A járvány Nagykárolyban és vidékén

A következő kérdéseket tettük fel: 1. Hogy viselte a járványt? Mit tett? 2. Hogyan tovább? Mire kell ügyelnünk a továbbiakban? 3. Ha feltételezzük, hogy mindennek van üzenete, akkor a mostani járványból mit tanulhatunk? A válaszokat alább olvashatják. Abban bízunk, hogy némileg tükrözik a közreadott gondolatok mindazt, amiket az utóbbi időszak kapcsán mi is éreztük, érzünk.

Veress Anna

1. – Nem féltem a vírustól, de a gyerekeim féltettek, így az első hónapot otthon töltöttem. Nem vagyok konyhás, meg rendmániás, de az udvaron, a kertben szeretek tenni-venni. Legjobban az unokáim hiányoztak, meg én is nekik, na meg a lovak. A második hónaptól már bejártam a lovardába.

2. – Ameddig szükség van ránk, öregekre, vigyázzunk magunkra, ahogy lehet. Marcsinak jó tapasztalat volt, beletanult az ügyintézésbe a lovazás mellett. Jó érzés tudni, hogy van, aki továbbviszi azt, amiért lassan 20 évet dolgoztam.

3. – Nem lóverseny az élet, néha lassítani kell, és lelkiismeret-furdalás nélkül megállni, leülni. Ami igazán fontos, az a családdal, a gyerekekkel, az unokákkal töltött idő, az emberi kapcsolatok, nem a hajsza az anyagiakért.

Gindele Imre

1. – Mivel kertes házban élek, az elmúlt időszakban olyan dolgokra volt időm, olyan munkákat végeztem el, amiket évek hosszú sora óta nem. Iskolaigazgatóként elmondhatom, hogy a karantén egy téboly kezdete volt. Felborult a hagyományos iskolarendszer, és az új utasítások értelmében át kellene állni az online oktatásra, ami a műszaki oktatás esetén gyakorlatilag lehetetlen. Én eddig folyamatosan azon dolgoztam, hogy mindenki megértse, egy szakmát csak a műhelyben lehet megtanulni. Ehhez képest most iskolaigazgatóként azt kellett volna kérnem, hogy mindez laptopon, táblagépen történjen, ezt pedig nem lehet. Próbáltuk mégis hasznosan tölteni a karantén időszakát, így kitakarítottuk, rendbe tettük az iskola épületét.

2. – Egyik percről a másikra nem várhatunk el változást. Le kell szűrnünk a tanulságokat és felfogni, hogy bármikor jöhet egy ilyen krízishelyzet, mint ez a mostani. A vírus nyilvánvalóan közöttünk lesz ezután is, ezért akár tetszik, akár nem, a szakértők véleményére kell hagyatkozni. Csak az idő fogja eldönteni, hogy voltak-e túlkapások vagy hiányosságok. Ha csak a számokat nézzük, nem biztos, hogy ez olyan nagyon veszélyes vírus, viszont egyértelmű, hogy vigyázni kell. Nem kell csodákról beszélni, csak logikusan hozzáállni. Ha indokolt, akkor vegyük fel a maszkot, gyakran mossunk kezet, és vigyázzunk magunkra és a környezetünkre. És ez a következő időszakra még ugyanúgy érvényes. De ezen túl nem kell megijedni, nem kell pánikolni, ugyanúgy élni kell tovább.

3. – Arra gondolva, hogy mit változtatott meg a helyzet, talán már közhely, de tényleg azt hozta magával, hogy a család együtt van. Sok mindenre rá lehetett jönni, hogy mi is a gond a kapcsolatban, a családban, mit kell jobban csinálni, mit nem teszel jól, így lehet tanulni ebből a helyzetből, önmagadról és a szeretteidről is. Azt kívánom, hogy amikor mindez lecseng, maradjunk valamivel, és ami talán még fontosabb, hogy azt úgy is éljük meg a továbbiakban, ne felejtsük el. Ez intő példa, mára azt hitte a XXI. századi ember, hogy már majdnem Isten, hogy mindent megengedhet magának. Hát nem.

Bikfalvi Zsolt

1. – Szerencsés helyzetben vagyok sok más embertársammal szemben, mert sem én, sem a családom, sem a barátaim nem lettünk a vírus által megfertőzve. Nekem csupán három hétig kellett kényszerpihenőn lennem. Ez a pihenő is nagyjából a húsvéti időszakra esett. Aztán a munkába való visszaállás szerencsémre nem nyúlt el soká. Tennivaló van mindig, ha sokat vállal az ember, azt nem mindig sikerül elvégeznie időben, és hajlamos vagyok halogatni a dolgaimat, ha úgy látom, hogy az adott helyzetben nem fontosak. Ezeket a halasztásokat sikerült valamelyest behoznom. Sokat foglalkoztam a fotózással, de nem eleget. Készült – más megítélése szerint is – pár jó fotóm, tanultam és fejlesztettem is az elméleti ismereteimet a fotózásban.

2. – Minden ember más- és másképpen viszonyul a betegségekhez, más a toleranciaszintje az extrém helyzetekben, másképpen viszonyul a kialakult körülményekhez. Szerintem mindenki alakítson ki magának egy olyan „túlélési” módszert – az aktuális rendeleteket betartva és saját magát ismerve –, amely a legjobb számára, és a legelőnyösebb a környezetére nézve is.

3. – Szerintem rá kell hogy ébredjenek, ébredjünk, mennyire sérülékeny a mostani „modern” társadalmunk. Mindannak ellenére, hogy mindig azt hallottuk, milyen rendben megy minden, robbanásszerű a fejlődés. De most szembesültünk először azzal, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva, és az egész eddig felépített rendszer úgy pukkan szét, mint egy szivárványos szappanbuborék.

Hágó Attila Nándor

1. – Tulajdonképpen jól viseltem, leszámítva természetesen azt, hogy másokhoz hasonlóan nem találkozhattam a barátaimmal, rokonaimmal. Volt eset, hogy 3-4 napig nem mozdultam ki az udvarról sem. Ezt kicsit nehezen viseltem én, aki folyamatosan mozgásban vagyok. Ebben az időszakban egy-két konferencia maradt el és számos külföldi utazásom. Március végétől otthoni, ún. home office üzemmódban dolgoztam, de hetente 1-2 napot a munkahelyemen töltöttem. Ezt a kollégáimmal felváltva végeztünk, minimálisra csökkentve az érintkezést. Ez idő alatt online adatbázisban dolgoztam, valamint két szaktanulmányt tisztáztam le, és egy újat írtam egy kollégával közösen, több online előadást is tartottam. Persze jutott idő szabadidős tevékenységre is. Sokat olvastam, filmet néztem, színházi közvetítéseket is, de közben kertészkedtem, valamint néha belefért egy kis kerékpározás is a környező utcákban. A terepi kutatómunka és a régészeti feltárás is végezhető volt ebben az időszakban. Természetesen a szükséges óvintézkedések betartásával.

2. – Lassan újraindul az élet, bár egyelőre még csökkentet tempóval, de nem állhat meg az élet. Mindenkinek az összes munkakörben meg kell kezdenie bekapcsolódni a körforgásba, a talán kissé módosult, megváltozott életbe. Mi is lassan nyitjuk a kastély kapuit, és várjuk a régi látogatókat, hogy ismét jöjjenek, és hívjuk az újakat is. Nem lesz egyszerű feladat, egyelőre a külföldi csoportok június közepéig visszamondták a foglalásokat, de bízom benne, hogy talán egy-másfél hónap múlva valamennyire helyreáll a régi rendszer. A vírus nem tűnt el, és nem is fog teljesen, be kell tartani az előírt rendeleteket, és azokkal együtt kell élni. Nem lesz egyszerű, de szerintem menni fog. Már az is eredmény, hogy több hét után mehetünk kicsit kirándulni, vagy találkozhatunk rokonokkal, barátokkal. Természetesen nem szabad most azt gondolni, hogy május 15-től szabad minden ugyanúgy, mint március elején. A visszaállás lassú, de folyamatos kell hogy legyen, különben nem tettünk semmit azzal, hogy két hónapig „bezárva” éltünk.

