Életek és történetek egy letűnt világból – Szikszai Mária könyvének bemutatója Nagykárolyban

Szikszai Mária: Életek és történetek egy letűnt világból. Egy 20. századi papi életút mikrotörténeti rekonstrukciója című kötetének bemutatójára várják sok szeretettel az érdeklődőket, augusztus 1-jén, kedden, 18.00 órától kezdődően, a Károlyi-kastélyban. A könyvet bemutatja: Sorbán Angella, a Scientia Kiadó igazgatója, valamint a szerző.

A kötet ismertetője

“Mindannyiunknak vannak történeteink, amelyeket írásban, szóban vagy más formában megfogalmazunk és forgalmazunk az életünk során. Ez itt Kind Mihály története, aki 1916–1997 között élt, de a története csak a 21. században bukkant elő, egy több mint 2400 darabból álló tekintélyes iratanyag révén, amelyet Mihály az élete során gyűjtött össze és hagyott az utókorra. Amikor a kutató kézbe vesz egy ilyen anyagot, még nem tudja, hogy miről szól ez az iratcsomó, nem ismeri a szereplőket, sem a köztük levő viszonyokat. Olyan ez, mintha egy 2400 darabból álló puzzle-t talált volna, és ezek a darabkák egy nagy-nagy zsákban lennének összekeverve. Az iratok története így nyilván átnyúlik a 21. századra, hiszen a szerző és olvasó egyaránt ebből az időperspektívából tekint vissza a korszakra.”