Súlyosan beteg, 13 éves Adyfalván élő kislánynak segíthetünk!

Non-Hodgkin-limfómában szenved az a 13 éves kislány, akinek véradással segíthetünk. Roka Marius Andrei érkávási polgármester is igyekezett népszerűsíteni ezt a véradási kezdeményezést, közösségi felületén ugyanis közleményt jelentetett meg, melyben arra kéri a segítőkész helyieket és a Szatmár megyeiket, hogy véradással segítsenek a beteg gyermeknek. 

„Kedves Érkávás község lakosai, kedves barátaim! Ma egy anyuka, Melinda Adyfalvárol, 4 gyermek édesanyja kért tőlem segítséget. A legnagyobb, de mindössze 13 éves kislánya súlyos betegséggel küzd. Az orvosi dokumentumokat az anyuka beleegyezésével csatoltam.
Rebekát jól ismerjük, az Érkávási Általános Iskola hetedik osztályos tanulója, nagyon okos és szorgalmas kislány. Érdemösztöndíjat is kapott, mivel az iskola legjobb tanulója. Ebben az időszakban Rebekának nagy szüksége van segítségre, szüksége van a mi segítségünkre.
A magam nevében kérem Önöket, próbáljunk közösen segíteni neki, véradással, vércsoporttól függetlenül. Jelenlegi információim szerint csak egy kolozsvári transzfúziós központnál lehet vért adni.
Lehetőség szerint, kollégáimmal közösen megpróbáljuk megszervezni a közeljövőben azok szállítását, akik nem tudják elérni a kolozsvári transzfúziós központot.
Valószínűleg a közeljövőben anyagi segítségre is szükségük lesz. Abban a reményben, hogy kérésem meghallgatásra kerül, és sikerül segítséget nyújtsunk Rebekának, hogy újra egészséges legyen, és visszatérjen az iskolába, mindenkinek sok-sok egészséget kívánok, és szívből köszönöm a segítséget.
A segítséget nyújtók jelentkezését Facebook-üzenet formájában vagy az alábbi telefonszámokon várjuk: 0786.144.077 (Roka Marius), 0769.256.901 (Nagy Barna alpolgármester), 0761.625.098 (Szanto Alina szociális asszisztens)” — írta közösségi oldalán Roka Marius Andrei polgármester