3. – Véleményem szerint, legalábbis bízom benne, jobbak lettünk. Odafigyeltünk jobban egymásra, talán arra a szomszédra is, aki eddig nem is érdekelt minket. Ezt lehet folytatni a következő időszakban, ugyanúgy beszélgethetünk vele, vagy vásárolhatunk neki. Az egymáshoz fűződő kapcsolatok javításán, lehet, segített. Ha egy-két olyan emberrel beszélgettünk, akit amúgy nem kerestünk vagy nem láttunk hosszú ideje, már pozitív dolog. Szerintem örömtelibbek lesznek a találkozások az elzártság miatt, ugyanakkor tudtunk kicsit lassítani, és egy-egy dolgon elgondolkozni.

Leitner Róbert Attila

1. – Munkám elvégzése érdekében sokat utaztam a járvány előtt, folyton mozgásban voltam, emiatt nehezen viseltem, viselem a bezártságot. Az elején még élveztem a pihenést, de minél jobban telt az idő, egyre rosszabbodott a hangulatom. Próbáltam elfoglalni magam kerti munkával, festés-felújítás édesanyámnál. Kerestem az elfoglaltságot, így sokkal könnyebben ment.

2. – Nagyon jó volt, hogy otthon maradtunk, ez szerintem sokban hozzájárult ahhoz, hogy Nagykárolyban nem terjedt el a vírus. De az élet nem állhat meg, megfelelő odafigyeléssel és higiéniával folytatni kell a munkát, nem zárkózhatunk be örökre. Kell a friss levegő és a nap ereje. Ha odafigyelünk magunkra és környezetünkre, nem lesz baj, lassan minden visszaáll a régi kerékvágásba. Továbbra is óvjuk az idősebb családtagjainkat.

3. – Furcsa felismerés, hogy a mai világban, a fejlett technológia dacára menyire védtelenek vagyunk. Ugyanakkor jó érzés volt látni, hogy az emberek össze tudnak fogni és segíteni egymáson, egymásnak, hogy mennyire fontossá válnak az emberi kapcsolatok, legyenek azok családiak vagy barátiak. Soha ne mondjuk, hogy soha!

Pataki Csaba

1. – Elsősorban próbáltam azokra az új feladatokra koncentrálni, amelyeket ez a különleges helyzet hozott magával. Az első pillanattól az volt a legfontosabb, hogy az egészségügyi intézmények megfelelő módon működjenek, minden szükséges lépés legyen megtéve ahhoz, hogy a vírus ne terjedjen, hogy a páciensek megfelelő módon legyenek ellátva – erre fókuszáltam minden energiámmal. Ne felejtsük el, voltak olyan pillanatok, amikor úgy tűnt, minden a feje tetejére áll, hiszen egyik pillanatról a másikra világszinten lettek hiánycikkek a legalapvetőbb védőfelszerelések, maszkok, védőruhák, fertőtlenítő szerek, amelyek elengedhetetlenek az egészségügyi ellátásban. Ezeket próbáltuk minden erőnkkel beszerezni. A második legfontosabb lépés számunkra a tesztelési folyamatok minél hamarabbi beindítása volt a megyében. Ezt szerencsére ugyancsak rövid idő alatt sikerült megvalósítani, hiszen a régióban Kolozsvár és Nagyvárad után a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban kezdte el működését a COVID–19 teszt-laboratórium. Ez megnyugvást hozott mind az egészségügyi alkalmazottak, mind a lakosság körében, hiszen már nem kellett hosszú napokat várni egy eredményre. A megyei tanács apparátusán belül is átszerveztük a munkát már a járvány legelején, hiszen munkatársaink egészsége és biztonsága ugyancsak elsőrendű kérdés volt számunkra. Alkalmazottainak egyharmada úgynevezett távmunkán van, azaz otthonról végzi el mindennapi feladatait. Sajnos az elmúlt időszakban kulturális intézményeink feladat és munka nélkül maradtak, munkatársaik kényszerszabadságon vannak jelenleg is, de remélem, ez a helyzet is mihamarabb megoldódik. Ugyanakkor a kulturális intézmények bezárásával megspórolt összegeket átirányítottuk az egészségügyhöz. A nehézségek közepette is jó volt azt tapasztalni, hogy nagyon sok magánszemély és cég állt a koronavírus elleni harc mellé. Mi minden felajánlást nagy örömmel fogadtunk, komolyan vettük ezeket, és segítettünk nekik, ugyanakkor azt tanácsoltuk az adományozóknak, hogy ne a megyei tanácson keresztül, hanem egyenesen a végső kedvezményezetteknek – kórházaknak, rendelőknek, szociális intézményeknek – juttassák el az adományaikat. Ez úton is köszönöm mindenkinek, aki segített.

2. – Most függetlenül attól, hogyan nevezzük a következő időszakot, egyvalamit nem szabad elfelejteni: az eddig megtanult szabályokat ezután is be kell hogy tartsa mindenki függetlenül attól, hogy kötelező érvényűek vagy sem. A világ megváltozott, a szociális kapcsolattartás szabályai megváltoztak, ezeket nem szabad szem elől tévesztenünk. Úgy vélem, évekig ezek szerint kell majd élnünk: a gyakori kézmosás, a távolságtartás, a gyülekezésre vonatkozó szabályok továbbra is élni fognak. Én mindenkit arra kérek, hogy alkalmazza a munkahelyen és a magánéletben egyaránt az elmúlt hetekben tanultakat. Ez a vírus nem fog eltűnni egyik napról a másikra, és csakis a szigorú szabályok betartásával kerülhetjük el a járvány úgynevezett második vagy akár harmadik hullámát. Nincs csodagyógyszer, nincs oltás, azt kell elérnünk, hogy az utolsó fertőzést is ellenőrzött körülmények között tartsuk. Ehhez viszont az szükséges, hogy minden állampolgár felelősségteljesen éljen, tartsa be a szabályokat a továbbiakban is.

3. – A különleges helyzetek az emberek többségéből a jót hozzák elő, gondolok itt a számtalan adományozóra és segítőre, de azokra is, akik komolyan vették a szigorításokat, saját és környezetük biztonságát szem előtt tartva éltek az elmúlt időszakban. Ugyanakkor sajnos most is számos olyan ember is volt, aki elbagatellizálta a szabályokat, viselkedésével pedig másokat is veszélybe sodort. Egyesek még a járvány legsúlyosabb pillanataiban is politikai sárdobálással foglalkoztak. Úgy gondolom, ilyen helyzetben ez a legutolsó dolog, amivel foglalkozni kell. Mi semmiféle politikai döntést, megítélést nem használtunk senkivel szemben. Igen, közpolitikai kérdésekkel foglalkoztunk azért, hogy emberbarátabbá alakítsuk ezeket az intézkedéseket, hiszen most az emberek a fontosak, az emberek egészsége a fontos, nem pedig a politika. Az emberek látták ezt, és nem felejtik el. Az egyetlen szegmens, ami nem állt le a szükségállapot ideje alatt sem, az a különböző infrastrukturális fejlesztések ágazata volt. Erről azt kell mondanom, hogy a kivitelezők jelentős része megértette a helyzet komolyságát, és teljes erőbedobással dolgozott. Ugyanakkor voltak olyan a cégek, amelyek teljesen komolytalanul álltak a dologhoz, nem hazudtolva meg önmagukat: most sem voltak hajlandók dolgozni, és kihasználták a kiskapukat, szerződésfelbontásokat követeltek, egyszóval nem végezték el a feladatukat. Mindent összefoglalva úgy látom, Szatmár megye jól teljesített az elmúlt kritikus időszakban, az emberek többsége megértette a helyzet komolyságát, és bízom abban, hogy ez a szükségállapot feloldása után is így marad, és vigyázni fogunk egymásra.

