A kézilabda napja volt Mezőfényen

Hatalmas érdeklődés közepette, közel kétszáz ember részvételével rendezték meg idén Mezőfényen a 24 órás kézilabda-tornát, ami már a harmadik volt a sorban. Heinrich Tamás, a csapat edzője mesél nekünk a kezdeményezésről illetve a helyi kézis életbe is beavat minket.

– Mesélj kérlek a kezdeményezésről, mióta hagyomány” a 24 órás kézilabda nálatok?

-A 24 órás kézilabda-tornát 2018-ban kezdük el, úgyhogy az idei a harmadik ilyen alkalom, mivel 2020-ban a világjárvány miatt nem tudtuk megtartani. Az érdeklődés töretlen, hiszen mintegy 175-en vettek részt idén. Nagyrészük mezőfényi, de akadnak olyanok, akik a környező falvakból, illetve Nagykárolyból csatlakoztak hozzánk. Fontos megemlíteni, hogy nem csak gyerekeket szólítottunk meg, hanem a középiskolásokat, az egyetemistákat és a felnőtteket/szülőket is. Bárkit szívesen láttunk. A program péntek délután négykor kezdődött, amikoris a legkisebbek léptek először pályára. Ahogy haladtunk előre az este felé, a nagyobb és nagyobb korcsoportok mérkőztek meg egymással, éjjelre és a hajnali órákra pedig a szülőket és a fiatalokat osztottuk be. Szombat reggelre visszajöttek a gyerekek és délután három óráig ők tartották a frontot. Azután minden résztvevőt visszahívtunk egy közös kép, ünneplés, és ebéd erejéig. Illetve minden résztvevő, aki csak egy meccs erejéig is be tudott állni, kapott egy érmet. Nem célunk, hogy versennyé alkítsuk át ezt a programot, a közös szórakozás, és az élmény a lényeg, ezért is kap mindenki egyformán érmet. Valamint ez az esemény nagyon jó lehetőséget biztosít az ismerkedésre is. Amint már említettem, vannak olyan gyerekek is, akik nem mezőfényi lakosok, az ő szüleik lehet nem ismerik még egymást olyan jól, de az ilyen alkalmak lehetőséget teremtenek a beszélgetésre, a közös élményekre.

– Honnan jött az ötlet?

– Már sokkal régebb óta megszületett bennem a 24 órás kézilabda-torna ötlete, csak idő kellett míg meg tudtam szervezni. Több helyről hallottam, hogy csinálnak ilyeneket, mondjuk igaz, főleg futballban. Gondoltam, ha focival működik, akkor a kézilabdával is fog, ezért 2018-ban megszerveztem az első ilyen alkalmat, ami hála Istennek nagyon sikeresnek bizonyult és remélem, hogy sok éves hagyománya lesz még ennek.

– Akárcsak a fényi kézilabdának is hagyománya van már…

– Igen. A konkrét szivacskézilabda-csapat 2015-ben alakult a Szatmár-Ferencváros projekt keretén belül, Kiss Zoltán Sándor jóvoltából. Igazából már volt kézilabdacsapatunk korábban is, hiszen 2004 óta van sportcsarnokunk, ahol lehetett edzeni. Akkor viszont csak az 5-8 osztályos gyerekeket készítettünk fel, lassan pedig azok is hat-hetedikesek, akik 2015-ben kezdték a szivacskézilabdát.

A lendület szerencsére nem csökkent, folyamatosan van utánpótlás. Összesen kb. 90 gyerek jár most hozzánk kézizni, 6 éves kortól 15 éves korig, különböző korcsoportokra osztva. Nem csak mezőfényi gyerekek, hanem a környékbeli községekből és nagykárolyból is rendszeresen járnak edzésekre. Most is előreláthatóan 10-12 gyerek fogja elkezdni a szivacskézilabdát. A 90 gyerek kétharmada lány, egyharmada fiú.

– Milyen bajnokságokon vesztek most részt, milyen eredményekkel?

