Hegedűs Bori és Tempfli Erik neve nem ismeretlen a nagyközönség számára, hiszen a 2021 és 2022-es A DAL mezőnyében már megmutatták zenei világukat és a nézők is megismerhették a kettejük közötti harmóniát. A mezőfényi származású Erik most szülőfalujában mutatja be, Hegedűs Borival közösen megjelentetett „10 és fél” című albumukat.

Az albumot a mezőfényi (és nem csak) közönség is megismerheti, hiszen március 26-án vasárnap, 19.00 órától a helyi kultúrotthonban áll színpadra Hegedűs Bori, Tempfli Erik valamint a koncerten közreműködő zenésztársaik. Jegyek elővételben a Mezőfényi Polgármesteri hivatalban kaphatók. Jegyár: 30 lej.
A lemezanyagról így nyilatkozott Erik: „A 10 és fél lemezzel egy nagyon fontos mérföldkőhöz ér nem csak a közös szakmai utunk, de személyenként a művészetünk is. Az, hogy Bori szövegíróként, én pedig zeneszerzőként is meg tudtam nyilvánulni, külön öröm és büszkeség számunkra.
A hangzásvilágát nagyon nehezen tudnám meghatározni, mert maximálisan csak az érzéseink irányítottak, nem követve szabályokat, divatokat. Én alapvetően egy melankolikus, érzelemdús lemeznek mondanám, de kerültek rá tempósabb, blues-os dalok is.”
Közreműködnek:
Kontor Tamás- gitár,ének
Fehér Lili- ének, vokál
Usztics Dániel – basszusgitár
Táborszky Bence – trombita
Papp Csaba -dob


You must be logged in to post a comment.