DR: HÁGÓ NÁNDOR ATTILÁT, a nagykárolyi múzeum részlegvezetőjét kérdeztük annak kapcsán, hogy immár egyetemi tudományos fokozattal rendelkezik. Mint mondta, ez egy állomás az életében, melyre büszke. A munkát, a kutatást akarja folytatni, és egyelőre igen nagyon örül a sok szabadidőnek is.
– Nemrégiben sikeresen védted meg a doktori disszertációdat. Miért érezted fontosnak, hogy megpályázd a doktori címet?
– Egyebek között kihívás is. Magamnak is be akartam bizonyítani, hogy képes vagyok rá. Fontos volt az is, hogy kollégák is biztattak, illetve segítettek. Főként Németi János és Molnár Zsolt. Gyakorlatilag Zsoltnak köszönhetően pályáztam meg ezt a doktoranduszhelyet 2012-ben. Az is fontos szempont volt, hogy a régészetben, illetőleg az egész tudományos életben máshogyan kezelik az embert, ha már rendelkezik ezzel a minősítéssel. Az anyagi vonzata egyébként minimális, azaz nem emelkedik meg jelentősen a fizetésem. Sajnos…
Mostanra már megkönnyebbültem. Ezelőtt egy-két héttel igencsak izgultam.
– Igen, láttuk a közösségi felületeken, hogy gyarapodott a söröskorsóid száma… Vagy nincs összefüggés?
– Koránt sincs összefüggés – állítja mosolyogva. – Mindössze az történt, hogy az egyik üzletbe érkezett új áru. Igaz, nem régiek a korsók, ellenben van pár, ami nagyon szép… Mindenesetre ezután több időm lesz a gyűjteményem rendezgetésére, leltározására.
– Értem. Mi a következő cél? Azt hallottam, van nagydoktori cím is…
– Van, hogyne lenne, van még akadémiai doktori cím is. Egyelőre viszont eszemben sincs az ilyesmi. Ez egy állomás volt, folytatni akarom a kutatási munkát. A feladat egyébként ilyenkor az, hogy egy bizonyos idő után publikálni kell a dolgozatot. Persze a bíráló bizottságban résztvevők javaslataival ki kell egészíteni. Az az jó ebben, hogy már én döntöm el, mikor lesz kész, és nem kell egyeztetni a vezetőtanárral. Nyilván el kell neki küldeni, lektoráltatni is kell, de mindez már nem időhöz kötött. A tapasztaltabb kollégák véleményét is ki kell kérni, és ezt persze meg is fogom tenni. Egy bővebb, sokkal összetettebb dolgozat lesz belőle, amihez szükséges még kutatás is. Például C14-es vizsgálat sem ártana a csontanyaghoz…
– Miről is szólt a dolgozatod?
– Az úgynevezett Piskolt-csoportnak az elterjedését vizsgáltam. Ez a csoport a középső-Neolitikumba sorolható műveltség, ami azt jelenti, hogy időszámításunk előtt körülbelül 5500 és 5000 vagy 4900 közötti korszakban éltek. Piskolt településről kapta a nevét ez a műveltség, és a mi vidékünkön kívül a mai Északnyugat-Románia, Ukrajna kárpátaljai részei, Délkelet-Szlovákia és Kelet-Magyarország volt az elterjedési területük. Jellemző volt erre a népességre, hogy nagyon szépen megmunkált, festett kerámiákat használtak. Például szinte papírvékonyságú kerámiájuk is volt, amit bevontak egy nagyon szép, jó minőségű, folyékony agyaggal, majd megszárították, és fekete festékkel díszítették. Különböző mintákat rajzoltak fel: geometrikusakat, cikcakkosakat stb. A dolgozatomban azt vizsgáltam, hogy mekkora volt ennek a csoportnak az elterjedése, hol vannak lelőhelyek, milyen anyagi kultúrát hagytak maguk után, milyen lehetett a vallási életük stb.
