Rekettyéseink vidám táborozása

Július 8-a és 14-e között immár 5. alkalommal tartották meg a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület népzene- és néptánctáborát. Ezúttal, a megszokottaktól eltérően, Encsre látogattak el.

Ahogyan az lenni szokott, a rekettyés gyerekek minden ott töltött napját önfeledt boldogság övezte. Az akkor még üresen álló épület, amely a táborozóknak adott otthont egy héten keresztül, hamarosan jóízű nevetéstől lett hangos.

A 80 táborozó napját különböző hangszer-, népdal- és néptáncoktatás színesítette. A kisebbek a bonchidai, míg a nagyobbak a magyarszováti táncokkal ismerkedhettek meg, megtanulhatták, hogyan szólaltassák meg a hegedűt, a népi furulyát, a gardonyt és még megannyi hangszert. Az elmúlt évek hagyományát követve minden napot táncházzal zártak. Erről így vélekedtek a rekettyések:

„Öröm volt nézni, ahogy régi és új barátok, ismerősök és idegenek, felnőttek és oktatók, mind együtt mulattak este, a napi munkát és fáradságot levezetve.”

„Legjobb élményeink közé az esti táncházak tartoztak, amelyekhez mindenki jókedvvel csatlakozott.”

„Kicsik és nagyok, kortól függetlenül élvezték a táncházakat.”

Ám ennyiben nem merültek ki a mozgalmas tábori foglalkozások: a kézműves foglalkozás keretein belül a táborlakók kipróbláhatták a nemezelést, a batikolást és a rézmedálkészítést is. Ellátogattak az első magyar nyelvű Biblia „bölcsőjéhez”, Vizsolyba, ahol megismerték annak történetét, majd a boldogkői várhoz, ahol a letűnt korok nyelvezetét használva vezették őket körbe. Részt vettek egy kvízjátékban is: összemérhették a tudásukat az órákon elhangzott információkat hasznosítva, s melynek jutalmául, tábori pólót kaptak. Tanárok és tanítványok egyaránt szorgosan gyakoroltak nap mint nap, készülve a záróünnepségre, amelyen megmutathatták, milyen tudással gyarapodtak az elmúlt napokban.

Az utolsó napot táborbontással zárták, majd búcsút véve a helyi gyerekektől, összepakolva kedves emlékeiket nekivágtak a hazavezető útnak. Fáradtan ugyan, de annál boldogabban tértek haza, mosollyal az arcukon, vidám emlékeket dédelgetve szívükben.

Táborozóként én is szeretnék köszönetet mondani Székely Sárának, a Rekettye Kulturális Egyesület vezetőjének, az oktatóknak: Maier Reimondnak és Katalinnak, Veres Zoltánnak és Eszternek, Rimán Barbarának, Bodó Emesének, Fodor Róbertnek, Kóra Juditnak; a szülőknek, a Communitas és a Bethlen Gábor Alapítványnak az anyagi hozzájárulásért, és mindazon embereknek, akik nélkül ez a tábor nem jöhetett volna létre. Fáradságos munkájuk, önzetlen odaadásuk és odafigyelésük által rengeteg élménnyel gazdagodtunk.

Antal-Juszel Ingrid