Ünnepélyes keretek között díjazták Nagykárolyban azon diákokat, akik kiváló eredményeket értek el a különböző országos tantárgyversenyeken, illetőleg az őket felkészítő oktatókat. A Károlyi-kastélyban otthonra lelt alkalmon 46 diák és az őket felkészítő 36 tanár kapott oklevelet és pénzbeli ösztönzést.
A rendezvény kezdetén Bogdan Georgescu kulturális igazgató, illetve Várna Levente tanügy igazgató köszöntötte az egybegyűlteket. Tehetséges és szorgos embereknek nevezte őket, a díjazottakat Kovács Jenő polgármester. Méltatásában kérte őket, hogy mindörökre maradjanak nagykárolyiak. Amennyiben van rá lehetőségük, az egyetemi évek befejezése után térjenek vissza, de legalábbis viseljék a szívükön a város sorát.
A díjazottaknak az elöljáró és az adott oktatási intézmény vezetői adták át a jutalmat.
Elméleti Líceum
Név |
Tantárgyverseny |
Kiérdemelt díj |
|
Postol Evelyn |
német |
dicséret |
|
Tărâță Paul |
fizika |
részvétel |
|
Stan Geanina |
latin |
részvétel dicséret |
|
Sabău Adrian |
latin |
részvétel |
|
László István |
magyar Implom József-helyesírási verseny |
dicséret részvétel |
|
Kințel Alexandra |
magyar Implom József-helyesírási verseny Solomon Marcus nyelvészeti verseny |
dicséret dicséret dicséret |
|
Kovács Péter Zoltán |
magyar |
I. helyezés |
|
Druțaș Diana |
biológia |
részvétel |
|
Szolnoki Vivien |
római katolikus hittan |
részvétel |
|
Halmosi Henrik |
római katolikus hittan |
részvétel |
|
Balog Alexandra |
római katolikus hittan |
részvétel |
|
Heveli Heiga Helen |
római katolikus hittan |
dicséret |
|
Gaja Dorottya |
római katolikus hittan |
dicséret |
|
Menzák Eszeter |
római katolikus hittan |
részvétel |
|
Sarkadi Rebeka |
angol |
részvétel |
|
Pop Ciprian |
kémia |
dicséret |
|
Gnand Patrik |
informatika |
részvétel |
|
Majer Alexandra Blanka |
német (anyanyelvi szint) |
részvétel |
|
Czier Norbert |
matematika |
részvétel |
|
Holczli Valter |
matematika |
részvétel |
|
Petkes Kinga |
matematika |
részvétel |
|
Muszka Zsuzsa |
Implom József-helyesírási verseny |
részvétel |
|
Sucală Cătălin |
romániai kulturális és civilizációs országos verseny |
részvétel |
|
Gabor Tania |
romániai kulturális és civilizációs országos verseny |
részvétel |
|
Deac Crețu Adina |
romániai kulturális és civilizációs országos verseny |
részvétel |
|
Costea Nicolae Viorel |
virtuális társadalmi és történelmi verseny |
részvétel |
|
Wegendt Erich |
Bolyai Farkas országos tantárgyközi verseny |
dicséret |
|
Domokos Blanka |
Fürkész helyesírási verseny |
III. helyezés |
|
Latiș Mălina |
földrajz |
részvétel |
|
Mateș Claudia |
Adolf Haimovici alkalmazott matematikai verseny |
dicséret |
|
Kin Alaric |
Adolf Haimovici alkalmazott matematikai verseny |
részvétel |
Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum
Koch Vanessa | Kriza János versmondó verseny | dicséret | |
Muszka Csaba | Simonyi Zsigmond helyesírási verseny
matematika |
dicséret
dicséret |
|
Akkermann Zoltán |
Simonyi Zsigmond helyesírási verseny |
II. helyezés |
|
Schlachter Kincsö |
Implom Jozsef helyesírási verseny Adolf Haimovici alkalmazott matematikai verseny |
részvétel
részvétel |
|
Légrádi Zsófia |
római katolikus hittan |
I. helyezés |
|
Hevele Hannelore |
római katolikus hittan |
dicséret |
|
Iacob Bianca |
római katolikus hittan |
dicséret |
|
Lechli Felix |
római katolikus hittan |
részvétel |
|
Fekete Bettina |
római katolikus hittan |
részvétel |
|
Bidi Cristina |
római katolikus hittan |
részvétel |
|
Kun Viktoria |
római katolikus hittan |
részvétel |
Iuliu Maniu Műszaki Kollégium
Ostate Paula |
Adolf Haimovici alkalmazott matematikai verseny |
részvétel |
Simion Bărnuțiu Műszaki Líceum
Oros Alexandru Gabriel |
mezőgazdasági országos tantárgyverseny |
részvétel |
3-as számú Általános Iskola
Mák Andor |
Brenyó Mihály matematikai verseny |
részvétel |
Școala Gimnazială Vasile Lucaciu
Racolța George |
műszaki oktatás országos tantárgyverseny |
részvétel |
Felkészítők
Név |
Oktatási intézmény |
Lőrincz Tünde |
Elméleti Líceum |
Scheuermann Eva |
Elméleti Líceum |
Iacobuț Alina |
Elméleti Líceum |
Putovici Tünde |
Elméleti Líceum |
Szabó Csilla |
Elméleti Líceum |
Rusu Codruța |
Elméleti Líceum |
Ludescher-Donca Anamaria |
Elméleti Líceum |
Mák Lilla |
Elméleti Líceum |
Macec Sorina |
Elméleti Líceum |
Gózner Róbert |
Elméleti Líceum |
Homoki Hannelore |
Elméleti Líceum |
Pop Dana |
Elméleti Líceum |
Czenter Enikő |
Elméleti Líceum |
Gaskó Gabriella |
Elméleti Líceum |
Pop Rodica |
Elméleti Líceum |
Mădăras Monica |
Elméleti Líceum |
Țineghe Adrian |
Elméleti Líceum |
Laslo Ion |
Elméleti Líceum |
Madai Lucian |
Elméleti Líceum |
Fazakas Erika |
Elméleti Líceum |
Mențiu Gabriela |
Elméleti Líceum |
Tămîian Traian |
Elméleti Líceum |
Farkas Ileana-Elisabeta |
Iuliu Maniu Műszaki Kollégium |
Botlinger Tamas |
Simion Bărnuțiu Műszaki Líceum |
Terheș Mircea |
Simion Bărnuțiu Műszaki Líceum |
Kiss Hajnalka |
Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum |
Jonucz Alfonz |
Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum |
Harghitay Elisabeta |
Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum |
Vinkler Valter |
Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum |
Likker Erika |
Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum |
Schlachter Kinga |
Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum |
Nagy Réka |
Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum |
Olea Traiana Miorita |
Vasile Lucaciu Általános Iskola |
Korcsmáros Gabriela |
3-as számú Általános Iskola |
A felkészítő tanárok 600 lejt kapnak, míg az országos szintű tantárgyversenyek részvevői 300, a dicséretet kapók 400, a harmadik helyezést kiérdemlők 600, a második 800, míg az első helyezettek 1000 lejt kapnak.
You must be logged in to post a comment.