Lukács-Rákóczi Levente

1. – Vállalkozóként nagyon nehéz volt, elsősorban az, hogy az alkalmazottak számára biztosítani tudjak egy elfogadható jövedelmet annak ellenére, hogy a cégem forgalma jelentősen lecsökkent. Cégvezetőként és magánemberként is próbáltam minél inkább magam és a környezetemben élők egészségét megóvni.

2. – Tanulni kell a kialakult helyzetből, sokkal körültekintőbben kell folytatnunk mind magánemberként, mind vállalkozóként. Nem szabad mindent elhinni, amit a média ránk áraszt, rengeteg az érdekeken alapuló, nem teljesen reális hír.

3. – Újra kell értékelni az életet, a környezetünket, az embereket, akikkel kapcsolatban vagyunk, a világot, amiben élünk. Rá kell ébredni, hogy mennyire tehetetlenné tudunk válni, ha valamilyen probléma merül fel!

Zsidó Sándor

1. – Mint tudjuk, a koronavírus-járvány miatt március 11-én bezártuk az iskola kapuit. A következő egy hétben, illetve a tavaszi vakáció alatt az iskolában négy termet átalakítottunk, hogy szükség esetén lehessen bennük online órákat tartani, de végül a tanárok a kijárási korlátozás okán más platformokon tartották meg az órákat a diákoknak, mindenki otthonról foglalkozott a gyerekekkel. Úgy gondolom, nem voltunk felkészülve az online oktatásra, sem a tanárok, sem a diákok, hiszen erre eddig még nem volt példa. Ez teljesen új, de úgy látszik, hogy a jövőben erre is fel kell készülnünk, fel kell szerelnünk az iskolát komolyabb szerverekkel és komolyabb hálózattal, hogy ha esetleg szükség lesz rá, innen is lehessen majd online órákat tartani. Jelenleg elsősorban a VIII. és a XII. osztályosokra összpontosítunk, hiszen őket érinti leginkább a mostani helyzet, ők állnak vizsga előtt. A diákok június 2-a és 12-e között fognak bejárni. A rendelkezéseknek megfelelően legfeljebb 10-en lesznek egy teremben: a nyolcadikosok az E épületben, a tizenkettedikesek pedig az A épületben tanulnak majd. Mivel 28-30 fősek az osztályok, három részre fogjuk őket osztani, és párhuzamosan lesz magyar-, román-, illetve matematikaórájuk. A tanítás alatt reggelente lesz ellenőrzés, lézeres hőmérővel megmérjük minden diák hőmérsékletét, illetve a fertőtlenítésre is odafigyelünk. Az órák alatt a diákoknak maszkot és kesztyűt kell majd viselniük. Ennél konkrétabb információkkal sajnos nem tudok szolgálni, mert mi sem kapunk megfelelő értesüléseket Bukarestből, találgatni pedig nem szeretnék. Az lenne a helyes, ha már az érettségi előtt 4-5 héttel pontosan tudnánk, pontosan mikor és hogyan, milyen körülmények között zajlanak majd a vizsgák, hiszen erre fel kell készülni. Én személy szerint a jelenlegi helyzetben a szóbeli vizsgákat eltörölném, és az írásbeli vizsgákat egy hét alatt meg lehetne tartani, akkor nem kellene olyan hosszúra nyújtani a vizsgaidőszakot. A járvány bebizonyította az emberiségnek, hogy milyen gyengék vagyunk. Ez világméretű járvány, amely térdre kényszerítette a nagyon fejlett egészségüggyel rendelkező országokat is. Szerintem itt a nagy probléma az, hogy ez a vírus nagyon gyorsan fertőz. Eddig is volt nátha, influenzajárvány, de nem fertőzött ilyen mértékben. A robbanásszerű fertőzés elkerülése érdekében, ahogy azt néhány ország esetén láthattuk, tiszteletben kell tartani a szakértők véleményét és utasításait. Folyamatban van az ellenanyag kidolgozása, erre a szakértők szerint minimun 9 hónapra van szükség, illetve a már gyógyultak vérplazmája is segíthet a kutatások szerint. A legveszélyeztetettebb az idősebb korosztály, illetve azok, akik valamilyen más, krónikus betegségben szenvednek. A megyében – hála Istennek – kevés fertőzött van, és nekem például nagyon tetszett a nagykárolyiak hozzáállása, betartottuk az utasításokat, nem hőzöngtünk. Nagyon örülök a lakosság fegyelmezett magatartásának, hiszen sok ellenpéldát is láthattunk a médiában.

2. – Szerintem sokan félreértik a korlátozások feloldását, valahogy azt kellene az embereknek sugallni, hogy ettől még a vírus itt van a környezetünkben. Sokan azt mondják, hogy szeptemberben jön majd egy második hullám is. Az sem megoldás, hogy minden teljesen leálljon, hiszen ez gazdasági szempontból nagyon rosszul fogja érinteni az országot, a turizmus, a vendéglátás például már teljesen leállt. Egy lassú átmenetre van szükség, továbbra is oda kell figyelni. Ám ha mégis jön egy második hullám, akkor már sokkal felkészültebbek leszünk, és az orvosaink, asszisztenseink is, akiknek ezúton is köszönetet mondok, hiszen nem könnyű, és áldozatokat igénylő munkát végeznek.

3. – Az emberiség kezdte azt hinni, hogy mi vagyunk a világ urai, és egy egyszerű kis vírus bebizonyította, hogy ez nem pont ilyen egyszerű, az emberiség nagyon is sebezhető. Dolgoznunk kell azon, hogy megtaláljuk az ellenszert, másrészt pedig az emberek immunrendszerét is javítani kell. A történelem folyamán volt már példa világméretű járványra, és a tudósok szerint még lesz is.

Magyar Lóránd

1. – Mint bárki más: aggódtam a szeretteim egészsége miatt. Bíztam benne, hogy az országban kevesen kapják el a koronavírust, még kevesebben szenvednek majd a komolyabb szövődmények miatt, és annál is kevesebben vesztik életüket. Igyekeztem a lehető legkevesebb időt közösségben tölteni, bár ez az én munkakörömben nem egyszerű. Egyébként a parlamenti munka nagyrészt zavartalan volt: online gyűlésekkel, online szavazással dolgoztunk. Amikor elhagytam az otthonomat, minden előírást betartottam. Sok esetben örömteli alkalmak kapcsán jártam a várost, megyét: az elmúlt hetekben sokfelé vittünk segélycsomagot, kezdve az egészségügyi segédeszközöktől a személyes higiéniai cikkeken át egészen a gyermekvédelmi igazgatóságnak átadott édességekig. Magánemberként sok időt töltöttem gyermekeimmel, illetve a megszokottnál több idő jutott az olvasásra. Sajnáltam viszont, hogy sportesemények maradtak el, és sportolásra sem igen volt lehetőség.

2. – Talán túl vagyunk a járvány nehezén, de a vészhelyzetben is fokozottan kell vigyáznunk az emberek közötti érintkezésre, mert a koronavírus még nem tűnt el, tovább fertőz. Elsődleges feladatnak tartom a megszokott életünk fokozatos újraindítását, a gazdaság beindítását és azok támogatását, akiknek a vállalkozása nagyon megsínylette az elmúlt heteket. Nem is beszélve azokról, akiknek megszűnt a munkahelyük vagy jelentősen csökkent a bérük a járvány miatt leálló gazdaság miatt.

