Közúti forgalom észszerűsítése Nagykárolyban

Új közúti rendelkezések érvényesek Nagykárolyban, az államhatár felé tartó út (Csanálosi, ma: Uzinei) és a Petőfi Sándor (egykor: Nagy) utca kereszteződésénél.

A közúti szakemberek határozata értelmében visszatértek az eredeti rendhez, azaz az országhatár felől haladó, a Petőfi utca felé letérő gépjárművek elsőbbséget kell adjanak a nagytemplom felől érkező, és a Petőfi utca felé letérő gépjárműveknek.

A rendelkezésnek tulajdonképpen az az értelme, hogy a korábban megfordított előírásoknak nem minden esetben lehetett eleget tenni, hiszen egész egyszerűen nem lehetett belátni, hogy érkezik-e jármű Csanálos felől.

Ma helyezték ki az elsőbbségadás kötelező közúti jelzéseket.