Megújul a Petőfi-mellszobor

Börvelyben pénteken illő ünnepség keretében újra-leleplezik a Petőfi Sándor mellszobrot. A bő másfél évtizede leleplezett alkotás nemrégiben megrongálódott, a helyi RMDSZ közadakozása révén újították meg. Kiss Zoltán polgármestert kérdeztük a részletekről.

Talán fél éve történhetett, hogy megrongálódott a börvelyi Petőfi Sándor mellszobor. Vélhetően valakik — talán nem is szándékosan — odadobtak egy követ. „Gondolom, hogy gyerekek lehettek, nem is biztos, hogy tudatos volt” — mondja el érdeklődésünkre Kiss Zoltán polgármester.

Mindenesetre a mellszobor tartóoszlopán lévő emléktábla megrepedett. A műalkotást amúgy a 2000-es évek elején emelték, az önkormányzat pár éve térkövekkel emelte ki a büsztöt. „Úgy éreztük, az az illendő, ha nem csak az emléktáblát, hanem az egész alkotást újítjuk fel” — fejti ki Kiss Zoltán, immár mint a helyi RMDSZ-szervezet elnöke. A közösség vezetőségének adakozása révén márványlapokkal vonják körbe a mellszobrot.

A szobor megrongálása kapcsán kérdeztünk rá a börvelyi közbiztonságra. A polgármester elmondta: három közterületi kamerájuk van, persze jó lenne még többet kihelyezni. Ám a csínytevéseket talán azok sem akadályoznák meg. „Hála Istennek nincsenek lopások, nincsenek zavargások a mi csendes községünkben” — utal arra Kiss Zoltán polgármester, hogy a táblamegrongálása egyedi eset.

Pénteken újra-leleplezik

Ebben az évben is illő ünnepséget tartanak a Kraszna-menti községben március idusán. Pénteken 11 órai kezdéssel az istenházában tartják meg az alkalom lelki megalapozását. Az istentiszteletet követően a szemközt, az iskola előterében lévő mellszobor köré vonulnak majd. Az újraleplezést ejtik meg. Közben szolgálatot mutat be az énekkar, a fúvószenekar, az iskolások közössége, illetőleg alkalomhoz illő ünnepi beszédek hangzanak majd el. „Az a fontos, hogy közösen, az egyházi, az iskolai és az önkormányzati közösség tartja az ünnepséget” — hangsúlyozza az elöljáró.

Várják a költségvetést

Tudakoltuk a polgármestert, hogy tervezik, mikor lesz meg az idei költségvetése Börvelynek. Nagyon várják már ők is az országosat, majd a megyeit, hogy megkezdhessék az érdemi munkát — mondta el. Ők is ideiglenes költségvetést készítettek, így a községi élet nem állt le, a fizetéseket képesek utalni, a közvilágítás számláját kifizetik, illetőleg a kisebb-nagyobb karbantartási munkálatokat is elvégzik. Előrelátó módon igyekeztek már tavaly felkészülni az ínséges időkre — tudatja. Nyomatékosítja ugyanakkor, hogy számos tervük van, s ezek kivitelezéséhez szükség lenne a konkrét büdzsére. A késlekedés számukra is hatalmas összeget jelent.

A Leader-programon belül Börvely egy munkagépet, egész pontosan egy traktort szerzett be. Az utánfutóval együtt közel 200 ezer lej értékű gép már ott van a községháza udvarán — újságolja a polgármester. Az árat meg kellett előlegezniük, éppen az előző héten adták le a szükséges okmányokat az illetékes hivatalhoz, hogy majd visszakaphassák a pénzüket — tudjuk meg. Tervük van bőven — árulja el, és sorolja is, hogy összességében mintegy 2 millió euróból a napközit, az iskolát újítanák fel, szeretnék ugyanakkor a községközpontot térkövezni, a mezőgazdasági utak felújítását befejezni.