Erdély-szintű biológiaverseny

Immár harmadik alkalommal szervezte meg a Herman Ottó biológiaverseny erdélyi fordulóját a Magyar Természettudományi Társulat, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szombaton, 2019. március 2-án.

1

Erdély 25 településéről érkeztek a 7–8. osztályosok és kísérőtanáraik, több mint 60 diák versenyzett azért, hogy továbbjuthasson a XXIX. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Versenyre, illetve részt vehessen a III. Kárpát-medencei Tehetségtáborban is Kárpátalján.

A Sapientia EMTE három karán számos olyan szak van (környezettudomány, biotechnológia, növényorvosi, élelmiszermérnöki, tájépítész stb.), melyek keretében alaptantárgyként oktatják a biológiát, és végeznek a szakterülethez kapcsolódó igen változatos kutatásokat. Ez szolgáltat remek alapot ahhoz, hogy a huszonkilencedik alkalommal megszervezett Herman Ottó-verseny külön erdélyi fordulója harmadjára is otthonra lelhessen az egyetem Kolozsvári Karán. A vetélkedő Kárpát-medencére kiterjedően, Felvidéktől Erdélyig, Vajdaságtól Kárpátaljáig fogja egybe azokat a 7-8. osztályos diákokat, akik hangsúlyosan érdeklődnek a biológia iránt.

A verseny erdélyi fordulójának megszervezése révén a Sapientia EMTE elsősorban arra törekszik, hogy támogatást nyújtson az erdélyi közoktatásban zajló tehetséggondozásnak, hozzájáruljon az ifjú tehetségek már általános iskolai szinten történő szelekciójához, valamint hogy bekapcsolja őket a tehetséggondozás Kárpát-medencei hálózatába. A március 2-ai fordulóban legmagasabb pontszámot elért két-két tanuló továbbjutást nyert a XXIX. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny döntőjére, amelyre a magyarországi Kisújszálláson kerül sor 2019. május 31. – június 2. között, ráadásul részesei lehetnek a III. Kárpát-medencei Tehetségtábornak is Kárpátalján.

Az erdélyi fordulón mindkét évfolyamon hét különdíjat és három helyezést osztottak ki. A díjazottak a következők:

ők:

Diák Iskola

O.

Felkészítő tanár

1.

Kacsó Botond Sükösd Ferenc Általános Iskola, Alsósófalva

7.

Cseresnyés Eszter

2.

Fülöp Izabella Diaconu Coresi Általános Iskola, Brassó

7.

Papp Edith

3.

Szabó László János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár

7.

Sólyom Vivien Anna
Engi Kamilla Áprily Lajos Általános Iskola, Parajd

7.

Cseresnyés Eszter
Szász Bernát Sükösd Ferenc Általános Iskola, Alsósófalva

7.

Cseresnyés Eszter
Küsmődi Anna Siklódi Lőrinc Általános Iskola, Gyergyóditró

7.

Fülöp Réka
Tóth Regina Siklódi Lőrinc Általános Iskola, Gyergyóditró

7.

Fülöp Réka
Kádár Andrea Székely Mózes Általános Iskola, Felsősófalva

7.

Cseresnyés Eszter
Mayer Kinczler Ella Tímea János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár

7.

Sólyom Vivien Anna
Medgyesi Beatrix Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó

7.

Papp Edith
Diák Iskola

O.

Felkészítő tanár

1.

Krecht Hanna Regina Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy

8.

Csia Kinga Emese

2.

Dénes Roland Gál Sándor Általános Iskola, Csíkmenaság

8.

Székely Csilla

3.

Bartos Debora Ilona Fogarasi Sámuel Általános Iskola, Vámosgálfalva

8.

Pataki László
Pápai Anita János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár

8.

Sólyom Vivien Anna
Ilyés Tímea Fogarasy Mihály Általános Iskola, Gyergyószentmiklós

8.

Fórika Kinga Emese
Kovács Roland Avasújvárosi Általános Iskola

8.

Szilágyi Annamária
Gaál Gabriella Sándorhomoki Általános Iskola

8.

Fehér Kinga
Kása Petra Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti

8.

Bartha Helga
Bálint Dorka Nyírő József Általános Iskola, Szépvíz

8.

Gál Emese
Kassai Dániel Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti

8.

Bartha Helga

A Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával létrejövő versenyen a következő iskolák diákjai vettek részt: Áprily Lajos Általános Iskola (Parajd), Áprily Lajos Főgimnázium (Brassó), Avasújvárosi Általános Iskola, Bánffyhunyadi Vlegyásza Szakképző Líceum, Báthory István Általános Iskola (Szeben), Báthory István Elméleti Líceum (Kolozsvár), Bethlen Gábor Kollégium (Nagyenyed), Börvelyi Általános Iskola, Diaconu Coresi (2-es számú) Általános Iskola (Brassó), Dsida Jenő Általános Iskola (Vice), Fogarasi Sámuel Általános Iskola (Vámosgálfalva), Fogarasy Mihály Általános Iskola (Gyergyószentmiklós), Gál Sándor Általános Iskola (Csíkmenaság), János Zsigmond Unitárius Kollégium (Kolozsvár), Jósika Miklós Elméleti Líceum (Torda), József Attila Általános Iskola (Csíkszereda), Kölcsey Ferenc Főgimnázium (Szatmárnémeti), Nagykárolyi Elméleti Líceum, Nyírő József Általános Iskola (Szépvíz), Református Kollégium (Kolozsvár), Sándorhomoki Általános Iskola, Siklódi Lőrinc Általános Iskola (Gyergyóditró), Sükösd Ferenc Általános Iskola (Alsósófalva), Székely Mikó Kollégium (Sepsiszentgyörgy), Székely Mózes Általános Iskola (Felsősófalva), Várfalvi Általános Iskola, Zajzoni Rab István Középiskola (Négyfalu), Zilahi Református Wesselényi Kollégium.

2