Kettős évforduló és könyvbemutató Nagykárolyban

1919. január 10-én született Fényi István és 1919. január 27-én hunyt el Ady Endre. A kettős évforduló kapcsán a helyi önkormányzat és a Nagykárolyi Művelődési Központ szervezésében rendezvénysorozatra kerül sor, melynek eseményei több helyszínen zajlanak.

Az eseménysorozat január 19-én, szombaton 11 órától kezdődik, amikor is az Ady Endre alakjához, munkásságához kapcsolódóan szerveznek kulturális rendezvényeket, a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal dísztermében, illetve gyűléstermében. Végh Balázs Béla és Kereskényi Sándor irodalomtörténész előadásaiban Ady Endre munkásságáról, nagykárolyi éveiről tudhatnak meg információkat a jelenlévők.

A programok sorában egy könyvbemutató is helyet kap: a „100 vers Nagykárolyról” címet viselő alkotást szerkesztője, Végh Balázs Béla mutatja be. Az előadásokat követően, a résztvevők megkoszorúzzák Ady Endre, Kaffka Margit és Petőfi Sándor szobrait.

Január 20-án, vasárnap 10 órától kezdődően Fényi István költőre emlékeznek egykori diákjai, tisztelői. A költő sírjának, majd emléktáblájának megkoszorúzását követően a Kalazanci Szent József-templomban emlékmisét mutatnak be. 12 órától pedig a városháza dísztermében „Nagykároly költője, a jövő Nagykárolya” címmel kerekasztal-beszélgetésre várják az érdeklődőket.