Jótékonykodó „lidércesek”

Február 16-án, szombaton 18 órától kezdődően Nyíregyházán vendégszerepelnek a Varga Sándor színművész által vezetett Lápi Lidércek amatőr színjátszó társulatának tagjai.

A Sóstóhegyi Szabó Lőrinc Tagintézményben Molière: Úrhatnám polgár című előadásukat mutatják be.

Jótékonysági előadás is lesz

Nyíradonyban is vendégszerepelnek a börvelyi Lápi Lidércek. A március 10-i előadásuk rendhagyó lesz, hiszen egy magyarországi kislány, Lilike gyógyulási körülményeinek kialakításához járulnak hozzá előadásukkal.

„Lilike gyógyulási körülményeinek kialakítására szervezett jótékonysági előadásra hívunk, várunk minden együttérző, segíteni szándékozó vendéget. A lakás átalakítás (steril szoba…), TB által nem támogatott plusz gyógykezelés, napi egyéni étrend és utazgatások a család és kórház között óriási anyagi terhet jelent a családnak.

Kérjük, hogy az előadásra vásárolt jegyek és lehetőséghez mérten a bejáratnál elhelyezett urnás támogatással könnyítsük közösen e terheket” – olvasható az előadás szervezői által közzétett felhívásban.

liderc

jotekonysagi lidercek