Születésének 200. évfordulóján leplezték le Ligeti Antal tájképfestő mellszobrát szülővárosában, Nagykárolyban. A szobrot, Mold Marius nagykárolyi vállalkozó felkérésére, a nagyváradi Deák Árpád szobrászművész készítette.
“Nagykároly a művészetek városa, ahova hazatért és méltó helyére került egy már-már elfeledettnek hitt nagyszerű művész: Ligeti Antal” – hangzott el az alkotót ábrázoló mellszobor leleplezésének ceremóniáján.
Bár az időjárás nem volt ideális a szabadtéri programokhoz, mégis nagyon sokan vettek részt az ünnepélyes alkalmon, ahol dr. Végh Balázs Béla irodalomtörténész és Adrian Ștefănuți színművész, kulturális referens köszöntötték a jelenlévőket.
Stefan Gnandt képzőművész ismertette Ligeti Antal életének fontosabb állomásait, majd Kovács Jenő polgármester szólt a jelenlévőkhöz. A polgármester beszédében köszönetet mondott Mold Mariusnak és családjának, amiért ismét hozzájárultak Nagykároly köztéri szoborparkjának szépítéséhez, bővítéséhez. (A Mold családnak köszönhetően ékesíti évek óta a városközpontot Szent Flórián szobra, illetve az Ady Endrét és Ottilia Marchist ábrázoló szoborcsoport is.)
A polgármester kihangsúlyozta: ő azt tartja fontosnak, hogy Nagykárolyban olyan személyeknek emléket állító szobrok kerüljenek ki a közterekre, akiknek tényleges kötődésük volt a városhoz, illetve munkásságukkal, életükkel hozzájárultak a város hírnevének öregbítéséhez.
A szobor leleplezését követően, az ünneplők átvonultak a Károlyi-kastély lovagtermébe, ahol rövid beszédeket követően, tartalmas kulturális műsor vette kezdetét a Carmina Renascentia régizene együttes, a Ceatara népzene együttes, valamint a Rekettye néptánccsoport tagjainak előadásában.
You must be logged in to post a comment.