3. – A koronavírus-járvány több fájó pontra is rátapintott. Elsősorban arra, hogy mennyire védtelen az ember egy-egy új megbetegedéssel szemben, de arra is, hogy az egészségügyi rendszerünk mennyire gyenge lábakon áll. A társadalmunk gyenge pontjait is felfedte: a felelőtlenséget, aminek következtében egy ember egy egész kórházat, rengeteg egészségügyi dolgozót megfertőzött. De jó volt látni a közös fellépést is, az önzetlen segítségnyújtást a nehéz helyzetben. Fontos arra is odafigyelnünk, ami a természetben történt: az emberi aktivitás csökkenésével Földünk azonnal regenerálódni kezdett, tisztább lett a levegő, tisztábbak a vizek. A bezártság pedig újra rávilágított arra, hogy mennyire kreatívak az emberek, ha szokatlan helyzetbe kerülnek: sokszor zseniális és megmosolyogtató megoldások születtek bizonyos, amúgy a megszokott életünkben felmerülő, egyszerű vagy összetettebb problémákra.

Kiskasza Balázs

1. – Ez az egész világon végigsöprő járvány közvetve vagy közvetlenül mindannyiunknak megváltoztatta az életét. Ismeretlen veszéllyel találtuk szemben magunkat, és ez az elején rémülettel töltött el. Különböző hírforrások üzeneteit követve azonban igyekeztem/igyekszem az ál- és rémhíreket kiszűrni, és csak a valós, reális tényeken alapuló információk szerint cselekedni. Számomra, akárcsak a legtöbb ember számára, a nagy kihívást az állami rendeletek, óvintézkedések szigorú betartása jelentette: le kellett mondani a különböző rendezvényeken való részvételről, utazgatásokról, családi összejövetelekről. Beszűkült az életterünk, az otthon és a munkahely közti útvonal megtétele volt heteken át az egyetlen lehetőség a szabadban mozgásra. A szigorú intézkedések betartása hasznosnak bizonyult, városunk, Tasnád eddig szerencsésen átvészelte a járványt. Munkaköri kötelességemből adódóan ellenőriztem a fertőtlenítési munkálatokat, s közben természetesen a város élete tovább zajlott a mindennapi teendőkkel. Az ismerősökkel, kollégákkal a kapcsolat nem szűnt meg, csak éppen átkerült online módba. A szép tavaszi idő beálltával egyre inkább reménykedünk, hogy pár héten belül megszabadulunk a maszkoktól, és fellélegezhetünk.

2. – Az intézkedések enyhítése egyféle felszabadultság-érzést hoz magával, s mint mindenkit, engem is reménnyel tölt el. Jó néhány nehéz héten vagyunk túl, távol tartva a járványt. Éppen ezért nem tehetjük tönkre könnyelműen azt, amit elértünk. Továbbra is be kell tartanunk az előírásokat, hiszen közös érdekünk, hogy ne betegítsük meg egymást, és városunk maradjon meg fertőzésmentes településnek. Szeretném, ha a járvány megjelenése és elterjedése helyett a város fejlesztési kérdéseivel foglalkozhatnánk, hiszen sok a tennivaló. A konkrét óvintézkedéseket nyomon követjük, betartásuk pedig mindenkinek kötelező.

3. – Számomra a mostani járvány egyik fontos tanulsága, hogy ha közösen és fegyelmezetten lépünk fel, a nagy veszéllyel is eredményesen szembeszállhatunk. Persze megfelelő anyagi és emberi erő szükséges mindehhez. Az elmúlt hetek azt is megmutatták, hogy segíteni tudunk egymásnak a nehézségekben adományokkal vagy önkéntesként dolgozva. A bezártság pedig remélhetőleg megerősítette a családon belüli kötelékeket, mivel az eddig megszokottnál jóval több idejük jutott a családtagoknak egymásra. S hogy mit tanulhatunk a mostani járványból? Talán elsősorban azt, hogy mindannyian nagyon törékenyek vagyunk, ezért vigyáznunk kell testi és lelki egészségünkre. Ez pedig csakis egymásra odafigyelve, embertársainkat tiszteletben tartva lehetséges.

Tolnay István

1. – Ha azt mondom, hogy jól viseltem a Covid–19 okozta kényszerpihenőt, akkor jócskán hazudnék. Volt egy megszokott életritmusom, adott pillanatban a hivatásommal együtt járó pörgés, olykor megfeszített tempó. Ez hirtelen megszakadt, megszűnt. Eleinte örültem is, hiszen az első két-három héten alkalmam volt kicsit kipihenni a 2018–2019-es évek építkezéseiben felgyűlt fáradtságot. Azonban gyakorló lelkipásztorként az első hónapban már éreztem: ez a kényszerpihenő, ez a helyhez kötöttség nem az én életformám. Kicsit olyan volt, mintha félig munkanélkülivé lettem volna. A nemrég felépült Kálvin-központba alig-alig tévedt be valaki, pedig naponta tartottunk irodai szolgálatot. Némi túlzással fogalmazva megtudtam, mit jelent az, amikor „még a madár se jár erre”. Aztán az istentiszteletek és más egyházi alkalmak online módon való tartása nemcsak nekem, hanem még sok más szolgatársamnak is gondot okozott. Nem vagyunk mi hozzászokva a kamerához, ez nem tévéműsor. Persze tettük a dolgunkat így is, hiszen az Isten igéjének hirdetése mindennél előbb való. De azért nagyon szokatlan volt gyülekezet nélkül, üres templomban vagy hittanteremben…

2. – Én azt remélem, az egész világ számára ez egyfajta katarzis volt, megtisztulás. Szerintem sokan rádöbbentek arra, mennyire törékeny, mulandó, véges a mi életünk, mennyire vigyáznunk kell a rég elfelejtett emberi értékekre. A hitünk dolgaira mindenképpen érdemes jobban odafigyelni, emellett pedig az Isten által teremtett és reánk bízott világot jobban megvigyázni, megőrizni, megbecsülni.

3. – Azt hiszem, ez a járvány sok mindenre megtanított bennünket. Én örülök annak, hogy többet lehettem együtt a családommal, hogy gyakrabban fel tudtam hívni távolabb élő szeretteimet, mint azelőtt. Mint mondtam, jobban meg kell tudnunk becsülni egymást, meg kell tanulnunk jobban szeretni, és ezt ki is mutatni. Talán az empátiánk is megnőtt, ahogyan láttuk a betegségben szenvedőket, a halottaikat siratókat és emellett az élvonalban fáradhatatlanul küzdőket. És mindenekelőtt meg kell köszönnünk az Úr Istennek, hogy a járvány ellenére megtartott bennünket jó egészségben. Folytassuk ott, ahol abbahagytuk, de ne feltétlenül úgy, ahogyan abbahagytuk, hanem más emberekként, megváltozott életű és szemléletű emberekként…

Lőrincz Szilveszter

1. – A járványidőszak alatt a kért intézkedéseket betartva, főként online tanítottam. Szerencsére annyira nem viselt meg ez az időszak, mert a nagykárolyi szőlőben kertészkedéssel töltöttem a mindennapokat. Amit nagyon-nagyon sajnálok, az a zenekari és a kóruspróbák elmaradása. Ez utóbbi hiányzott a legjobban.

2. – Pedagógusként továbbra is online tanítunk, remélem, minél hamarabb elkezdődhetnek a zenekari és kóruspróbák is. Szerintem a továbbiakban, habár feloldották a szükségállapotot, nem szabad elfelejtenünk, hogy azért a járvány – ha ugyan annak lehet nevezni – még nem múlt el. Továbbra is be kell tartani a szabályokat, vigyázni kell saját és mások egészségére.

3. – Ha egyszerűen fogalmaznék, akkor a tanulság az lenne, hogy vigyázzunk magunkra! Ami „jó” volt ebben az időszakban, az az, hogy kicsit jobban figyeltünk magunkra, családunkra, egészségünkre. Jó lenne, ha ez – függetlenül attól, hogy járványidőszak van vagy sem –, a továbbiakban is így maradna.

Hargitay Erzsébet

1–2. – A karantén az első napjait, heteit leginkább a rémálom szóval jellemezném, amit akkor érez az ember, amikor százévenként megáll az élet. Ez arra sarkallja az embert, hogy nézzen körül: hol él, mi a dolga a földön, a helyén van-e? Az emberek többsége végiggondolta, hogy miért kaptuk ezt, és persze többféle elmélet is született. Aztán mikor néhány hét múlva felocsúdtunk, jött a kiszolgáltatottság. Én ezt éreztem a rém-

álom után, mégpedig több fronton egyszerre. Egy dialízisre járó gyermek anyjaként, akivel a helyzettől függetlenül menni kellett, a Down Alapítvány vezetőjeként arra kényszerítve, hogy bezárjunk, hiszen ide gyenge immunrendszerű személyek járnak, így nem vállalhattuk a kockázatot, illetve harmadik szerepemben nyugdíjasként, ami a felsoroltak közül talán a legjobban érintett, főleg a nagyon szűkre szabott, két órára korlátozott kijárások idején, nehéz volt mindent belesűríteni. Ezután következett az alkalmazkodás, egy újabb kulcsszava az elmúlt időszaknak. Nyugtatgattuk magunkat és a szeretteinket, sokat telefonálgattunk, sütöttünk-főztünk, fertőtlenítettünk. Olyan problémák kerültek elő, amik eddig nem, így bezártság-szindróma, generációk elszigetelődése, hiszen még a közeli rokonokat sem lehetett meglátogatni. Aztán sokakban előjött a segíteni akarás, így mi is például maszkok gyártásába kezdtük, amiket cégeknek, családoknak osztottunk ki. Szerencsére a rossz hírek mellett a szociális médiában nagyon sok humoros, vicces momentum is terjedt, új műfajok alakultak ki, új dalok születtek, ennek nagyon örülök. És persze mindenkiben felmerül a kérdés, hogy mikor lesz ennek már vége, amire talán azt lehet mondani, hogy amikor már leteszteltek minket, hogy mennyit bírunk, mit bírunk. Mintha egy kísérlet részei lennénk, hiszen ez egy feltűnően gerjesztett állapot.

3. – Én nagyon pozitív beállítottságú ember vagyok, és felnőttként tapasztaltam meg azt, hogy az élet nemcsak arról szól, hogy megszületünk, éljük az életünket, aztán meghalunk. A köztes idő valakitől függ, bárkinek nevezzük is. Most ez egy próbakő: tudom-e teljesíteni azt, amit kell? Talán mindenkinek jobban oda kellene fordulnia ehhez a fenti segítséghez, és kérni azt, beépíteni az életünkbe, hogy van valaki, akihez fordulhatunk. Ennek az időszaknak talán pont az az üzenete, hogy jó lenne azt az időt, amit itt töltünk, tartalmasabban eltölteni. Hátha most rájöttek erre az emberek. Én úgy látom, hogy a társas kapcsolatokban hozta a legnagyobb változást ez az időszak, generációk keresték most fel egymást akkor is, ha eddig nem tették. Nagyon fontos, hogy beszélgessünk szüleinkkel, nagyszüleinkkel, dédszüleinkkel, okuljunk belőle, amíg lehet, mert egyszer csak már nem lesznek.

Bagossy Zoltán

1. – Különösebben nem viselt meg az elmúlt időszak, mert a több évnyi folyamatos munka után jól jött a kötelező pihenés. Az elmúlt éveim nagyon intenzíven teltek: hétköznap felkészülés, hétvégente versenyek, nyaranta táborok, képzések, előadások. Egy aktív sportklubnál egész évben megfeszített tempójú munka zajlik, maximalizálni kell a felkészülést a rendelkezésre álló idő függvényében.

2. – Továbbra is be kell tartani az illetékesek által előírt szabályokat. A törvényes kereteken belül kell hogy elkezdje mindenki a saját felkészülését, és vissza kell hogy térjen az egészséges, sportos, mozgásos életformához.

3. – Értékeljük azt, ami ma megvan, mert lehet, holnap már nem lesz a birtokunkban. Vegyük komolyan, és legyünk következetesek. Egy igazi sportoló számára az elmúlt időszakban nyilvánvalóvá kellett hogy váljon, a sport mennyire része az életének. Ugyanakkor ebben az időszakban egyértelművé vált az egészség, az egészséges életmód kialakításának fontossága is, azt pedig sporttal, mozgással könnyedén elérhetjünk.

Lőrincz Zoltán

1. – Az állítólagos ’89-es romániai forradalom, az amerikai ikertornyok állítólagos terrorista támadása után ez a harmadik legnagyobb világátverés, aminek részese vagyok életemben. Sokat kacagtam látván a világvége-vásárlásokat az üzletekben. Ez arra volt jó, hogy az árak robbantak a nagy kereslet miatt. E mizéria üzenete, hogy senkik vagyunk, modern rabszolgák.

Kocsis Aliz

1. – Most visszagondolva, gyorsan eltelt ez a két hónap, viszont voltak napok, amelyek kifejezetten egyhangúak voltak, mindannyiunkat számos olyan kihívás, változás elé állított ez az időszak, melyre nem voltunk felkészülve. Igyekeztem minél kevesebbet nézni, hallgatni a híreket, nem mintha nem szeretnék tájékozott lenni, talán valami önvédelmi mechanizmus is volt ez, szűrtem az információkat. Talán az utolsó iskolai hetünket követő egy-két hét volt az, ami jobban megviselt, amíg a mindennapi tanári munkánk átállt, amíg megtaláltuk helyünket az online térben, hogy így is kihozhassuk ebből a helyzetből azt, amit legjobb tudásunk szerint és a lehetőségekhez mérten lehet. Hálás vagyok kollégáimnak, akik szinte egy hét elteltével átálltak a számukra is idegen oktatási formára, sőt olyan kreativitásról és leleményességről tettek tanúbizonyságot, amit sokszor nem győztem csodálni. Hatalmas munka, sok idő és energia, amit napról napra belefektetnek. Ugyanakkor hálás szívvel gondolok a szülőkre is, megköszönve türelmüket, hogy segítik munkánkat. De bármennyi modern lehetőség áll is a rendelkezésünkre, semmi sem pótolhatja a személyes, közvetlen kapcsolatot, hiányoznak a kollégák és a gyerekek. Viszont sok pozitív hozadéka is van ennek a mögöttünk álló két hónapnak: sok időt töltöttem a családommal, sikerült az eddig elmaradt itthoni teendőimet pótolnom, jutott idő egy-egy jó könyvre, filmre, közös főzésre, beszélgetésre, sétára, kertészkedésre. Az élet elcsendesedett, és ez jó.

2. – Bár sok minden változott, és minden bizonytalan körülöttünk, a tervezéssel nem állhatunk le, még ha be is kell látnunk, hogy néha minden átíródik, hiszen ott vannak a végzőseink, akik számára a június eleji visszatérést szerveznünk és biztosítanunk kell. Aztán jönnek a vizsgák, a középiskolai beiratkozás, a felvételi időszaka. A második félévre tervezett programokat, testvériskolai látogatásokat, pályázatokat megpróbáljuk átütemezni, más formát, keretet találni ezeknek. S hogy mire kell ügyelnünk? A biztonsági előírások mellett úgy érzem, azokra a jó dolgokra, melyeket magunkban és környezetünkben ebben az időszakban felfedezhettünk, hogy lehet így is lenni: egyszerűbben, lassabban, csendesebben. S ha visszatérünk, oda, ahol ki-ki abbahagyta, próbáljuk meg azokat az elhatározásokat, melyek előbbre visznek, követni és megtartani.