– A Partiumi Projekt keretén belül a minden korcsoporttal részt veszünk a versenyeken. Ezen kívül amikor a vírushelyzet engedi a magyarországi bajnokságban is szereplünk két csoporttal. Sajnos erre tavaly nem volt lehetőség. A gyerekek ott is nagyon jól teljesítenek, az élmezőnyben mindig benne vagyunk.

– A szivacskézilabda lényege nem az ereménykényszer, hanem a közösségépítés…

-Igen, én elsősorban erre fektetem a hangsúlyt, a közösségépítésre. Arra, hogy a gyerekekkel megkedveltessük a mozgást, hogy örömüket leljék a közös élményekben, hogy egészségesebben éljenek. A szülők is elsősorban ezért hozzák a gyerekeiket ide, illetve ők is szívesen csatlakoznak hozzánk.

Ezért a versenyek mellett rendszeresen szervezünk táborokat is, amikor a sport kicsit háttérba szorul és csak élvezzük az együtt töltött időt. Az idén nyáron háromszor is akadt lehetőségünk táborozni. A legkisebbeknek, a 7-8-9 éveseknek volt egy kétnapos táborunk a sportcsarnok és az iskola területén, illetve a településen belül. A nagyobbakkal kicsit messzebbre is mertünk menni, velük három napot sátoroztunk a fényi erdő melletti tónál. A legnagyobbakkal pedig öt napra mentünk el táborozni a Máramarosi-havasokba. Ezek nem edzőtáborok voltak, csak egyszerűen kirándultunk, túráztunk, játszottunk, szórakoztunk, jól éreztük magunkat, közössépítő jelleggel. Ez nem új dolog, hiszen 2019-ben is sikerült két tábort megrendezni. Tavaly sajnos, az ismert okok miatt, elmaradt minden ilyen program, ezért idén még nagyobb öröm volt együtt lenni. Reméljük a továbbiakban egyre több ilyes eseményt sikerül megszerveznünk. Ezen kívül igyekszünk a szülőket is bevonni a programjainkba. A közelmúltban például túrázni voltunk, közel 100-an a gyerekekkel együtt.

Természetesen az is fontos, hogy az edzéseken keményen dolgozzunk és a tornákon tegyük oda magunkat, vannak is különösen tehetséges lányaink, fiaink. A Partiumi Projekten belül van egy úgynevezett válogatott csapat is, ahová hat játékosunkat is beválasztották a legjobb harminc közé. Velük külön is tartunk edzéseket, most is egy egyhetes edzőtáborra készülünk Magyarországra augusztus végén a 2007-2008-as korosztállyal. Ennek nagyon örülünk, hiszen mégiscsak egy mérce ez, hogy hol is tartunk. A közösségépítés mellett szakmai elvárásoknak is meg kell felelni valamilyen szinten. A Partiumi Projektet az Együtt növünk fel” Alapítvány támogatja, amelyet pedig a Magyar Kézilabdaszövetség vett a szárnyai alá. Ennek keretén belül tudunk részt venni a tornákon, az edzőtáborokon, ők támogatnak minket. Illetve helyi szinten a Polgármesteri Hivatal keretein belül működő Fröhlich Sport és Kulturális Egyesület mindenben a partnerünk, idén pedig a Door Panels cég is szponzorizált minket, amit ezúton is köszönünk.

– Nem terveztek felnőtt csapatot?

– Ez egy valós probléma jelenleg, hogy nincs felnőtt csapat a megyében. Nagyon sokat gondolkodtunk már rajta. Hiszen azok a gyerekek, akik 2015-ben, vagy még korábban elkezdték a kézilabdát, lassan elérik a felnőttkort és kikerülnek az irányításunk alól. Mindenképp szeretnénk, hogy a jövőben erre megoldást találjunk, gondolkodunk rajta. Jó lenne, ha a gyerekeink nem szélednének szét később, hanem megmaradjanak a mi kezeink alatt”.

Lang Gyopárka

Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban