Ha már a régi képeknél tartunk…

Daniela hozza a formáját. Megírtam, hogy valótlanságot állít, hiszen azt tudatta a blogján (a zömében bakói olvasóival), hogy egy nagykárolyi kézilabdás csapat diadalmaskodott tegnap, holott a valóságban labdarúgók jutottak a megyei szakaszba. A sportág megkülönböztetése okozott gondot az önjelölt (képesítés nélküli!) újságírónak.

A Buletin de Carei felületén erre megjelent a szokásos személyeskedő iromány. A küldetéstudattól erőteljesen vezérelt Daniela megpróbálja megmondani nekem, mit és hogyan kellene megírnom az általam szerkesztett felületen.

Felhozza a szokásos témáját is: nevezetesen magyar nemzetiségű vagyok, és így bizonyára nem értek románul. Nos, ezzel kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy nekem nincsenek gondjaim a vesszőhasználattal. Ha már egy kulturális szervezet nagykárolyi részlegének vagy tagja, Daniela, illenék megtanulnod helyesen papírra (azaz újabban a billentyűzetre) vetni a gondolataidat.

És például a férjednek sem ártana segítséget kérni e téren. A hivatalos, politikusi közösségi felülete ugyanis hemzseg a helyesírási, központozási, fogalmazási hibáktól. (Nem egy van, hanem több, rendszeresen előforduló.)

Tudod, ha bármely nyelven írsz, illendő megbecsülni azt a bizonyos nyelvet, kultúrát azzal, hogy legalább az alapvető szabályokat betartod (például egyezteted az alanyt az állítmánnyal…).

És ha már az öltözködésnél tartunk, a vicces, önmagát rendszeresen dicsérő Iliének el kellene magyarázni, hogy az csúfos, ha a nemzetiszínű sállal törli a fényképezőgépe lencséjét.

Üdvözlettel,

Megyeri T.

Ui.: A kép kapcsán pereskedtünk egykor. Kultúremberhez nem méltón kértél akkor bocsánatot. Ugye, emlékszel? A nevezetes „kék nadrágos” képemet meddig kívánod felhasználni az ellenem szóló bosszúhadjáratok során? Bevallom: idegesít, megalázónak érzem, ezért nyomatékosan felszólítalak, hogy ne tedd többé.