Cseke Attila fejlesztésügyi miniszterrel folytatott egyeztetést Bukarestben Nagykároly polgármestere, Giurgiu-Kovács Mónika. Az egyeztetésen a városban a szakminisztérium által finanszírozott projektek, fejlesztések folytatásáról illetve befejezéséről, valamint újak elkezdéséről egyeztetett a polgármester.

„Az elmúlt héten volt lehetőségem egyeztetni Cseke Attila miniszter úrral, akivel egyetértettünk abban, hogy a városban jelenleg kivitelezés alatt álló projekteket minél hamarabb be kell fejezni, illetve arról is beszéltünk, hogy milyen fejlesztési tervekkel javíthatjuk a nagykárolyiak életminőségét.
Cseke miniszter úr biztosított arról, hogy minden – folyamatban lévő – projektet be tudunk majd fejezni, nem lesz finanszírozási probléma ezek lezárását illetően”- nyilatkozta Giurgiu-Kovács Mónika polgármester.
Az egyeztetésen a Republicii, Eliberarii, Mihai Viteazul I és Mihai Viteazul II lakónegyedekben zajló kanalizálás- és ivóvízhálózat modernizálási munkálatok befejezéséről és a lakások energetikai hatékonyságát lehetővé tevő projektekről tárgyalt egymással Nagykároly polgármestere és a fejlesztésügyi minisztérium vezetője. A projektek összértéke 22,5 millió euró.
„A találkozó további részében arról is megbeszélést folytattunk, hogy mihamarabb be kell fejezni a Dankó Pista utca körzetében épülő szociális lakásokat. Cseke miniszter úr ebben a kérdésben is a támogatásáról biztosított” – mondta Giurgiu-Kovács Mónika polgármester.


You must be logged in to post a comment.