Filmet forgatnak az elméletisek

Újabb feladatot kaptak az Örökségünk őrei elnevezésű vetélkedőre benevezett csapatok tagjai. Mint ismeretes, a nagykárolyi Elméleti Líceum diákjai az Aranyszarvas épületét (ma Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal székháza, a városháza) fogadták örökbe. A diákok vállalták, hogy minél szélesebb körben népszerűsítik az épületet, bemutatva történetét és jelentőségét.

Az elméletisek csapata hétfőn az épület dísztermében forgatta azt a filmecskét, amelyet hamarosan a nagyközönség is megismerhet.

A kétperces alkotás története az 1846 szeptemberében a díszteremben megtartott bált jeleníti meg. Ez volt az a bizonyos alkalom, amikor Petőfi Sándor elindulva a nagykárolyi megyegyűlésre megszállt az Aranyszarvas fogadóban. Itt „az emeleten, a templom felőli sarokszobában volt elszállásolva. A Szarvas vendéglőben táncvigadalom volt, melyen Petőfi is megjelent. Ott bilincselte le figyelmét a táncoló lányok egyike, Szendrey Júlia. Petőfi a terem közepéről figyelte Júliát, a barátjával együtt, és csak ennyit mondott barátjának:

‘az a leány az enyém’.

Riskó Ignác mutatta be őt Júliának és Térey Máriának. A néhány negyedóra, amely alatt együtt társalogtak, tökéletesen elég volt arra, hogy megértsék egymást. A bál utáni napokon már ott ül Téreyéknél, Júlia mellett. Egy évre rá összeházasodtak” – olvasható az Aranyszarvas fogadóval foglalkozó Wikipédia-oldal vonatkozó szócikkében – melyet amúgy az elméletisek hoztak létre.

Hogy miként is történhetett mindez, azt igyekeznek a diákok is bemutatni filmecskéjükben, melyben ötvözik a múltat a jelennel… Hamarosan a közösségi felületükön is elérhető lesz a videó. Érdemes figyelni és természetesen további lájkokkal (kedvelésekkel) segíteni őket az Örökségünk őrei megmérettetésen!