Vajdasági színész Károlyban

A „menjek vagy maradjak” kérdése mifelénk is aktuális. Molnár Zoltán vajdasági színész Kárpát-medencei turnéjának nagykárolyi helyszíne a Szent László Közösségi Ház; időpontja: február 16., szombat 17 óra. A Wass Albert és Nyírő József szövegeire épülő melankolikus előadás minden korosztály számára tartalmaz mondanivalót.


Február 16-a este 5 óra. Helyszín: Nagykároly, Szent László Közösségi Ház. Belépő foglalás esetén: 13 lej; diákjegy 6 lej; a helyszínen: 18 lej. Jegyek csak korlátozott számban válthatók! Jegyek foglalhatók az office@borostyanprodukcio.hu e-mail-címen.

Szeretnék néha visszajönni még

„Menni vagy maradni? Ez az egyre aktuálisabb kérdés itt, a déli végeken. Az előadás is részben erről szól. Igyekeztem olyan szövegeket gyűjteni/kapcsolni egybe, melyek közel állnak hozzánk, nekünk szólnak, a mi lelkünkben mozgatnak meg valamit. Persze a néző nem kap konkrét választ a fenti kérdésre, de azt szeretném ha megmozgatná a fantáziáját, hogy a lelkébe marjon.

Az előadásnak elsődleges célja, hogy olyan helyekre vigyem el, ahol nagyon ritkán vannak kulturális események. A színházak ugyanis előadásaikkal a sok technika miatt nem tudnak mindenhová eljutni. Ha olyan helyre megyek, ahol vannak megfelelő technikai feltételek, akkor előadás lesz zenével, hanggal, fénnyel, egyébként eljátszhatom a pici, intim helyen is. Eleve úgy állítottam össze, hogy könnyen bemutathassam ott is, ahol nincs bejáródott színházi élet, s ahol szinte semmilyen technikai adottság sincs.

Szeretem az előadást, és előre örülök minden játszásnak, mert van két változata: a nagyközönségnek és kisközönségnek, sok embernek és kevés embernek, nagyszínpadon és a kisszínpadon. Számomra is nagy kihívás, hogy különböző helyeken hogyan fog ez működni.”

A Melankolikus utazás alcímet kapta, mert első olvasatra arról szól, hogy elhagyni a szülőföldet, vagy itt boldogulni. A másik olvasata, ami engem foglalkoztat, amit játszok, amitől melankolikus utazás: egy ember életének a lezárása, visszaemlékezése az elmúlt időszakra, és előrevetítése, hogy mi történhet ezután.

A színpadon vagyok otthon, itt, ott, amott – bárhol – mondja Molnár Zoltán, akivel önálló estje kapcsán beszélgettünk

Bozsoki Valéria a Magyar Szó Online vajdasági portálon megjelent interjúját közöljük.

Vasárnap 17 órakor Szabadkán, a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület József Attila utca 32. alatti székházában Molnár Zoltán színművész önálló estet tart. A Szeretnék néha visszajönni még című verses összeállítás válogatás Ady Endre, Juhász Gyula, Jung Károly, Reményik Sándor, Szilágyi Domokos és mások műveiből.

– Önálló estjének a témája hogyan kapcsolódik életéhez, pályafutásához? – kérdeztük Molnár Zoltán újvidéki születésű színművészt.

– Egykoron Szabó Palócz Attila barátommal, osztálytársammal a vizsgaelőadásunk a kevésbé olvasott vajdasági magyar költők verseiből készített, jól sikerült előadás volt. Most, „egy élettel később”, eljutottam egy olyan fázisba, hogy az előadásomhoz megfelelő műveket, többnyire verseket kerestem. Az akkori vizsgaelőadás életem egyik periódusának a lezárása volt, ez szintén egy fázisnak a lezárására sikeredett. A Melankolikus utazás alcímet kapta, mert első olvasatra arról szól, hogy elhagyni a szülőföldet, vagy itt boldogulni. A másik olvasata, ami engem foglalkoztat, amit játszok, amitől melankolikus utazás: egy ember életének a lezárása, visszaemlékezése az elmúlt időszakra, és előrevetítése, hogy mi történhet ezután.

– Színészként, emberként eldöntötte-e a maradni vagy menni kérdést?

– Úgy érzem, napi szinten oldódik meg, egyik nap így, másik nap úgy: elmegyek, de visszajövök. Többször elmentem, éltem külföldön huzamosabb ideig, sok helyet bejártam, de mindig visszajöttem. Mindenkinek azt mondom, itt kell maradni, ez az a hely, ahol az ember otthon van.

– Milyen okok vonzották külföldre?

