Hasznos évük volt — tudatja érdeklődésünkre az Aztekium Kaktuszgyűjtő Egyesület tagja, Nagy Arnold. Mind idehaza, mind a határokon túl számos alkalmon ott voltak. És a kaktusztermelők számára is azért fontos mindez, mert ilyenkor lehetőség van az információcserére, a tapasztalatmegosztásra, sőt, növényeket is cserélnek egymás között.
A héten tartották amúgy az évzáró rendezvényüket. Mint a gencsi termelő érdeklődésünkre elmondta, jövőre két kiállításuk biztosan lesz: májusban Szatmárnémetiben, míg szeptemberben ismét Nagykárolyban.
Az évbúcsúztató rendezvényükön amúgy jelent voltak a Szatmár megyei termelőkön kívül kolozsváriak, nagybányaiak, zilahiak, illetve magyarországiak. Okleveleket is átadtak azoknak, akik tevékenyen részt vállaltak az egyesület, illetőleg a pozsgás növények népszerűsítésében.
Nagy Arnolddal a nagykárolyi kiállításukon beszélgettünk bővebben:

