Néni, ettől boldognak tetszik lenni?

Daniela Ciută újabban nem lopja tőlem a képeket, viszont csúnyán néz rám. (Igaz, ez nem zavar.) Sőt, ma olyannyira megharagudott, hogy „megierica” néven mentette el az egyik fotót, amin amúgy szereplek.

Nemtetszését az váltotta ki, hogy neki nem szóltak az elkerülőút mai műszaki átadásáról. (Azt nem tudom megmondani, hogy engemet értesítettek-e volna, hiszen én évek, hónapok, napok óta kérdezem: polgármester úr, mikor lesz; így időben megtudtam az eseményt.)

De nyilván nem ez a lényeg. Hanem a pótcselekvés. Ő csúnyán néz, mert haragszik. A múltkor meg az őrt álló posztnak magyarázta a tujafákat, az meg meghallgatta, merthogy az volt a dolga: állni egy helyben. Nagyon haragszik Szasz Lorandra is. Ezért a nevét másként írja le: például a családneve „szesz”-ként szerepelt több alkalommal is.

Nem mondom, hogy sérült ember, aki így cselekszik, gondolkodik, de bevallom, felmerül bennem ennek az eshetősége.

Megyeri Tamás Róbert

1