Rendkívüli tanácskozás 8,5 millió euró érdekében

Még öt percet sem tartott a Nagykárolyi Helyi Tanács tegnapi, soron kívül összehívott gyűlése. Az egyik mobilizációs projekt kapcsán kellett módosítani egy korábbi határozatot. A lényeg, hogy az elektromos buszok vásárlásához járuló ÁFÁ-t nem lehet európai uniós támogatásból fizetni, de lehet kormánypénzből.

Kovács Jenő nagykárolyi polgármestert kérdeztük a részletekről.

– Mind az európai uniós, mind a többi pályázási lehetőség során bele-beleütközünk abba, hogy „játék közben” változnak a szabályok. Hogy egész konkrét legyek: az egyik, a város mobilizációjáról szóló projektünkben egyebek mellett elektromos buszokat is veszünk. A kiírásban az szerepelt, hogy az ÁFA mint kiadás fedezhető az EU-s forrásokból, azonban időközben megváltoztatták, s immár egy másik költségvetési fejezetben kell szerepeljen, azaz a kormánypénzből fizethetjük ki. Tudni kell mindehhez azt, hogy az önkormányzatok Regionális Operatív Program (román betűszóval: POR) keretében juthatnak hozzá EU-s támogatásokhoz. A projekteken belül az EU 80 százalékot, a kormány 18-at biztosít, míg az önrész két százaléknyi. Mivel a buszok elég költségesek, jelentős az ÁFA-köteles hányaduk, s mindez most egy másik kiadási fejezetbe került – foglalta össze az elöljáró a rendkívüli tanácsi határozat hátterét.

Ezt a projektet amúgy szeptember 19-e óta igyekszik a közbeszerzések elektronikus felületén meghirdetni a károlyi helyhatóság. A mostani módosítással – a reményeik szerint – sikerülni is fog. A polgármester abban bízik, hogy tavasszal aláírhatják a kivitelezési szerződést. Ez a 8,5 millió eurónyi beruházás az elektromos buszokon túl azért különösen fontos a város számára, mert e révén a Nagykárolyt kettészelő főút felújítását is elvégeztetnék.