Sikerülhet

Már csak az államelnökön a sor, hogy kihirdesse a törvényt, ami az iskola újraalapításának utolsó lépését jelenti. „A szerdai döntés jó hír a magyar közösségnek, a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodás kézzelfogható eredménye” – hangsúlyozta a szenátusi szavazást követően Kelemen Hunor.

Az iskola törvény általi létrehozásával a legjobb megoldást választotta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, hiszen ezt nem lehet közigazgatási perrel megtámadni, a tanintézményt csak az szüntetheti meg, aki létrehozta: kizárólag a parlament.

A szövetségi elnök többször is személyesen tájékoztatta az államfőt a marosvásárhelyi magyar közösség jogos követeléséről, az iskola újraalapításának szándékáról. Kelemen Hunor abban bízik, az államfő személyében partnerre lelnek, nem fogja visszaküldeni a törvénytervezetet a parlamentnek, és mihamarabb kihirdeti azt.

Mint ismert, a Szövetség két lépésből kívánta volna megoldani a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyét a parlamentben. Az újraalapítás előtt a kisebbségi oktatási intézmények törvény általi létrehozásának lehetőségét akarta megteremteni. „Mivel az államelnök még decemberben visszaküldte azt az oktatási kerettörvényt, amelynek az RMDSZ első tervezete is része volt, a katolikus iskola újraalapítására vonatkozó tervezetet úgy módosítottuk, hogy az ne függjön az előbbitől. Az államfői kihirdetés után tehát már ősztől, a 2018-2019-es tanévtől önálló jogi személyiséggel működhet az iskola” – összegzett az RMDSZ elnöke. Köszöni a kormánykoalíció és a Mentsük meg Romániát Szövetség (USR) szenátorainak támogatását.

A római katolikus iskola létrehozásáról szóló tervezet az intézmény jogi státusát kívánja rendezni, az áthelyezett osztályok visszavételéről dönt, az új osztályokba történő beiratkozást teszi lehetővé, továbbá a tanárok és az adminisztratív személyzet helyzetére is megoldást nyújt.

Közlemény