Az évszázad gigaprojektjével dübörög a kínai külpolitika. Ugyanakkor 2015-ben visszanyerte a világ bizalmát India. Az MTI távol-keleti évértékelői.
Peking tavaly újabb fokozatba kapcsolt a nemzetközi diplomáciában, ennek meghatározó jeleként útnak indította az immár „Egy övezet, egy útként” emlegetett, még kínai mércével nézve is hosszú távra tervezett fejlesztési stratégiáját, azt a gigaprojektet, amely ettől az évtől kezdve a kínai külpolitika és gazdasági diplomácia megkerülhetetlen elemévé vált.
Az Új selyemút gazdasági övezet és a 21. századi tengeri selyemút nevű elképzelések nem Kínát teszik a nemzetközi gazdasági, kereskedelmi vérkeringés eddiginél sokkal befolyásosabb részesévé, hanem épp Peking az, amely egy új „vérkeringést” alkotva kívánja összekapcsolni önmagát, Kelet-Ázsia feltörekvő hatalmát Közép- és Nyugat-Ázsián keresztül Európával, illetve a másik vonalon: Délkelet-Ázsia országain és Afrikán keresztül az öreg kontinenssel.
Kína azt reméli, hogy mindezzel stabilizálhatja gazdasági növekedését, enyhítheti a többletkapacitásokkal küzdő iparának problémáit, bővítheti piacát, növelheti nemzeti valutájának elfogadottságát, a kínai vállalatok megvethetik a lábukat külföldön.
Miközben tehát a kínai diplomácia újabb fogalommal ismertette meg a nemzetközi politikai közvéleményt, Kína a nemzetközi porondon, a hétköznapi, államközi külkapcsolatok terén is igyekezett újabb lépéseket tenni előre.
A pekingi diplomácia tavalyi leglátványosabb eleme Hszi Csin-ping elnök londoni látogatása volt. Megfigyelők ezt nem csak a királyi pompa, a fényes külsőségek és a Pekinggel szembeni kritika mellőzése miatt tartották figyelemre méltónak, hanem azért, mert London azt mutatta a világnak: elérkezettnek látta az időt arra, hogy Kínának és főleg a kínai tőkének demonstratív módon utat nyisson. A kínai média szinte szlogenként ismételgette, Peking és London a kétoldalú kapcsolatok aranykorába lépett. Mindehhez a nyomatékot a több mint 60 milliárd dollár értékű gazdasági megállapodások szolgáltatták.
Peking és London diplomáciai bravúrjára a világ több pontján felkapták a fejüket. Ahogyan „nagyot szólt” annak a rövid találkozónak a híre is, amelyet 60 év után először tartottak Szingapúrban. Két főszereplője a Kínai Népköztársaság és Tajvan első embere, Hszi Csin-ping és Ma Jing-csiu volt. Nyolcvan másodpercen át szorongatták egymás kezét a kamerák kereszttüzében. Mindkét részről az „egy Kína” elvének kölcsönös elfogadását magában foglaló 1992-es konszenzust tartották a jövőbeni (békés) kapcsolatok alapjának. A történelmi eseménynek szimbolikus jelentősége volt, Ma pártjának, a Kuomintangnak nem túl jók az esélyei arra, hogy a közelgő elnökválasztáson jelöltjük fusson be győztesként.
Peking tavaly emlékezésre hívta a világ országait. Szeptemberben nagy nyilvánosság előtt tankok dübörögtek a Tienanmen téren és mellettük, felettük felvonultatták a legkorszerűbb kínai fegyverzetet. A második világháború (ázsiai) befejezésének 70. évfordulójára rendezett katonai parádén több mint 20 államfő vett részt. „Kína sosem fog hegemóniára törekedni, nem fog terjeszkedni, és nem fogja azokat a tragédiákat másoknak okozni, amelyeket maga szenvedett el a múltban” – mondta a kékre varázsolt egű Peking szívében, a Tienanmen tér kapubástyáján a mikrofonba Hszi Csin-ping, aki a kínai hadsereg főparancsnoka is egyben.
