„Közérthetőbb az, ha helyesen fogalmazunk, írunk”

A nagykárolyi Elméleti Líceum diákjai is részt vettek az Implom József Helyesírási Verseny erdélyi döntőjében. A nagykárolyi Elméleti Líceum diákjai egyébként kiemelkedően teljesítettek a megmérettetés megyei szakászán is, hiszen a 6 továbbjutó közül 4-en a károlyi oktatási intézmény diákjai. A hétvégén megtartott országos döntőben ismét remekeltek Putovits Tünde tanítványai. Mi több, László István első helyezett lett, Kințel Alexandra pedig 5. Velük beszélgettünk.

– Mennyire vagy elégedett annak okán, hogy az Implom József Helyesírási Verseny erdélyi döntőjében kiválóan szerepelték, és ennek köszönhetően bejutottál a Kárpát-medencei döntőbe?

László István: – Persze, hogy elégedett vagyok. Én nagyon örülök!

– Számítottál erre a sikerre?

László István: – Arra számítottam, hogy továbbjutok, de arra nem, hogy első leszek. Ez azért nem olyan szubjektív, mint mondjuk a magyar tantárgyverseny. Így szerintem arra lehetett számítani, hogy továbbjutunk.

Kințel Alexandra: – Én is maximálisan elégedett vagyok a saját teljesítményemmel. Én erre a helyezésre, nem hogy számítottam, de valahogy én is úgy voltam vele, mint István, hogy benne leszek a továbbjutók között. Tényleg csak ennyit tudok erről mondani: nagyon elégedett vagyok. Ez jó érzés!

– Ha jól emlékszem, Kovács Peti is remekelt már az Implom-versenyen. A kimagasló nagykárolyi szereplés mivel magyarázható? Ennyire jók a nagykárolyi diákok? Ennyire nagy hangsúlyt fektettek az Eméleti Líceumban a helyesírásra?

László István: – Magyarórán nincs külön helyesírás-oktatás, csak aki szeretne ezzel külön is foglalkozni, azzal foglalkoznak külön. Elég jól, és ezért vannak ezek az eredmények. Talán az is számít, hogy a megyénkben sok a magyar… Tehát azokra, akik versenyezni akarnak, azokra odafigyelnek a tanárok, ennek is köszönhetők ezek a teljesítmények.

Kințel Alexandra: – Mindent elmondott István, amit én is el szerettem volna. Annyit tudnék még hozzáfűzni, hogy azok, akik indulnak ezen a versenyen, azok nagyon nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy magyarok, és tudjanak helyesen írni a saját nyelvünkön. Ez a mi személyiségünknek és a kultúránknak is a része, hogy ki tudjuk magunkat fejezni helyesen azon a nyelven, amit már születésünk óta beszélünk.

– Ez miért is fontos? Úgy értem, talán sok minden nem azon múlik, hogy a vesszőt a megfelelő helyre tesszük-e. Napjainkban az érzéseinket ki lehet másként is fejezni. Talán kevéssé fontos manapság, hogy a szabályzat apró részleteit is tudjuk…

Kințel Alexandra: – Szerintem arról van szó, hogy napjainkban már egyre kevésbé veszik az ilyesmit figyelembe. Olyan, mintha a magyar nyelv teljesen átformálódna. A helyesírás szempontjából is. Például nem fektetünk kellő figyelmet arra, hogy a legapróbb részleteket hogyan tesszük ki, hogy mit kezdünk ezzel a nyelvvel. Most itt arról van szó, hogy tudjuk értelmesen kifejezni magunkat, és ehhez persze hozzájárul az is, hogy helyesen legyen leírva az, amit közölni akarunk. Sokkal közérthetőbb az, ha helyesen fogalmazunk, írunk.

László István: – Szerintem önmagában a helyesírás nem fontos, mert annak nincs semmi értelme, hogy ennyire belemenjen mindenki a részletekbe. Önmagában nincs értelme. Hogy ha az ember elkerül irodalmi körökbe, ott nyilván jó, mert tekintélyt parancsol. Az alapvető dolgok azok nyilván fontosak. Hiszen vannak erre példák is, ha a vesszőket nem tesszük ki, az félreérthetővé teszi a mondatot. Ez így fontos. De aki lényeges üzeneteket küld, hadüzeneteket, az már csak ki tudja tenni az írásjeleket. Én nem azért csinálom ezt, mert amolyan világmegváltó dolognak tartom, hanem inkább a verseny miatt. Szeretek ott lenni az országoson, a nemzetközin, mert érdekes emberekkel ismerkedek meg. Inkább ezért ügyelek erre, s nem azért, mert nagyon fontosnak tartanám a helyesírást, az irodalmat például sokkal fontosabbnak tartom.

Kințel Alexandra: – Tulajdonképpen én is pont így vagyok vele: nekem is az irodalom része a fontosabb a magyar nyelvnek, de ahogy István is elmondta, nekem is az a lényeges, hogy szeretek ismerkedni. Olyan körökben megfordulni, ahol olyanok vannak, akik az iránt érdeklődnek, ami iránt például én is. Olyan, mintha egy csapatszellem venne körbe.

László István: – Az pedig nagy dolog, hogy a helyesírásnak ekként van közösségteremtő ereje, merthogy ez az ürügy, hogy „helyesírunk”, de eközben minden évben teremtődik egy-egy közösség a versenyeken. Így ennek már van értelme! Amúgy is a törvények közösséget teremtenek, meg állítólag szabaddá is tesznek… Ennyi értelme van, és ez nem is olyan kevés.

