5.7 C
Nagykároly
2026. 02. 05.

A Hunyadi sorozat ihlette Bikfalvi Zsolt fotósorozatát

„A Vajdahunyadon készült képriportom két részből áll. Az első rész aktualitását az adja, hogy a napokban fejeződött be a Hunyadi című televíziós filmsorozat sugárzása. A képek részben erre reflektálnak: a napi kulturális aktualitás mellett bepillantást engednek abba is, mi történik napjainkban a vajdahunyadi vár falai között”- írja képeihez mellékelt tájékoztatójában, Bikfalvi Zsolt fotóművész.

A vár és annak atmoszférája ma is a középkor dicsőséges múltját hirdeti. A gondosan kialakított termek és a turisták számára kijelölt útvonalak szinte visszarepítenek a múltba, ahol a történelem nem elvont fogalom, hanem kézzel fogható jelenlét. A kívül-belül jól karbantartott, több ponton jelenleg is felújítás alatt álló vár évente közel félmillió látogatót fogad.

Ugyanakkor nem minden idilli és magasztos. A vár egyik része – feltehetően már a régmúltban is – egészen más célt szolgált: a kazamaták és a bennük kialakított kínzókamrák a történelem sötétebb oldalát idézik meg. A bemutatott kínzóeszközök sokfélesége megrendítő módon igazolja, hogy az emberi elme milyen kifinomultan és „választékosan” volt képes megalkotni a kegyetlenség módszereit és eszközeit. Ezek a terek erős kontrasztot képeznek a vár fennkölt, reprezentatív részeivel, és árnyaltabb, őszintébb képet adnak a korról.

Bár a televíziós sorozat fikció, mégis valós történelmi alapokra épül. A helyszínen járva könnyű párhuzamokat vonni múlt és jelen között: hatalomvágy, szerelem, önkény és zsarnokság akkor is létezett, ahogyan ma is. A világ formája változott, az emberi természet azonban sok tekintetben alig.

A képriport második része egy különleges vasútmodellezési világot mutat majd be képeken és videókon keresztül. Ennek részletes bemutatására a következő, különálló anyagban kerül sor, zömében videók által.

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading