Enyedi Zsoltot, a nagykárolyi Say-Yes Alapítvány vezetőjét kérdeztük az idei Maturus kapcsán.
— A Maturus-díj odaítélése idén is a nagykárolyi oktatásügy egy kiemelt eseménye, noha ugye az iskolán kívüli tevékenységet méltatjátok ezzel az elismeréssel. Talán kezdjük az elején: miért fontos ez? Miért kell díjazni azt, hogy a gyerek egyébbel is foglalkozzon, mintsem a szorosan vett tananyag…
— Köszönöm ezt az igen megtisztelő minősítést! Egy kedvenc mondásom szerint minden diskurzus előbb-utóbb a fogalmak definíciójának értelmezésébe torkollik. Mert ilyenek vagyunk: Azt, hogy mit értünk egy bizonyos képzeten, gyakran befolyásolják saját átéléseink, tapasztalataink, ahhoz társított élményeink, „hozzáképzeléseink”. És ezzel máris megérkeztünk ahhoz, mit is jelent az oktatás maga. Vagy inkább mit kellene jelentenie. Ezt pedig lehet nagyon általános elvek alapján taglalni, és persze az aktuális kor és történelmi-társadalmi körülmények tükrében értelmezni. Mi is a feladata az oktatás zászlóvivőinek? A tanítás? Vagy a nevelés? Hol fedi át egymást ez a két egyáltalán nem identikus fogalom? Miben egészítik ki egymást, és hol és miben is rejlik az a bizonyos „két szék között” való lehuppanás? Vajon az „érett” – értsd érettségét oklevéllel tanúsító – fiatal, minek veszi több hasznát az életben – és az életen ezúttal nem a mitizált nagybetűs akármit, hanem az iskolapadból való kiszabadulás után azonnal kezdődő sokezer hétköznap sokezer percét értem – a magas reáltudományokban való mély jártasságnak, vagy annak, ha hatékonyan tud kommunikálni (esetleg több nyelven is, de, Uram bocsá’, legalább az anyanyelvén helyesen írni!)? Szögezzük le: semmi, de semmi bajom a tudományokkal. De látom, és sokan látjuk a rendszer tanárokat és diákokat egyaránt sújtó súlyos hiányosságait. És ha másért nem, talán épp ezért nagyon fontos elismerni azt, amit a verseny szabályzatában csak így fogalmaztunk meg: „önműveléssel hasznosan eltöltött idő”. Ilyen tekintetben a Maturus afféle alternatív érettségi, s az immáron közel negyedszázados mozgalom egy amolyan parapedagógiai misszió. Nagykároly pedig – fura módon épp a nagyvárosi intézmények nem léte miatt – igen sokféle és magas nívójú iskolán kívüli képzést nyújt fiataljainknak. És mivel van mit megmutatni, és van kit elismerni, ezért ezt bizony meg is kell tenni.
— Mint szervező miként ítéled meg a különböző generációkat? Milyen irányban van több készségük a fiataloknak, és milyen irányba rendelkeznek kevesebb ráérzéssel? (Kérlek, ne „politikus” választ adj, bizonyára látsz különbözőségeket.)
— A mostani végzősök már az úgynevezett Z-generáció tagjai. Róluk sok mindent lehet hallani, olvasni, és persze a velük való munkában meg is tapasztalni. Ők azok, akik a digitális kütyüket már nem eszközként, a valós élet kiegészítőjeként használják, hanem ez a konkrét életterük, vagy akár életpótlékuk. Ez számtalan olyan alapvető viselkedés- és szemléletbeli különbözőséget implikál, amit sokszor nehéz megérteni, sőt elfogadni. Te mit szólnál például, ha ismételten feltett, nagyon explicit információkérő felszólításodra sem adatokat kapnál válaszul, hanem… lájkokat? Nagyon nájsz, ugye? De persze ez nem most és nem velünk történt, csak olvastam róla valahol. Mi hál’ Istennek elég messze vagyunk ennek a „cifra pokolnak” az epicentrumától, és tényleg jó látni és megtapasztalni, hogy fiataljaink milyen intelligensek és sokoldalúak.
— Az idei „felhozatal” milyen volt? Beszámolókat láttam arról, hogy fúvósok zenéltek a zsűrinek, de volt tánc, színház is…
— Nagyon jó volt! Tíz különleges és tehetséges diák – hat román és négy magyar tagozatos versenyző – nevezett be az idei versenyre, ez pedig ebben a mikropoliszban nagyon jó létszám! Az ifjak számtalan különböző területen remekeltek: sport, színház, tudományos kutatás, több zenei stílus is képviseltette magát. Ne feledjük azonban, hogy a díj odaítélésének csak egyik tétele a színpadi produkció. A kandidátusoknak egy komoly dolgozatot kell benyújtani – melyen a diákok több hónapon át dolgoztak! –, egy személyes interjún kell vagányul szerepelni, és mindemellett a zsűri nagy hangsúlyt fektet a fiatalok múltbéli tevékenységeire, eredményeire is.
— A zsűrizés feladatát kik látták el? Mit mondtak utólag nektek? Milyennek látták a mostani fiatalokat?
— Csodás zsűrink volt, melynek kiváló tagjaival igazi megtiszteltetés volt együtt dolgozni azon a bizonyos nagyon intenzív M-napon. Tagjai voltak: Costea Sebastian-Robert rendező, médiaszakember és jazzman, Dr. Crăciun Georgeta-Ligia sebész főorvos, Dr. Karl-Johann Katschthaler irodalmár, elektronikus zenész, egyetemi tanár, Solymosi Zsolt unitárius lelkész, tanár, világutazó és Dr. Varga Levente informatikus-fizikus, egyetemi tanársegéd. Kivétel nélkül pozitívan nyilatkoztak a rendezvényről és a fiatalokról. Minden évben, közvetlenül a díjátadás előtt kerül sor a Maturus egyik legfontosabb aktusára: arra, melynek során a zsűritagok a versenyzők teljesítményét értékelik. Esszenciális pillanatok ezek, gyakran hangzanak el ilyenkor olyan tanácsok és méltatások, melyek akár döntő hatást gyakorolhatnak a fiatalok karrierjére, extra-argumentumot adva egy-egy nem könnyű döntéshez, motivációt a további munkához. Így volt ez az idén is. Jó év volt. Kiváló diákok, remek zsűri és nagyszerű szervező-rendezőcsapat, bőkezű támogatók. Hála és köszönet mindannyiuknak!
Fotók: Bikfalvi Zsolt
You must be logged in to post a comment.