Sorozatban ötödjére kerülhet az U19-es ifibajnokság regionális szakaszába a Nagykárolyi Victoria VSK korosztályos csapata. Persze addig két meccsük is lesz. Utaznak Beszterce-Naszód megyébe, majd szombaton idehaza fognak játszani. Az edzőt, Tabi Zsoltot kérdeztük.
— Milyen célkitűzéssel vágtok neki a mai besztercei vendégszereplésnek, az ifjúsági bajnokság megyeközi szakaszának?
— Az óradnaiak elleni találkozóknak azzal a céllal vágunk neki, hogy továbbjussunk a regionális szakaszba, amelyet június 14–16. között fognak megtartani. És ahol a megyeközi bajnokok, azaz két megye legjobbjai fognak találkozni. Ennek megfelelően ott a nívó magasabb, ennek megfelelően mindahány játékosunk nagyobb tapasztalatra tehet szert.
Az indulás 9.30 órakor fog megtörténni, és az egész keretet magunkkal visszük. Azaz közel 30 gyereket, mindazokat, akik részt vettek a mostani bajnokságbeli edzéseinken. Nyilván van közöttük olyan, aki nem sokszor játszott a megyei bajnoki mérkőzéseken, ellenben megérdemli, hogy ott legyen. Ezért Virgil Pereș igazgatóval úgy döntöttünk, hogy mindannyiukat magunkkal visszük a kiszállásra, ez is legyen egy motivációs tényező, egyfajta fizetség az edzéseken nyújtott teljesítményükért.
Sok meccs van a lábunkban. Második helyezettként két mérkőzést is játszottunk, hogy bejuthassunk a legjobb négy közé, a final fourba. Ott is volt két-két mérkőzésünk… Lesz továbbá két megyeközi meccsünk, és amennyiben továbbjutunk a regionális döntőbe, akkor további három találkozón vehetnek részt a csapat tagjai, azaz tizenegy mérkőzést játszhatnak le három hét alatt. Mindez nagyon hasznos! Az ifjúsági bajnokságban részvevő játékosoknak ez fejlődési lehetőséget jelent. Azoknak, akik gyarapodni akarnak a tudásuk tekintetében, akiknek van céljuk a futballt illetően. A bajnokságban tizenhárom mérkőzésünk volt három és fél hónap alatt, míg itt, ebben a szakaszban akár tizenegy hivatalos mérkőzést is tudnak játszani három hét alatt. Ez óriási lehetőség! Erőltetett menet, de hát ők fiatalok, hamar elfáradnak, de hamar regenerálódnak. Lehetőségük lesz a tudásukat felfedezni. Azt megmutatni, amit a heti négy-öt edzés alatt megtanultunk.
— Sérült játékos nincs?
— De, Cătălin Mărneanu sajnos megsérült a kaplonyiak elleni első meccs 5. percében. Bízunk benne, hogy a szombati találkozóra már felépül, akkor tartjuk ugyanis az Óradnai Minerul elleni visszavágót, immár hazai pályán. Méghozzá 13 órai kezdéssel. (Eredetileg vasárnap kellett volna játsszuk azt a mérkőzést, ellenben az ellenfél kérte, hogy hozzuk előre az időpontot. És hát miért ne lennénk megértők, miért ne egyeztünk volna bele?) Szóval bízunk abban, hogy sikerül továbbjutni, és képviselhetjük Szatmár megyét a regionális szakaszban, úgy, ahogy az utóbbi években tettük. A mostani sorban az ötödik lehet…
Hogy az A1-es korosztállyal ezt sikerült elérnünk, azt meg kell köszönjem a kollégáimnak, hiszen az ő munkájuk nélkül bizonyosan nem juthattunk volna idáig. Mindenkinek meg van a maga feladata, és így az érdeme is a felkészítésben. Gondolok itt a kollégáimra, azaz Marius Botanra, Nintaș Răzvanra, Botos Zsoltra, Gindele Gergőre, Csenteri Józsefre és Bagosi Sándorra, ő a kapusokkal fogllakozik. Mindez persze sokéves munkát is jelent. Mi annak örülünk, ha a nálunk nevelkedő játékosok minél magasabbra eljutnak a foci világában. Persze mindannyiuknak nem sikerülhet, de azok, akik elhívatottak, és minden lehetségest megtesznek az álmuk megvalósítása érdekében, ugyanakkor akarnak is magasabb szinten focizni, azoknak van lehetőségük.
Jelenleg négy, a korosztálya szerint ifi játékos van a nagycsapatban. Bákai Balázs, Cătălin Mărneanu, Veres Alex és Claudiu Mihale rendszeresen kezdők a nagycsapatban. És nem azért, mert kötelező ifiket játszatni, hanem azért, mert ténylegesen kiérdemlik azt, hogy ott játszhassanak. Mégpedig mind a képességeik, mind pedig a teljesítményük okán. Meg kell őket dicsérjem, hiszen nagyon sokat tettek ezért. A nagycsapat az idei évben, a bajnokság visszavágóiban a tizenhárom mérkőzésből tizenhármat megnyert. Mindösszesen két gólt kaptak. Persze erről talán többet tud mondani Botan edző úr. De ez a teljesítmény mindahány edző érdeme is, azoké, akik foglalkoztak ezekkel a gyerekekkel már kiskorukban is. Mindannyiuk itt, Nagykárolyban nőtt labdarúgóvá. Az FC Kinderben indultak, a sportiskolai klubon át érkeztek meg a városi csapatba, azaz a Nagykárolyi Victoriába. Támogat bennünket ebbéli tevékenységünkben a helyi tanács és a polgármesteri hivatal. Szép sportbázisunk van, felszerelt. És hát bízunk abban, hogy rövid időn belül magasabb szinten is játszanak a nagykárolyi csapatok tagjai. Például a harmadik osztályban. Mégpedig azért bízunk ebben, mert ezeknek a gyerekeknek a játéka végső soron kérni fogja ezt, azaz a feljutást, a továbblépést. Ugyanakkor Nagykároly labdarúgói múltja akár kötelezővé is teszi ezt a bizonyos szintemelést. Nem mondom, hogy feltétlenül a jövő évben kell ennek megtörténnie, lehet, hogy két év múlva… Én ezzel a reménnyel élek. Méghozzá azért, mert más a motiváció a gyerekek számára is, nagy vonzereje van annak, ha van egy legalább harmadik ligás felnőttcsapata a városnak. A foci mindjárt érdekesebb, vonzóbb lesz a gyerekek számára. Azaz még inkább vonzó.
— Négyen is játszanak a nagycsapatban. Várhatóan lesznek még olyanok, akik már ősszel odakerülhetnek?
— Igen. Jelenleg van négy játékosunk a nagycsapatban, akik koruknál fogva még játszhatnának az ifik között akár a következő bajnokságban is. Ugyanakkor mások is játszottak már a nagycsapatban, és részt vesznek azokon az edzéseken is: így Nyéki Kevin, aki 2002-ben született, a szintén 2002-es Kóter Raul, a 2001-es Vekker Csongor. Ők elérik azt a szintet. Naponta beszélünk róluk a mi kis technikai megbeszéléseinken. Figyelemmel követjük a fejlődésüket, az esetleges hiányosságaikat. Ügyelünk arra, hogy tudunk segíteni, miben tudunk segíteni nekik. Úgy vélem, hogy mindez látható is a hozzáállásukban, amikor is a pályára lépnek, hiszen mindent beleadnak, mindent félreraknak, fejlődni akarnak. Persze nem mindig sikerül, nem mindig sikerülhet ez. Azon a szinten, amelyben játszunk — figyelembe véve azt, hogy a nagycsapatunk átlagéletkora messze a legalacsonyabb az egész bajnokságban — számukra egy fél év számos fejlődést eredményezhet, mind egyénileg, mind a tapasztalatok terén, míg a korosabb csapatok számára talán inkább visszafejlődést hoz magával az idő. Szerintem ez látható is lesz a játékban.
— Ha jól értem, nem félsz az ificsapat edzőjeként attól, hogy egyesek továbblépnek…
— Jönnek a még fiatalabbak. Minden évben új generációnak adunk lehetőséget az ificsapatban. Ha három–négy fel is kerül a nagycsapatba, jön nyolc új a helyükre. Ez pedig nagyon jó! A lényeg, hogy a folytonosság mindig legyen biztosítva, az új generáció legyen előkészítve. Most is jönnek az 5–6 éves gyerekek, azaz velük foglalkozva a jövőt készítjük fel. Jelenleg persze még leginkább a fűzőt kötjük be, vagy akár az orrot töröljük meg, de már van labdájuk, van felszerelésük, azaz fociznak. Az pedig jó, bizakodásra okot adó, hogy részesei egy rendszernek, egy szervezett képzési formának. Szerintem mindez a későbbiekben még inkább látható lesz. Nyilván nem lesznek mindannyian labdarúgók, de abban bízunk, hogy azok, akik azok lesznek, magasabb szinten focizhatnak majd, és azok, akik nem lesznek hivatásosak, a szívükön viselik majd a sport ügyét.
You must be logged in to post a comment.