3. – Hiszem, hogy minden helyzet valamilyen üzenetet hordoz, csak éberen kell figyelnünk, „résen kell lennünk” – mondjuk mi, cserkészek. Sokat tanulhattunk. Én például önmagamról, korlátaimról, határaimról, alkalmazkodóképességemről. Hogyan viszonyulok a külső bizonytalansághoz? Milyen az, ha hiányt kell megélnem, és itt most elsősorban személyes családi, baráti kapcsolatokra gondolok. Milyen a húsvétot ilyen formában ünnepelni, megtalálni és megérezni mégis a lényeget, a feltámadás örömét? Milyen az, ha eddig természetes dolgok, gesztusok egyik napról a másikra tilossá, veszélyessé válnak? Azt hiszem, sok minden átértékelődik bennünk, sok minden értékesebbé, megbecsültebbé válik körülöttünk. Legyen is így! Hiszem, hogy ez is, mint annyi minden jó a rosszban, javunkra válik, része annak a gyönyörűséges tervnek, melyet a Jóisten számunkra képzelt el.

Tóth Enikő

1. – Az első napokban nagyon szomorú voltam, szörnyű volt látni az üres óvodai csoportszobákat, az üres tantermeket, a családtagok és kollégák ijedt arcát, de ahogy teltek a napok, megpróbáltunk igazodni az adott helyzethez és azóta is kihozni belőle a legjobbat. Biztattuk és biztatjuk egymást – #maradjotthon , #mindenrendbenlesz, #együttvagyunk, #vigyázzunkegymásra és egyebek. Nagyon sokat beszélgetünk, megtanultuk, hogyan kell online oktatni, segítjük egymást, tartjuk a lelket egymásban. Az eddigi feszített tempó után nehéz volt egyik napról a másikra lelassítani és szinte leállni, de nem volt más választás. Előkerültek a polc mélyéről a könyvek, sőt előkerült a kötőtű és a horgolótű is. Vicceljünk is egy kicsit: ha nem jön a járvány, húsvétkor nem díszítették volna az ünnepi asztalunkat a szép horgolt tojások.

2. – Lassan-lassan kezdjük látni az alagút végét, és szerintem vissza fog állni a régi rend, de remélem, hogy eléggé érettek leszünk ahhoz, hogy a most kezdődő lazítást jól értelmezzük, hiszen a járvány még nem múlt el, itt van közöttünk. Vigyázzunk egymásra, és a továbbiakban is tartsuk be az óvintézkedéseket, mint a távolságtartás, a fertőtlenítés stb.

3. – Arra a kérdésre, hogy mit üzen a járvány, és mit tanulunk belőle, nagyon nehéz válaszolni, hiszen az emberek nagyon szeretnek ígérgetni, fogadkozni, aztán mikor mindenen túl vagyunk, hamar feledésbe merül a sok ígéret. Én már akkor is boldog lennék, ha a járvány után kicsit lassítanánk, jobban figyelnénk egymásra, kevesebbet panaszkodnánk, jobban értékelnénk azt, amink van, és hálásak lennénk azért, hogy egészségesek vagyunk. Abban biztos vagyok, hogy jobban fogunk örülni egymásnak, több időt fogunk együtt tölteni családtagjainkkal és barátainkkal, és ez a legfontosabb. Optimista és bizakodó vagyok, várom a szebb, jobb, igazságosabb világot, és remélem, hogy nagyon rövid időn belül már múlt időben beszélünk erről a pusztító vírusról.

Kocsis Gyöngyike

1. – Megdöbbentem, amikor a televízióban mutatták, hogy milyen sokan betegedtek és halnak meg Olaszországban. Dühített, hogy külföldről a legtöbben hazamenekülnek, ez által terjesztve nálunk is a vírust. Február közepén nagyon sokan voltunk betegek. A családom is, a gyerekek az iskolában és a kollégáim is. Éppen akkor kezdett meggyógyulni mindenki, amikor bezárták az iskolákat. Először is jól kipihentem magam, és örvendtem, hogy nem kell elmenni otthonról. Aztán kerti munkát végeztem, és csinosítgattam az otthonom. Lefestettem a hintát, a lócákat, kirámoltam a fiókokat. Az össze-vissza található papírjaimat is szépen rendszereztem. Nem unatkoztam egy percet sem! Pláne nem unatkozom, amióta kötelező az online tanítás. Nagyon sok új dolgot tanulok naponta. Az online leckékre alaposabban fel kell készülni előzőleg, hogy amikor a gyerekekkel találkozom virtuálisan, ne töltsem feleslegesen az időt, érdekes és hasznos feladatokat tudjak adni nekik.

2. – Az előírt tisztasági szabályokat meg kell őrizni a továbbiakban is. Ezeknek kifejezetten örülnék ezentúl is, főleg a boltokban és a tömegközlekedésben. Csak a maszkot nem szeretem.

3. – Sokat fejlődtem digitális téren. Lépést kell tartani a világgal, amennyire csak lehet! Azt is megtanultam, hogy mennyire értékes tud lenni a közösség. Nagyon hiányoznak a rokonaim, a diákjaim, a kollégáim, a templom és a kórus. Olyan jó, ha tagja lehetek egy közösségnek!

Bogdan Georgescu

1. – Ha kulturális igazgatóként válaszolok, elmondhatom, arra törekedtem, hogy megoldásokat találjak, és alkalmazkodjak az új helyzethez. Átettük tevékenységünket az online térbe, különböző anyagokat publikáltunk a város népszerűsítésére, illetve négy online versenyt szerveztünk gyerekeknek. Engem is meglepett, hogy az érdeklődés felülmúlta várakozásainkat, hiszen nemcsak nagykárolyi szülők és gyerekek neveztek be a versenyekre, hanem határon túliak is.

2. – Biztos vagyok abban, hogy teljesen újra kell gondolni a kulturális igazgatósághoz tartozó intézmények – kulturális központ, könyvtár, turizmus – tevékenységeit. Amennyire lehet, a tevékenységek egy részét az online térben folytatjuk. Újra fel kell fedeznünk, és jobban ki kell használnunk tehetségünket és képzelőerőnket annak érdekében, hogy a közösség hasznára legyünk az ehhez hasonló helyzetekben is. Azért mondom ezt, mert meggyőződésem, hogy a jövőben rá leszünk kényszerítve, hogy kombináljuk hagyományos tevékenységeinket az online térbeliekkel. Nagyobb súlyt kell majd fektetnünk a higiéniai szabályokra a növendékeink és a közönség biztonsága érdekében, ugyanakkor továbbra is meg kell találnunk a módját annak, hogy fenntartsuk a kapcsolatot az intézményeinkbe járó diákokkal és a széles közönséggel. Szükség van arra, hogy másoktól is tanuljunk, megfigyelve, hogyan alkalmazkodik a kulturális szféra, és milyen szerepet tölthet be a jelenlegi helyzetben.

3. – Ez a járvány ráébresztett minket a valóságra. Bebizonyította, hogy nem vagyunk mindenhatók vagy mindentudók, hogy nem uraljuk a természetet, és nem befolyásolhatjuk Isten akaratát. Tudatosíthattuk, hogy minden egy pillanat alatt összeomolhat, és hogy ami igazán számít, az a család, a szeretet, a szeretteinkről való gondoskodás, a jóság, a remény és a hit. A hírnév, a vagyon, a szociális státusz és a magasabbrendűség mindennapi hajszolása egy perc alatt értelmét vesztette. Ez a helyzet megtanított minket arra, hogy elnézőbbek, felelősségteljesebbek, türelmesebbek és fegyelmezettebbek legyünk. Hogy jobban értékeljük egészségünket, a lelki békét és nyugalmat. És mindezt néhány nap alatt tanultuk meg vagy tudatosítottuk úgy, hogy eddig évtizedeken keresztül ragaszkodtunk ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk az élet alapvető értékeit.

