses város alpolgármesterének lenni, avagy nagykárolyi polgármesternek? Oláh Emese ugyanakkor számos más kérdésünkre is válaszolt.