A jövő évi viszontlátásra, TIFF!

Mintegy 300-an voltak ott csütörtök este az idei TIFF Karaván második vetítésén. A Károlyi-kastély parkjában otthonra lelő alkalmon ez alkalommal egy magyar filmet, a „Lajkó: cigány az űrben” című alkotást láthatták a nézők.

A vetítést követően a közönség ez alkalommal sem mulasztotta el tapssal megköszönni a film készítőinek, illetve a vetítést szervezőinek a munkáját, amiért ismét hangulatos szabadtéri mozivá alakították a kastélykertet.

Két estén keresztül láthatta vendégül Nagykároly idén is a TIFF Karavánt, sorrendben az ötödik alkalommal. A szervezők tájékoztatása szerint, szerdán és csütörtökön este összesen nagyjából 450 személy vett részt a vetítéseken, s a közönség részéről érkező visszajelzések alapján arra számítanak, hogy a jövő évi állomások sorában ismét helyet kap Nagykároly.