Szűcs József

1. – Egy potenciálisan halálos betegség fenyegetése mindenkire kihat, akárcsak a mozgáskorlátozás vagy az elszigetelés. Mégis jó volt az egészben, hogy sok időt tölthettem a családommal, amire általában csak a szabadságok idején van alkalmam. Sokat voltunk a szabadban (udvarban!), játszottunk, kertészkedtünk. Ennek a részének nagyon örültem.

3. – Aztán, hogy mi lesz? Sokan hangoztatják, hogy az emberekben most sok minden átértékelődött, és nagy változások jönnek. Megtörténhet, de szerintem több kell az embernek ahhoz, hogy magába szálljon. A változás nem az erősségünk, felejteni pedig nagyon hamar tudunk. Valószínűbbnek tartom, hogy a helyzet normalizálódása után nagyjából minden ugyanúgy megy majd tovább… A következő buktatóig. Akkor majd kiderül, hogy tanultunk-e bármit is az egészből.

Nagy Szabolcs

1. – A járvány eddig eltelt hetei alatt a napi munkavégzés és a családi mindennapoknak a helyzethez való igazítása volt talán a legnehezebb. A Szatmár Megyei Tanács alárendeltségében lévő egészségügyi intézményekkel napi szinten konzultáltunk a legsürgetőbb feladatokról. Minden szem a hatóságokra szegeződött, arra, hogy mit tesznek a lakosság érdekében. Kevés – vagy sok esetben egymásnak ellentmondó információk között kellett döntéseket hozni, javaslatokat megfogalmazni, munkát átszervezni. Szóval ebből a szempontból egyáltalán nem volt egyszerű a feladat, amit Pataki Csabával, Kovács Jenővel és más önkormányzati vezetőkkel igyekeztünk megvalósítani. Igyekeztünk letisztítani és a lakosság felé kommunikálni azokat az információkat, amelyekre ebben a periódusban valóban szüksége volt a Szatmár megyei lakosoknak, helyi önkormányzatoknak.

2. – A járvány ugye továbbra is veszélyeztet mindőnket. Az a tény, hogy ennek az interjúnak az idején Szatmár megyében van Erdély-szerte a legkevesebb nyilvántartott beteg sok mindennek köszönhető. Elsősorban annak, hogy a lakosok legnagyobb része nem a megjelent rendelkezések kiskapuit kutatta, azaz azt, hogy hogyan tud kibújni a határozatok kellemetlen hatásai alól, kihasználva a néhol rosszul átgondolt törvénykezési háló hibáit, hanem, hogy mi tényleg felfogtuk a veszélyt, amit az is hatványozott, hogy határ menti megye vagyunk, tranzitmegye ebben az esetben. Arra vonatkozóan, hogy mire ügyeljünk a továbbiakban a válasz legalább annyira egyértelmű, mint az a tény is, hogy a vírus valószínűleg nem olvasta az államelnök azon üzenetét, minthogy május 15. után már nem áll fenn olyan nagy fertőzésveszély és lazítanak a szigorításokon. A járvány nem katonai rendeletekben meghatározott dátumokhoz igazodik. Ha megtanultunk óvatosaknak lenni az egymással történő interakcióban, akkor azt tartsuk fenn továbbra is.

3. – Összehangolt hatósági kommunikációval és intézkedésekkel csökkenteni lehet a veszélyt ilyen esetekben. Ez tény, hiszen olyan megyékben, ahol a különböző közintézmények nem dolgoztak együtt rossz eredményeket produkált a védekezés. A másik nagy lecke a szolidaritás: az egészségügyi intézményekhez, idősotthonokhoz, rászoruló családokhoz rengeteg adomány érkezett az elmúlt hetekben. Kiemelném azt a több tízezer védőfelszerelést, majd 1000 liter fertőtlenítőszert, amit Magyarország kormányának adománya révén az RMDSZ juttatott el oda, ahol arra a legnagyobb szükség van. Amit ugyancsak megtanulhattunk, az a romániai román pártok politikai kommunikációs alapképzésének is része, és most is megerősítették egyesek: ha valamilyen inkompetenciáról, tehetetlenségről vagy csak simán felkészületlenségről el akarod vonni a figyelmet, készíts ellenségképet, ha lehet, akkor valamelyik kisebbség tagjai között. Most újra az asztalra került a „magyar kártya”, pont akkor, amikor az ország mással kellett volna foglalkozzon. A magyar, a sváb és más kisebbségek egymásrautaltságára nem is lehetne jobb bizonyítékot találni ilyen esetekben. Ez erőt ad a választásokra való felkészüléshez is.

Podoba Mircea

1. – Ez a vírus az egész világot megijesztette, a legkisebbektől az idősekig. Ahogyan azt a médiában is láthatjuk, Nagykárolyban sikerült megelőzni a vírus terjedését köszönhetően annak, hogy betartottuk a korlátozásokról szóló utasításokat. Szükség volt arra, hogy türelmesek legyünk, és bízzunk abban, hogy az intézkedések a mi érdekeinket szolgálják. Az asztaliteniszezőket emellett én is külön tájékoztattam, otthoni edzésprogramot állítottam össze nekik elméleti és technikai-taktikai elemekkel, illetve az edzéseket vegyítettem világszínvonalú játékosok meccseinek megtekintésével.

2. – A szükségállapot lejárta után is ugyanúgy szükség van az illetékesek által meghozott előírások betartására, és a korlátozások lazítása alatt is vigyáznunk kell magunkra. Az asztalitenisz esetén a szakszövetség kidolgozott egy működési szabályzatot a pingpongtermekre vonatkozóan, azt nagyon szigorúan be kell tartania minden edzőnek és sportolónak.

3. – A jövőre nézve azt tanácsolom mindenkinek, hogy ne pánikoljon, és továbbra is tartsa be az előírt szabályokat.

Tabi Zsolt

1. – Nagyon örülök annak, hogy nem kaptam el. Figyelemmel kísértem a járványhelyzet alakulását mind helyi, mind országos szinten és világviszonylatban is. Nem tudok egyetlen konkrét nagykárolyi esetről sem, ebből arra következtetek, hogy a lakosság kellő komolysággal állt a helyzethez, illetve felelősségtudatosan járt el a mindennapjaiban. Mivel tudom, milyen fontos a rendszeresség az emberi életben, annak ellenére, hogy megszakadt az edzések lehetősége csapataimmal, ami persze nagyon hiányzik, mindennapjaimat a ház körüli teendőkkel töltöttem ki, illetve bevásároltam a fiatalabb és idősebb családtagjaim számára is, hogy megóvjam őket. Az elején, a járvány megjelenésekor sok kérdőjel megfogalmazódott bennem, látva, hogy Európában, ezen belül Olaszországban, Spanyolországban mekkora méreteket öltött a koronavírus terjedése. Azok az intézkedések, amelyeket a kormány hozott, biztonságérzetet keltettek bennem, hogy itt nem terjed el olyan mértékben a vírus. Külön örvendek annak, hogy a nagykárolyi kórház alkalmazottai rendkívüli helytállást tanúsítottak, és nem futamodtak meg a veszély elől. Ebből is kitűnik, hogy a szakmájuk számukra a hivatásuk.

2. – Továbbra is kellő komolysággal kell kezelnünk a járványhelyzetet. Mindenki szeretné mihamarabb visszakapni a régi életét, de úgy gondolom, e két hónap alatt mindenkiben kialakult egy magasabb fokú higiéniai elővigyázatosság. Ugyanakkor jobban figyelünk embertársaink egészségi állapotára is. Legyünk elővigyázatosak, de bölcsen. Ezen azt értem, hogy ha nem szükséges maszkot viselnünk, például a személygépkocsinkban, amikor egyedül közlekedünk, akkor ne viseljük, mert elfogyhat a levegőnk a zárt térben, és balesetet okozhatunk. A kérdés egy ideig biztos bennünk lesz, amikor egy rég nem látott személlyel találkozunk: vajon nem fertőzött-e. De nem élhetünk úgy, hogy nem bízunk embertársainkban. Felelősségteljesen, de szeretettel viselkedjünk. Eltávolodtak az emberek egymástól, talán most megtanultuk, hogyan hordozzuk a szívünkben a szeretteinket.

