Bárgyún mosolygok Timire. Pedig legszívesebben megkérdezném, hogy miért nem pofozta fel ezeket a mai fiatalokat. Miért hagyta, hogy ilyen képet fessenek a Karácsonyról, vagy az ostoba ünnepnél is fontosabb dologról: a mindennapokról. A Dömdödömbe tömörültek tükröt tartottak nekünk, felnőtteknek: ilyenek vagyunk mi, és né’, ilyenekké tesztek bennünket.
Felháborodottan ballagok és mosolygok. A Nagykárolyi Kulturális Központ keretében működő Dömdödöm ünnepi előadásán járok. Illetve a végén. Egyesek még tapsolnak, mások már veszik fel a kabátot. Tanácstalanok. Ügyesek a gyerekek, de hát ezt eddig is tudtuk. Most viszont előrukkoltak azzal, hogy vannak. Már önállók, majdnem felnőttek. Mint kiderült, összeültek majd’ húszan, és tanakodtak azon, hogy mi is a Karácsony. Válaszokat kerestek, és ifijonti hévvel találtak is. Elkeserítőket, azaz igazakat. Még csak papírra se vetették mindezt. Előálltak, és csak úgy bumm, bele a képembe, a többiekébe. Kis képeket adtak elő: a feleség és a férj veszekedik, holott boldogak lehetnének; a gyerekek nem tudják, mit vegyenek az apjuknak, és az anya nem segít stb. Életbölcsességekkel is szolgáltak. Ugyan honnét tudnának ők ilyet? – háborodok fel, noha érzem: igazuk is van. Aljas rágalom, hogy elkényeztetett úri gyerekek lennének, és hogy jó dolgukban azt sem tudják, mi a bajuk. Merthogy, kérem alássan, azt én is tudom, hogy van baj, nem is kicsi. Erre meg ők olyan hepienddel zárnak, miszerint a hit a kulcs, a lényeg, az élet. Egyszerűbben: ha tudom, hogy nem a pénzbeli ajándék a lényeg, akkor ne drága, de érték nélkülit vegyek a lányomnak. Olyan egyszerű ez! De mégis picit bonyolultabb…
„Áh, minek jöttünk el!” „Nagyszerű volt!” „Ügyesek!” „Szenzációsak” „Fura…” Egy idő után nem is fülelek, ki mit mond a másiknak kifelé menet. Megyek, sietek haza, hogy gondolkodjak, hogy megfogalmazzam magamnak, mi is az a Karácsony. És vélhetően ez volt ezeknek a srácoknak a célja. Nos, mi egyebet mondhatnék: köszönöm nekik!
Megyeri Tamás Róbert


You must be logged in to post a comment.