Iohannis 19-re húzott lapot?

Iohannis elnök aláírta ugyan a regionális fejlesztési és a szállításügyi miniszteri szék megüresedését megállapító elnöki dekrétumot, de nem nyilatkozott a kormány által javasolt jelöltekről – mondta csütörtök este a Realitatea TV-nek adott interjúban Codrin Ştefănescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára.

Codrin Ştefănescu szerint azzal, hogy az államfő semmiféle bejelentést nem tett a Lia Olguţa Vasilescu kinevezéséről a regionális fejlesztési, illetve Mircea Drăghici kinevezéséről a szállításügyi tárca élére, bonyolulttá teszi Románia EU-elnökségével járó feladatainak ellátását. A román kormány minden tárcavezetőjének ugyanis a következő 6 hónapban az illető szakterület EU-s miniszteri tanácsát kell vezetnie, és jelenleg a regionális fejlesztési, illetve szállításügyi uniós miniszteri tanácsnak nincs elnöke, mivel „Klaus Werner Iohannis úr nem akarja aláírni az alkotmány és a törvény tiszteletben tartásával a kormányfő és Románia Kormánya által tett javaslatot” – fogalmazott a PSD főtitkára.

Hozzátette, gesztusa révén Iohannis államfő nemcsak a kormányt, hanem az egész országot lebénítja.

Azt is elmondta, hogy Iohannis elnöki tisztségből való felfüggesztése a Szociáldemokrata Párt soraiban és a PSD-ALDE koalícióban egyaránt felmerült. Kifejtette, véleménye szerint az államfő jelenleg „minden tőle telhetőt megtesz, minden törvényt áthág, áthágja az alkotmányt, az alkotmánybíróság döntéseit, és egész egyszerűen kéri a felfüggesztését.” Ştefănescu szerint a koalícióban rövidesen döntés születik arról, hogy megkezdik-e az államelnök felfüggesztésére irányuló eljárást.

Forrás: AGERPRES