A csanálosi fúvószenekar kis csapata is bemutatkozott a kirbáji szentmisét követő felvonuláson

Csanáloson május 3-án a Szent Kereszt megtalálását, míg negyedikén Szent Flórián ünnepét tartják. Az ünnepi szentmisét követően, felvonulás keretében bemutatkoztak a csanálosi fúvószenekar tagjai is.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye hívei búcsúra zarándokolhattak május hónap elején. Harmadikán, Szent Kereszt megtalálása ünnepén Csanálos katolikus közössége gyűlt egybe és várta a vendégeket is, a hagyományos kirbáji rendezvényen. A búcsúmisét követően, a község fúvószenekarának tagjai, Len Csilla tanítónő, zenekarvezető irányításával, első alkalommal vettek részt az ünnepi felvonuláson.

Nagyon hálásak vagyunk a tanítónéninek, Len Csillának, aki lelkes lokálpatriótaként, szívügyének érzi a gyermekek tanítása mellett, a községi hagyományok továbbadását is. Néhány éve foglalkozik a gyerekekkel, oktatja őket a hangszeres zenélésre, ő a kis csapatuk vezetője is. A csanálosi kisiskolások klarinéton, szaxofonon, trombitán zenélnek, Csilla pedig tubával kíséri őket. Az utóbbi időszakban pedig egy dobos is csatlakozott hozzájuk. A gyerekek nagyon lelkesek, hetente járnak át Nyírbátorba, ahol a Nyírbátori Alapfokú Zenesuliban fejlesztik magukat. A zenekar nagyobb tagjai az ottani fúvós karban is játszanak. A mai ünnepi szentmisét követően, első alkalommal vonultak fel a gyerekeink, de reméljük, hogy a jövőben többször is láthatjuk, hallhatjuk őket a különböző kulturális eseményeken!”- nyilatkozta megkeresésünkre, Schek Zsuzsanna.