3. – Mostantól minden egyes szabad cselekedetünknek nagyobb súlya lesz. Minden, ami a járvány előtti időben természetes volt, egy csapásra megváltozott. Rájöttem, milyen értékes a szabadság, ide értem a szabad mozgást, azt, hogy végezhetem a mindennapi munkámat, hogy szocializálódhatok, hogy elmehetek kirándulni. Azt tanultam meg, hogy értékeljem a kis dolgokat is, mert nagy öröm rejlik bennük. Az is egy tanulság, hogy kellőképpen figyeljünk egészségünkre, és törődésünk kiáradjon embertársainkra, illetve környezetünkre.

Botan Marius

1. – Az első napokban még fel sem fogtam, hogy mi történik igazán. Aztán, ahogy egyre inkább rosszabbodtak az állapotok szerte Európában, illetve az országban, jobban elkezdtem követni a híreket – hivatalos forrásokból, mert sajnos nagyon sok volt a fals riasztás is… Aztán azt mondtam magamnak, hogy minél hamarabb kezdem megszokni a bevezetett szabályokat, annál könnyebb lesz számomra. Muszáj volt kilépnem a komfortzónámból, ugyanis nem végezhettem már ugyanazokat a hétköznapi tevékenységeimet, mint a járvány előtti időszakban, így alkalmazkodnom kellett. Mind a tanári, mind az edzői munkám drasztikusan felborult. Tanítani már csak online tudtam, illetve a srácokkal a VSK Victoriából csak telefonon és Messengeren tartottam a kapcsolatot. Az otthoni tevékenységeim viszont eredményesebbek lettek. Magamra is több figyelmet tudtam fordítani, ezáltal sikerült sűrűbben kezembe vennem azokat a könyveket, amelyek már kezdtek porosodni a polcon. Így kellemesen és hasznosan próbáltam eltölteni az itthonlétet. Ezen kívül több időm volt kertészkedni, és rájöttem, hogy ez élvezetes kikapcsolódási lehetőség.

2. – Amint tudjuk, a szükségállapot megszűnt, és enyhítettek a szabályokon. Ez jó jel. Azt jelenti, hogy az országban, illetve nálunk, a megyében megértők voltak az emberek, és javarészt betartották az eléggé kemény és drasztikus szabályokat, még ha voltak is egyesek, akik sajnos megszegték az előírásokat. Annak ellenére, hogy vége a szükségállapotnak, én továbbra is megfontoltan fogok cselekedni. Ugyanúgy rendszerezni fogom a bevásárlásokat, illetve kevésbé fogok megfordulni nagyobb közösségekben. Az elkövetkezőkben, ha viszonylag fegyelmezetten fogunk viselkedni, akkor várhatók lesznek további enyhítések, és remélhetőleg lassan minden visszaáll a régi kerékvágásba, és azt mindannyian már nagyon várjunk.

3. – Ez a járvány kemény megmérettetés az emberiség számára. Sajnos úgy gondolom, nagyon sok helyen számíthatunk visszaesésekre – értem ezt pénzügyi, gazdasági, akár egészségügyi szempontból is. Szerintem sokkal jobban oda kell figyelnünk a környezetünkre, sokkal jobban meg kell azt becsülnünk. Folyamatosan láthatunk és hallhatunk különböző felhívásokat arról, hogy hogyan viselkedjünk helyesen, vagy hogyan figyeljünk oda az egészségünkre, hogyan tartsuk tisztán a környezetünket, de egészen addig, amíg nem ér bennünket csapás vagy veszteség, sajnos sokan nem veszik komolyan ezeket a figyelmeztetéseket. Aztán sajnos néha olyankor ébredünk fel, amikor már túl késő; ég az erdő, hallnak meg milliószámra az állatok, a semmiből jönnek – úgy gondoljuk mi – a természeti katasztrófák. Ez a járvány is valaminek a következménye, okkal történt. Még nem tudjuk pontosan az ok-okozati összefüggéseket, de vegyük intő jelnek, amiből mindenképpen tanulnunk kell. Úgy gondolom, jobban oda kellene figyelnünk az élet apró örömeire. Mostanában még inkább rádöbbentem arra, milyen megfizethetetlen értékek a városi zöldövezetek, nem győzöm csodálni, mennyire szép a kastélykertünk, sokkal jobban értékelem az esti félórás, órás sétákat a feleségemmel, van időm a gondolataimat jobban összeszedni megpihenve egy padon; a kutyáimmal több időt tölthetek. A szüleim egészségére még inkább odafigyelek, akárcsak a sajátomra, ezért próbálom edzésben tartani magamat, és keményen tornázom mindennap. Nekünk, testnevelő tanároknak van egy igazán ide illő mottónk: „Mens sana in corpore sano” (Ép testben ép lélek). Ennek érdekében megkérném a Nagykároly és Vidéke minden olvasóját, hogy ezt tartsa szem előtt, és tegyen az egészségéért.

Szolomájer Tímea

1. – Semmiképp sem használnék múlt időt ebben a kérdésben. A járvány még jó ideig az életünk része lesz, csak a korlátozások lesznek talán kevésbé húsba vágóak. Azt hiszem, ennek a gondolatnak a feldolgozása vette ki belőlem a legtöbb energiát. A bezártságot, az ölelések számának korlátozottságát – szerintem ez az egyik legigazabb emberi találkozás – és legfőképp a bizonytalanságot nem volt könnyű elfogadni. Az első héten terápiás jelleggel próbáltam elcsendesedni, közben mozogni is négy fal között. A második héten nagy lendülettel szobafestésbe fogtam, és sírtam bele a festékes vödörbe a tehetetlenség okozta dühömet. De szép lett. Mármint a szoba. Két hét után pedig beköszöntött a home-office először rém idétlen és fura korszaka, amit mostanra odáig feszítettem, hogy alig tudom kitolni az online világot az otthonomból. Mindenképp tanulnom kell az egyensúlyt e téren, mert hihetetlenül energiaigényes a meglévő képességeket digitális felületekre konvertálni, miközben csak úgy ömlik rám a digitáldömping, úgyhogy kis chat-ablakba szorongatott fejemmel az emberit is próbálom átadni. A hétvégék a szőlőskertben már-már felérnek egy nyaralással még akkor is, ha ott is akad tennivaló.

2. – Számomra, mivel az iskolák kapui zárva maradnak, nem sok változik. Próbálom – a számomra is teljesen nyilvánvaló okokból – egyre fogyatkozó motivációt fenntartani maréknyi, online elérhető tanítványomban, színjátszó csoportomban, s azokban, akiknek igényük van rám. Közben pedig próbálok nem őrlődni azon a tényen, hogy nem sok mindent tanultunk ebből az időszakból. Hogy a termelés és a statisztikák még mindig a legfontosabbak, és hogy a most tűpontosan megmutatkozó oktatási problémák megoldására nincs igazán szándék, látszatmegoldás viszont annál több. S hogy mire kell ügyelnünk? Hát magunkra testileg és lelkileg, mert azzal teszünk a legtöbbet a környezetünkért, ha egyensúlyban vagyunk.

3. – Megtanulhatjuk megérteni és elfogadni azt, hogy én is felelős vagyok azért, hogy fenntartható legyen a társadalmunk, mert az visszahat rám. Az ujjal mutogatás vagy a „velem ez nem történhet meg” önáltató mantra nem elég. És amennyire lehet, megélni a jelent, bármilyen is az. Mert egyszeri és megismételhetetlen.

Kérdések: Bagossy Andrea, Megyeri Tamás Róbert

Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilap 2020. május 21-ei számában.

cimlap