Életük a szakmájuk

Hatvanhét éves, és még idősebb emberek gyűltek össze szombat délelőtt a nagykárolyi szakiskolában. Fél évszázada harminchárman végezték el az asztalosipari technikumot, mindannyian a szakmában maradtak, persze többen mesterekké, oktatókká lettek. Most pedig összegyűltek, hogy életútjukkal...

A felmérő nagykárolyi eredményei

Június 22-24. között zajlott a nyolcadik osztályos diákok számára az országos felmérő, amelyen Nagykárolyban 182 végzős diák vett részt. 22-én román nyelvből, 23-án anyanyelvből (magyar vagy német), 24-én pedig matematikából vizsgáztak a résztvevők. 26-án délután...

Nyárisuli az Elméletiben

Véget ért a nagykárolyi Elméleti Líceum által június 22–26. között tartott Nyári iskola foglalkoztató programsorozat. Ennek keretén belül a líceum SNAC-önkéntesei zömében második, harmadik és negyedik osztályos diákokat fogadtak, „hogy beléphessenek a játékos angol és...

Német tannyelvű középiskolai oktatás Nagykárolyban

A nagykárolyi német tannyelvű oktatás jövőjéről egyeztettek csütörtök délután. Nagyon szükségszerű volt már ez a gyűlés – állapította meg Johann Müller, a Romániai Német Demokrata Fórum nagykárolyi szervezetének elnöke. Indoklás gyanánt elmondta: az utóbbi időben...

Önnek is van képe hozzá?!

Nem csak nekünk van képünk hozzá, ugye Ön is megosztana olykor egy-egy hangulathoz illő fényképet. Mint például Kun Gyula az alábbi, a börvelyi bajnokcsapatról készített felvételt. Nos, küldje el nekünk a fotót a megyeritamasrobert@live.com drótpostacímre,...

Anziksz az égboltból

Repülni – az emberiség egyik alapvető vágya. Még manapság is embert próbáló feladat – leginkább persze a nyúlnyi bátorsággal megáldott firkásznak. Mint már beszámoltunk róla, ’88-ban gyártott, tehát aránylag új An–2-es permetezett múlt héten csütörtökén...

Csutorával ismerik meg az örökségünket

Népzenei tábor otthona a nagykárolyi Szent László Közösségi Ház. Hatvan gyermek ismerkedik meg örökségünk muzikális részével a Rekettye Kulturális Egyesület rendezvényén. Egyébként immár a második alkalommal hirdette meg népzenei táborát a nagykárolyi egyesület. Tavaly nagy...

Tapsvihar a Júlia–Ábel-duónak

Vitéz Júlia és Putovits Ábel zenés estjére június 20-án, szombaton került sor a Headbangers, más néven Buffalo Bill Pubban. Koncertjük sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a közönség háromszor tapsolta vissza őket. A...

Karoler Schwabenfest

Sváb identitásukat, eredetüket vállalók vonultak fel vasárnap déltájt Nagykárolyban. A kistemplomban bemutatott szentmisét követően a kastélykert hűvösében felállított színpadon ünnepi műsor-összeállítással kedveskedtek. Idén is igazi ünnepséggé lett a Karoler Schwabenfest. Fülöp Csaba nagykárolyi fotós ekként...

Cambridge-nyelvvizsga zajlott

Közép- és felsőfokú Cambridge-nyelvvizsga zajlott június 19-én és 20-án a nagykárolyi Elméleti Líceumban. Pénteken a szóbeli, szombaton pedig az írásbeli, számítógép segítségével történő próbán vett részt a 14 jelentkező. 2014 óta, amikor is a középiskola...