2015-ben kínai kezdeményezésre öt kontinens 57 országának képviselője jelenlétében a kínai fővárosban aláírták az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB) alapító okiratát, továbbá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felvette a valutakosarába a kínai devizát, és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) decemberben jóváhagyta Kína felvételi kérelmét.
Mindeközben nem hogy látványos javulás vagy előrelépés, de sokkal inkább mélyülő bizalmatlanság jellemezte Kína és az Egyesült Államok viszonyát, amelyre egyértelműen rányomta a bélyegét a dél-kínai-tengeri zátonyok szigetekké történő feltöltésének egyszer csak a két ország közti központi problémává fajuló ügye. Amerikai részről eddig nem, vagy ritkán tapasztalt keménységű nyilatkozatok hangzottak el, és ezekkel összhangban lévő fellépések okoztak súrlódásokat – vízen, a diplomáciában és a levegőben – a szuperhatalom és a feltörekvő nagyhatalom között.
Peking a jelek szerint Washingtonnal tud a legkevésbé zöldágra vergődni. Különösen nehezményezi, hogy az amerikai vezetés közvetve-közvetlenül beavatkozik elsősorban a Fülöp-szigetekkel és Vietnammal fennálló területi vitáiba. A helyzetet csak súlyosbította, hogy december második felében a Fehér Ház jóváhagyta amerikai fegyverek eladását 1,83 milliárd dollár értékben Tajvan számára. Emiatt Pekingben bekérették a külügyminisztériumba az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét és az üzletben résztvevő vállaltok ellen szankciókat jelentettek be.
Japánnal az elmúlt egy évben nem romlott, de lényegében nem is javult Kína kapcsolata. Egyes megfigyelők úgy vélik, mintha lassan olvadna a jég, míg mások szerint Abe Sindzó japán miniszterelnök korábbi cselekedetei által olyan mélyen eresztettek gyökeret a konfliktusok, hogy még ha a gazdasági kapcsolatokban tapasztalható is némi elmozdulás, ezzel a japán kormánnyal (már) nem fog, nem akar megbékélni a kínai vezetés.
Pekingben jó ideje adják egymásnak a kilincset a világ vezető hatalmainak első emberei. Tavaly is ellátogatott Kínába például Vlagyimir Putyin mellett Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök.
Kína számára az Újdelhivel fenntartott jó viszony különösen fontos, nem szeretné, ha a két ország rendezetlen határvitája elmérgesedne. Modi és Li Ko-csiang kínai kormányfő olyan páros benyomását keltették, mint akik nyitottak egymás irányába. Az indiai kormányfő kijelentette, elkötelezettek annak érdekében, hogy új irányt szabjanak Ázsia két legnagyobb országa kapcsolatának.
Visszanyerte a világ bizalmát India 2015-ben
Nemzetközi pozíciójának erősödését hozta India számára a 2015-ös év, határain belül azonban a vallási szélsőségesség térnyerését, amelyet sokan a Narendra Modi vezette, tavalyelőtt hatalomra került Indiai Néppárt (BJP) számlájára írnak.
A dél-ázsiai országban a világ több befolyásos vezetője is megfordult 2015-ben. A sort januárban az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama nyitotta, akinek látogatása során áttörést ért el a két ország a bilaterális atomenergia-ipari együttműködésről még 2008-ban kötött megállapodás végrehajtásáról. A diplomáciai sikert azonban beárnyékolta Modi 1 millió rúpiás sötétkék öltönye, amely gúny tárgya lett és tiltakozást váltott ki az ellenzék részéről, az indiai miniszterelnök ugyanis apró aranyozott betűkkel saját nevét szövette bele csíkozás gyanánt zakójába.