– Még egyetem előtt kalandvágyból mentem ki Angliába két hónapra, aztán két évig maradtam. Az ember a jobb reményében megy el. Az anyagi szempont fontos, de nem ez határozza meg az embert, mondom én, aki kint éltem, jól kerestem, és visszajöttem. Annak idején azért jöttem vissza, mert beiratkoztam a színművészetire, s nem volt kérdéses számomra, hogy visszajövök. Hazajövetelem előtt furcsa módon éjszakáról éjszakára azt álmodtam, otthon vagyok Újvidéken, a Telepen, és eszem a burekot. Bár anyagilag rendben voltam, érzelmileg kint nem tudtam kiteljesedni. Az emberek boldogulnak úgy, hogy anyagilag jól járnak, nem hiszem azonban, hogy sok ember úgy boldogult, hogy boldog lenne. Szerintem boldog az ember itthon lehet, és itthon a helyünk.

A szülőföld egy mitikus fogalom, de van benne valami.

– Mennyire vonzza a monodráma műfaja?

– A monodráma iszonyúan nehéz műfaj, mert az ember egymaga van a „színpadon”, s ha bizonytalan, nem tud mások mögé, mellé bújni. Ebből a szempontból kicsit félelemkeltő. Viszont ha jó, akkor miattam jó, ha nem jó, akkor miattam nem jó. Izgalmas, mert magam határozom meg, hogy mi hogy lesz benne.

– A monodrámának nincs rendezője. Igényli-e a színész, hogy a készülő előadást valaki megnézze a bemutató előtt?

– Mindent magam csinálok, ennek a jó oldala mellett vannak buktatói. Jónás Gabriellát, aki az egyetemen a tanárnőm volt, kértem meg, üljön be egy-két próbára. Hiszen kívülállóként tud olyat ajánlani, ami beleillik az előadásba és a javára válik.

– Önálló estjének bemutatója Szabadkán, a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületben lesz. Miért éppen ott?

– Ennek az előadásnak elsődleges célja, hogy olyan helyekre elvigyem, ahol nagyon ritkán vannak kulturális események. A színházak ugyanis előadásaikkal a sok technika miatt nem tudnak mindenhová eljutni. Ha olyan helyre megyek, ahol vannak megfelelő technikai feltételek, akkor előadás lesz zenével, hanggal, fénnyel, egyébként eljátszhatom a pici, intim helyen is. Eleve úgy állítottam össze, hogy könnyen bemutathassam ott is, ahol nincs bejáródott színházi élet. Így jutott eszembe a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület. Ott már volt szerencsém föllépni. Jól ismerem a vezetőket, a szervezőket, és nagyra becsülöm a tevékenységüket. Gondoltam, önálló estemmel hozzájárulok a fontos „missziójukhoz”.

Egyébként hálával tartozom a Magyar Nemzeti Tanácsnak, Hajnal Jenő úrnak, hogy támogatják nemcsak az előadást, hanem az előadás utóéletét is, ami számomra legalább annyira fontos, mint az elkészítése. Ez nagyban megkönnyíti a munkámat, mert tudom, hogy másutt is tudni fogom játszani. Kellemesen meglepődtem azon, hogy a Köztársasági Művelődésügyi és Tájékoztatási Minisztérium is kiutalt egy kisebb összeget az előadás elkészítésére. Nekik is köszönöm, valamint a már említett Lányi Ernő egyesületnek, amely bevállalta az előadás bemutatóját.

Szeretem az előadást, és előre örülök, mert van két változata: a nagyközönségnek és kisközönségnek, sok embernek és kevés embernek a nagyszínpadon és a kisszínpadon. Számomra is nagy kihívás, hogy különböző helyeken hogyan fog ez működni.

– Életében, pályafutásában mire a legbüszkébb?

– A magánéletemben arra vagyok a legbüszkébb, hogy volt szerencsém sok helyre eljutni. Ez az előadás is azért készült így, mert szeretek mozgásban lenni. Úgy érzem, akkor van értelme az életnek, ha az ember megy, megy, keresi a kapcsolatot, más emberekkel találkozik.

A színházban minden a szívemhez nőtt, amit csináltam. Relatív fiatalon nagyon jó szerepeket kaptam. Fontos volt számomra, hogy nagyon jó rendezőkkel dolgoztam. Most is olyan emberekkel dolgozom, akik engem szeretnek, és akiket én szeretek.

– További tervei?

– Egy nagyon jó Pirandello-szövegen dolgozom: Az ember, aki virágot hordott a szájában. A bemutatója 2017 decemberében Belgrádban volt a Szerb Nemzeti Színházban, szerb nyelven. A nyár folyamán elkészítem a magyar változatát, és tervezem két nyelven előadni itt-ott – mondta a színművész, aki a színpadon van otthon, bárhol is játszik.