– Sejtem, hogy egy tudományos dolgozatban nem feltétlenül a nóvumot keresik a bírálók, értékelők, hanem a tudományos munkát. Mégis a laikusokat érdekelheti, hogy mi volt ebben az új?
– Természetesen egy doktori dolgozatban kell újdonságnak lennie. Ebben az esetben talán az volt az új, hogy megpróbáltam összegyűjteni a teljes lelőhelyet, mégpedig mind a négy ország területéről, tehát egy teljes repertóriumot összeállítani, egy katasztert készíteni. Ugyanakkor aránylag nagy mennyiségű benne a korábban publikálatlan anyag. Továbbá kiemelték a könyvészetet, több mint négyszáz tudományos munkára van benne hivatkozás.
– A szebenit nem tartják számon a legfajsúlyosabb egyetemek között. Doktori cím esetén az ilyesmi nem számít?
– A 2012-es évtől alakították át a romániai egyetemek doktori rendszerét, ennek eredményeként csak bizonyos egyetemek és csak bizonyos tanárok bírják azt a lehetőséget, hogy doktoranduszi képzésre fogadjanak diákokat. A professzor, a vezetőtanárom egyben a nagyszebeni országos múzeum főigazgatója is, régi és elismert oktató. Kissé keménykezű, de hát ez ezzel jár. A szebeni egyetem történelem tanszéke az utóbbi évtizedben vált ismertté, köszönhetően a számos frissen végzett doktorandusznak, aki ezen az egyetemen helyezkedett el, ugyanakkor több elismert régészt is sikerült „átcsábítaniuk”. Amúgy különösen nagy az érdeklődés külföldről is. Számosan itt szereztek doktori diplomát, a történelemtudományon kívül például a műszakiak között (mérnök, robotika, informatika stb.). Rengeteg nemzetközi elismerés és konferencia megtartásának joga erre a bizonyíték. Abban az évben egyébként más lehetőség nem volt az országban. Talán Jászvásár, azaz Iași, de hát az túl messze van. Én őskorra szakosodtam, ezért nem nagyon volt, miből válogassak, hiszen az erdélyi egyetemek között itt lehet „ókorásznak” doktoriznia. Úgy tudom, hamarosan újraindul a képzés Kolozsváron és Gyulafehérváron is.
– Az egyetemet magyarul végezted. A doktoranduszi képzés románul zajlott…
– Már a kolozsvári egyetemi évek alatt harmad-, negyedévesként leginkább román nyelvű képzés zajlott, mivel régészetre szakosodtam. A mesterképzés Gyulafehérváron már románul zajlott, és itt is románul történt, és a dolgozatot is román nyelven írtam meg. Természetesen – mondhatjuk talán így – minden bizonnyal akadnak benne fogalmazási hibák, hiszen az ember az anyanyelvén kívüli nyelven nehézkesebben fogalmaz, így a kiadás előtt ebből a szempontból is át kell nézetni egy szakemberrel. Magyar nyelven nem lehetett volna. Vannak magyar szakemberek az országban, de a legtöbb egyetemen csak román nyelven zajlik a képzés ebben az ágazatban. Római kor, középkor esetében már lehetett volna, de hát én az őskorra szakosodtam.
Persze lehetett volna Magyarországon „doktorizni”. Kiváló szakemberek vannak ott is. Ellenben ott hosszabb ideig tart a doktori vizsgáztatás, komplexebb, ráadásul sokkal költségesebb. Már elmúlt az az időszak, amikor a határon túli fiatalok számára biztosítottak tandíjmentes oktatást, és bizony akár félévenkénti 350 ezer forintot is kellett volna fizetnem. Továbbá a képzés során túlságosan gyakran ott kellett volna lennem. Ezért ezt a lehetőséget már az elején kizártam.
– Nos, engedd meg, kérlek, hogy az Anziksz nevében is gratuláljak, használd fel egészséggel ezt a címet a tudományos munkádban. Sok sikert!
– Köszönöm. És ezúton is köszönetet mondok a családomnak, a barátaimnak, a kollégáimnak, akik sokat segítettek.
You must be logged in to post a comment.