Az indiai kormányfő többi évközi találkozója már nem visszhangzott az efféle malőröktől, és az elért eredményeken maradt a hangsúly. Májusban Hszi Csin Ping kínai elnökkel Pekingben 10 milliárd dolláros, míg novemberben Londonban David Cameron brit kormányfővel 9 milliárd fontos üzleti megállapodást írt alá. Decemberben Újdelhiben Abe Sindzó japán kormányfővel tárgyalt, aki szerint új korszak kezdődött a két ország viszonyában: találkozójukon kétoldalú kereskedelmi és katonai együttműködésről döntöttek, valamint lefektették a békés célú nukleáris kooperáció alapjait is. Az indiai fővárosba látogatott 2015-ben Angela Merkel német kancellár is, hogy ellássa kézjegyével az indiai technológiai szektor és a német ipar közötti stratégiai partnerségi megállapodást.
A Modi által meghirdetett – a külföldi vállalatok helyi beruházásait megkönnyítő – Make in India programnak köszönhetően olyan cégóriások érkeztek 2015-ben a dél-ázsiai országba, mint a kínai Lenovo vagy a világ legnagyobb technológiai gyártója, a tajvani Foxconn. A beruházási kedv a gazdaság idei teljesítményén is meglátszott: a szeptember végéig tartó három hónapban 7,4 százalékkal nőtt az indiai gazdaság éves összevetésben, vagyis meghaladta a 6,9 százalékos kínai növekedést, igaz, az ország GPD-je továbbra is mindössze ötöde a rivális Kínáénak.
A környezeti ártalmak terén azonban egy napon említhető a két ország: az indiai fővárosban az egy köbméter levegőben mért apró porszemcsék (PM2,5) koncentrációját mutató levegőminőségi index értéke decemberben helyenként a 700 mikrogrammot, vagyis az egészségügyi határérték több tízszeresét is túllépte, aminek nyomán az indiai legfelső bíróság ideiglenesen megtiltotta az új, nagyteljesítményű dízelautók árusítását Újdelhiben, és átmenetileg kitiltotta a városból a 10 évesnél idősebb teherautókat.
A szomszédos Nepálba szintén korlátozottan hajtanak csak be járművek Indiából, ami miatt már súlyos benzin-, élelmiszer- és gyógyszerhiány lépett fel az áprilisban pusztító földrengés sújtotta országba. Katmandu szerint Újdelhi de facto gazdasági blokádot léptetett életbe ellene az egyik Nepálban élő, Indiához kötődő közösséget is hátrányosan érintő új alkotmány miatt. India tagadja ezt a vádat, és biztonsági kockázatokkal indokolja a Nepálba irányuló áruszállítás lelassulását.
India viszonya másik szomszédjával, az ősellenség Pakisztánnal a javulás jeleit mutatja, az indiai külügyminiszter ugyanis bejelentette december elején, hogy a két ország 3 év után felújítja a magas szintű kétoldalú párbeszédet, hogy enyhítsen a Kasmír hovatartozása miatt évtizedek óta fennálló feszültségen. Bangladessel határügyekben már sikerült dűlőre jutnia Indiának: a két állam augusztus 1-jén „vérontás nélkül” pontot tett az 1713-ra visszanyúló konfliktusa végére, aminek nyomán India területe 40 négyzetkilométerrel kisebb lett.
A földkérdés a belpolitikát is uralta, s a szenátusban többséggel rendelkező ellenzék tiltakozása miatt végül elmaradt a Modi egyik fő reformjavaslatának számító, a területek ipari célú megszerzését megkönnyítő földtörvény bevezetése, csakúgy mint a kormányfő másik fő terve, az áfa országos szintű egységesítése. Az általános elégedetlenséget – amelyet csak fokoztak a kormánnyal szövetséges szélsőséges hindu csoportok kirohanásai – a kormánypárt választási eredményei is tükrözték.
Az Indiai Néppárt februárban történelmi vereséget szenvedett az újdelhi választásokon, legyőzője, a korrupció felszámolását ígérő Közemberek Pártja a 70 képviselői helyből 67-et szerzett meg. Ennek ellenére Modi májusban a megvesztegetési botrányoktól mentes és a legszegényebbek felé forduló kormányzásának egy éves fennállását ünnepelte. A következő kudarc novemberben jött, amikor India harmadik legnépesebb szövetségi államában, Biharban maradt alul a kormánypárt, amely választási hadjárata során a hinduizmus és az iszlamizmus szembeállításával próbálta megnyerni a választókat.
