A fotózás nagyon változatos

Ismét nagykárolyi ifjú fotóst kérdeztünk, ez alkalommal Kiss Gergő Kálmánt. Arról, hogy miért vonzza a fényképkészítés, és eleve mi a célja a fotózással.

– Mióta fotózol? Miért fotózol? Mivel fotózol?

– A fotózás már elég régóta érdekel, rengeteget fotóztam a telefonommal, valamint egy kis kompakt fényképezőgéppel. 2017 áprilisában kaptam meg az első DSLR-fényképezőmet (Canon EOS 1200D). Már korábban is rengeteg videót néztem a fényképezéssel kapcsolatban, és elkezdtem komolyabban fotózni. Sokat járok ki a kastélykertbe fényképezni, ott született a képeim nagy része, de bejártam Székelyföldet is, ott is rengeteg képet készítettem. Voltam fotóversenyeken is, az egyiken első, a másikon második helyezést értek el a képeim, ami számomra nagy dolog, mert kevesebb mint egy éve fotózok komolyan. Azért fotózok, mert szeretem csinálni, szeretem más szemszögből látni a dolgokat, közelebbről vagy esetleg távolabbról.

A fotózás nagyon változatos, mindig lehet találni új szemszöget új fényviszonyt és mindig érhetnek meglepetések.

– Melyik irányzat, milyen téma érdekel a leginkább?

– A fotózás sok terén próbálkoztam már, például portré, makró, architektúra, valamit különböző eseményeket is fotóztam már, de eddig a legjobban a portré és az architektúra fogott meg. Az architektúrafotózásban szeretek a vonalakkal játszadozni, a formákat, tükröződéseket kiemelni. A portréfotózásnak pedig a változatosságát szeretem, minden ember más és ezért minden portréfotó is más, mindig van valami új kihívás, valami új, amit meg lehet mutatni, viszont nem fogok ezeknél leragadni, ki akarom próbálni a fotózás összes ágát aztán folytatni azzal, amelyik a legjobban tetszik.

– Mi a célod a fotózással?

– A célom az, hogy megmutassam a világot egy más szemszögből, úgy, ahogyan én látom. Élvezzem, amit csinálok, aztán ha elég jó leszek, akkor talán ebből fogok megélni…

– Amennyiben a nagykárolyi Vasile Vénig László Fotóklubnak sikerül képzést indítania, részt fogsz venni? Ugyanez a kérdés másként: a fotóművészetet lehet-e, kell-e tanulni?

– Természetesen részt fogok venni a képzésen, hiszen mindig tanulhat valami újat az ember, és mivel még kezdő vagyok, van bőven hova fejlődnöm. A fotóművészethez kell tehetség, de tanulni is kell, mert kell tudni kezelni a kamerát, amivel fotózunk, és sok egyéb dolgot is meg kell tanulni a fotózásról.