– Hogy lehet egy ilyen versenyre felkészülni? Gondolom, egy országos szakasz döntőjében már nagyon komoly a követelmény…

Kințel Alexandra: – Legfőképpen a szabálykönyv olvasásával… Például ismételgetjük az elmúlt évek feladatait, tollbamondásait, szerintem így lehet a leghatékonyabban felkészülni egy ilyen szintű megmérettetésre.

László István: – Igen, olvasni kell a szabályzatot, gyakorolni a feladatlapokat, a tollbamondásokat. Meg nekem az is nagyon sokat segített – még régebben, amikor az elején voltam, merthogy ez az eredmény hosszú évek munkája révén sikerülhetett –, hogy amikor eszembe jutott egy szó, utánanéztem, pontosan hogyan is kell írni. Az is nagyon sokat segít, ha ír az ember, ha leírja a szavakat, nem csak olvassa azokat. Úgyhogy tulajdonképpen benne kell élni egy ideig a szabályrendszerben.

Kințel Alexandra: – Egy idő után pedig az életed részévé is válik, hogy már automatikusan alkalmazd a szabályokat, mikor írsz.

– Mennyire volt nehéz a verseny ahhoz képest, amire számítottatok?

Kințel Alexandra: – Kicsikét nehezebb volt, mint amire gondoltam, de összességében nem nevezném túlságosan nehéznek. Például ami nekem nehéz feladatnak számított az az egybeírt szavak, különírtak, és kötőjellel használatosak. Nekem például ez volt nehézkésebb feladat.

László István: – Persze, voltak benne csavarok, de szerintem könnyebb volt, mint a tavalyi. Nekem olyan közepesen nehéznek tűnt a tollbamondás is, a feladatlap is. A tavalyi sokkal nehezebbnek tűnt, de ezt nehéz megállapítani, mert meglehet, hogy idén felkészültebbek voltunk. Meg idén már lazábban vettem, hiszen utolsó év, lesz, ahogy lesz…

Kințel Alexandra: – Én is…

– Erre – az utolsó évre – vonatkozik a következő kérdés. Ezt a tudást hol lehet majd felhasználni? Hol fogjátok tudni majd kamatoztatni? Hogyan tovább – hogy egyszerűbben kérdezzem…

Kințel Alexandra: – Én erről csak annyit szeretnék mondani, hogy főleg a kémiával kapcsolatosan vannak terveim a jövőre nézve. Vagy vegyészmérnöki, vagy pedig orvosi.

László István: – Én meg magyar szakra szeretnék menni, így a helyesírásnak hasznát fogom venni, még ha egy évig, vagy csak fél évig fogunk helyesírást tanulni. Akkor is nagy előny, hogy már nagyjából képben vagyok…

– Vélhetően az irodalommal kapcsolatosan sem árt, ha valaki tisztában van a helyesírással…

László István: – Igen, én használni fogom ezt a tudást.

Kințel Alexandra: – Én meg szeretem a köznyelvben is azt, ha helyesen írok, ha helyesen használom a szavakat, mondatokat. Ha van egyfajta pedancia a nyelvhasználatban.

László István: – Meghát ezeknek a versenyeknek nem csak az a lényege, hogy magát a tantárgyat hogyan használjuk fel, hanem a kapcsolatokat, amiket ott szerzünk. Legyen az tanárokkal szerzett kapcsolat, avagy diákokkal. Azokat is fel lehet használni az életben, ki tudja azt előre, hogy kiből mi lesz…

– Ennek a versenynek van olyan kézzelfogható haszna, hogy immár, az országos szakasz megnyerése után nem kell felvételizned?

László István: – Ennek nincs. Tudtommal csak a tantárgyversenynek, az olimpiának van.

– A Kárpát-medencei döntőbe milyen elképzeléssel, milyen reményekkel vágtok neki?

Kințel Alexandra: – Az az igazság, hogy én pontosan azért indultam neki ennek a versenynek kicsit talán lazábban, mivel előtte már meghoztam azt a döntést, hogy inkább egy másik versenyt fogok választani. Tudtam azt, hogy egybeesik a Kárpát-medencei döntő az Oláh György középiskolai kémiaversennyel. Az is egy Kárpát-medenceinek vehető verseny, aminek a döntő szakaszára sikerült kijutnom, a legmagasabb kategóriában, a négyesben, ami egy tantárgyversenyes kategória. Egyszer adódik egy olyan lehetőség, hogy oda kijusson az ember, főleg, hogy utolsó évem is, amelyben indulhatok. Tehát én inkább azt a lehetőséget ragadom meg, és kipróbálom magamat a kémiában, hogy tudok versenyszinten teljesíteni.

László István: – Én el fogok menni. De nem tudom, hogy mennyit tudok majd rá készülni, mert a magyar tantárgyverseny megyei szakasza egy héttel előtte lesz. És akkor inkább az. Nekem az irodalom is jobban „bejön”, mert az fontosabb is.

– Annak kézzelfogható haszna is lehet?

László István: – Igen, talán az is. Így nem tudom, mennyire lesz időm a helyesírási versenyre készülni. Arra többet kell készülni, mert az kicsit lottószerűbb, nem olyan objektív, mint a helyesírás. De hát azért még marad egy hetem, és az elég kell legyen. Amúgy máskor nem szoktak ennyi időt hagyni az országos és a Kárpát-medencei döntő között…

– Hol lesz az a döntő?

László István: – Gyulán, mindig ott van.

M. T. R.