A bihari vereség kemény kormányellenes bírálatokkal párosult, amelyek szerint a Modi-rezsim megtűri a radikális hindu mozgalmakat, ráadásul napokig hallgatott, amikor feldühödött hinduk szeptemberben meglincseltek egy muszlim férfit, csak mert feltételezték róla, hogy családjával marhahúst evett. A vallási intolerancia térnyerése elleni tiltakozásul októberben számos indiai művész visszaadta állami kitüntetését, és még a dalai láma is állást foglalt a kérdésben. A tibeti spirituális vezető szerint a BJP bihari kudarca megmutatta, hogy „a hindu közösség nagy része még mindig a békében és a harmóniában hisz”.
Pedig Modi is épp ez utóbbi életérzést szeretné átadni az emberiségnek a jóga népszerűsítésével. Kezdeményezésére tavaly június 21-én ünnepelte először a világ az ősi indiai hagyomány nemzetközi napját, amelyen a kormányfő a Guinness-rekordok könyvében is helyet szerzett magának azzal, hogy irányítása alatt soha nem látott tömeg, 35 985 ember jógázott egyszerre Újdelhi központjában.
Észak-Korea egyre fenyegetőbbé vált, talán tárgyalni akar?
Észak-Korea, a világ egyik legelzártabb és leginkább magába forduló országa időről-időre igyekszik nukleáris- és egyéb fegyverkísérleteivel, továbbá különböző provokációkkal felhívni magára a nemzetközi közösség figyelmét.
Ezt tette tavaly december tizedikén is, amikor Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az eddigi phenjani közléseknél egyértelműbben utalt arra, hogy a távol-keleti kommunista diktatúrának hidrogénbombája is van.
A phenjani rezsim rendszeresen tesz a nukleáris fegyverkezés terén elért képességeivel kapcsolatos kijelentéseket, amelyek azonban ellenőrizhetetlenek. Egyebek közt többször is azt állította, hogy atomfegyvereivel képes elérni az Egyesült Államok területét, ezt azonban a szakértők többsége egyelőre kizártnak tartja. A Fehér Ház szóvivője is kétségeinek adott hangot Kim Dzsong Un legutóbbi kijelentéseivel kapcsolatban. A dél-koreai titkosszolgálat egy tisztviselője pedig kijelentette, nincs bizonyíték arra, hogy Észak-Koreának lenne hidrogénbombája, úgy vélekedett Kim Dzsong Un csupán retorikus, „bombasztikus” fordulattal élt.
Nem lehet tudni, hogy mi a célja Észak-Koreának az ehhez hasonló, a szomszédját és a nemzetközi közvéleményt is megdöbbentő kijelentésekkel, tettekkel. Megállapodást akar vagy csupán azt, hogy elismerjék atomhatalomként. Tavaly nyáron, augusztus elején akna robbant a két Korea határán húzódó demilitarizált övezetben, amely megsebesített két dél-koreai katonát. Phenjan tagadta, hogy fegyveres erői telepítették volna a robbanószerkezetet. Az eset arra késztette Dél-Koreát, hogy tizenegy év után újraindítsa a határon túlra irányuló, propaganda tartalmú műsorszórást. A Padzsu város közelében történt aknarobbanásért Szöul szomszédját tette felelőssé.
A helyzet elmérgesedett. Phenjan ágyúzta az észak-koreai rezsim elleni propagandát harsogó hangszórókat, mire Dél-Korea tüzérségi sorozatokkal válaszolt. Kim Dzsong Un teljes harckészültségbe helyezte a két ország határán húzódó erőit. A kölcsönös fenyegetéseknek, a feszült helyzetnek végül is 43 órás, maratoni tárgyalásokon vettek véget. Phenjan sajnálkozását fejezte ki a dél-koreai katonák megsebesülése miatt, és ennek nyomán Szöul felhagyott az észak-koreai rezsim ellen irányuló propagandatartalmú műsorszórással.
