Amerikai álom (?) – zenélni a Chelsea Beachen

Késztetést érzett arra, hogy kitűnjön a szürkeségből. Álmaira – úgy néz ki –, hogy az Óperencián túl, Amerikában, a zene révén talált rá. Más ott az élet – jelenti ki érdeklődésünkre DJ Starx. Pörgősebb,...

Eleink gyümölcseit őriznék meg

Az önállóbb, ám kisebb termésátlagú fajtákat óvnák meg Szatmár megyében is. Egyfajta tündérkerteket hoznának létre, amelyek révén például a biokultúrában való gondolkodáshoz is hozzászoktatnák az ifjakat.

Lendületben a nagykárolyi anyukák

Új csapattal, új helyszínen indultak be hónapokkal ezelőtt a babamamaklubos találkozók. Az idő előrehaladtával összeolvadtak egy másik nagykárolyi, a babahordozást népszerűsítő klubbal, s azóta is folyamatosan szervezkednek az anyukák.

Minden voks fontos!

– Persze, hogy megyek szavazni. Már 12, sőt, 16 éve is voksoltam, pedig akkor végképp semmi közöm nem volt a politikához – jelentette ki érdeklődésünkre Poósz Szabolcs, az RMDSZ nagykárolyi szervezetének alelnöke. Mint ismeretes,...

„Érezzék, amit én érzek a dalban!”

Nagy Anitát, a Nagykárolyi Művelődési Központ könnyűzene szakosztályának az énekesnőjét kérdeztük tervekről, továbbtanulásról, éneklésről. – Mik a terveid most, hogy befejezted a középiskolát és túl vagy az érettségi vizsgákon? – Még magam sem tudom. Gondolkodom az...

„Jobb tanulóvá és emberré válni”

A Kalazanci Szent József Líceum diákja úgy véli: „egy iskola nem csak a tanulásra kell fektesse a hangsúlyt, hanem a diákok érzéseire és lelki világunk fejlődésére”. Popelmajer Sandrával beszélgetett Kocsis Anett. – Mióta vagy tagja...

Portrék és minimalista fotók

Hágó Nándor, a nagykárolyi Vénig László Fotóklub elnöke egyéni tárlattal rukkolt elő. Ennek apropóján kérdeztük.   2018. január 17., szerdán 17 órai kezdéssel kerül sor a nagykárolyi Károlyi-kastély emeleti kiállítótermében dr. Hágó Attila Nándor fotóművész, a...

„A költők megbecsülése igencsak szimbolikus”

Költészetnapi beszélgetés egy kortárs nagykárolyi költővel, Fischer Botonddal. – Nem is vagy te igazi költő, hiszen a Facebookod ma nincs tele költészetnapi bejegyzésekkel. – Hát, ha emiatt nem vagyok igazi, az nem olyan nagy baj. Amúgy...

Zene akár a világhálóról is

Új dala jelent meg a Yesterdays együttesnek. Immár játsszák a nótát a rádiók, és persze mi is letölthetjük, ezzel is támogatva azt, hogy új albummal is előrukkoljon a nagykárolyi zenekar. Erről beszélgettünk Bogáti-Bokor Ákossal. Az...

A közösség, a község javára

Felelősséggel tartozunk gyermekeink és unokáink jövőéért! Ugyanúgy, mint mindennapjaink jelenéért, valamint múltunk és örökségünk védelméért. Ezen gondolatokkal vág neki az elkövetkezendőknek Brém László polgármesterjelölt, illetőleg a mezőfényi RMDSZ csapata. A kisebbeknek egy színvonalas, az európai...