William Johnson, aki az amerikai külügyminisztérium megfigyelője volt Kínában úgy vélekedett, hogy az Észak- és Dél-Korea közötti feszültség keltésével Phenjan Kínának üzent. Az elemző kijelentését arra alapozza, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) déli ellenlábasával való egyeztetéseivel egy időben Kína képviselőivel is tárgyalásokat folytatott a háttérben. A Dél-Korea és közte kialakult feszültségeket arra használta fel az észak-koreai rezsim, hogy fő kereskedelmi partnerét és egyetlen szövetségesét tárgyalóasztalhoz kényszerítse. Észak-Koreának szüksége van Kínára, hiszen az elégíti a KNDK élelmiszer- és energiaigényének nagy részét, nem beszélve a fegyverszállítmányokról. Kína a Koreai-félsziget stabilizálásának egyik biztosítója, mert inkább úgymond megvesztegetni apró szomszédját, minthogy erővel vegye rá az együttműködésre.
Észak-Korea szeptemberben újraindította az ország legfőbb plutóniumforrásának tartott jongbjoni atomreaktort. Sajtójelentések szerint korábban az öt megawattos teljesítményű reaktor évente mintegy hat kilogramm plutóniumot állít elő, ami szakértők szerint egy atombombához is elegendő.
Phenjan az atomprogramjának felszámolásáról kötött hathatalmi – „leszerelésért segély” néven emlegetett – 2007-es megállapodással összhangban 2008-ban kezdte meg az atomkomplexum leszerelését, majd ugyanabban az évben fel is függesztette, mert az Egyesült Államok nem vette le a terrorizmust támogató országok listájától.
Barack Obama amerikai elnök októberben azt mondta: az Egyesült Államok sohasem fogja Észak-Koreát nukleáris hatalomként elfogadni, de ha Phenjan komoly jelét adja annak, hogy kész feladni nukleáris fegyvereit, Washington hajlandó a párbeszédre.
Joel Wit amerikai szakértő, aki egykor az Észak-Koreával folytatott tárgyalásokon részt vett, úgy vélekedett: Washingtonnak „csomagban”, egyszerre kellene tárgyalnia Phenjannal annak nukleáris programjáról és a békeszerződésről, mert az eddigi amerikai politika – amely a békekötés előtt az atomleszerelést tűzte ki célul – kudarcot mondott. A gondot a sorrend kialakítása okozza.
Washington előbb Észak-Korea atommentesítését szeretné elérni, míg Phenjan úgy vélekedik, előbb szülessen meg a koreai háború hadműveleteit lezáró 1953-as fegyverszüneti megállapodás helyébe lépő békeszerződés.
A kommunista ország, amely 2006 óta három kísérleti atomrobbantást is végrehajtott, 2013 februárjában, legutóbbi robbantása után döntött korábban bezárt nukleáris létesítményeinek újjáépítéséről és újbóli üzembe helyezéséről.
Az iráni atomprogramról a múlt év közepén Teherán és a nagyhatalmak között született megállapodás mintaként szolgálhatna egy Észak-Koreával kötendő egyezség számára, a szakértők többsége azonban ezt rendkívül valószínűtlennek tartja – írta elemzésében a The Diplomat című tokiói központú nemzetközi szakportál.
Irán és a hatok által július 14-én aláírt megegyezést a világ közvéleményének nagy része elfogadható kompromisszumnak tartja. Az abban foglaltaknál komolyabb engedményeket valószínűleg csak katonai úton lehetett volna kicsikarni, ez pedig a térség biztonsági helyzetének összeomlását vonhatta volna maga után – írta a cikk szerzője, Robert E. Kelly, a Puszani Nemzeti Egyetem professzora.
Észak-Korea helyzete hasonló, mint Iráné volt a tavalyi egyezség előtt. Jelen pillanatban bármilyen megállapodás jobbnak tűnik a status quónál, a felügyelet nélkül zajló észak-koreai nukleáris- és rakétaprogramnál.
(Forrás: MTI)

