A napokban megjelenő verseskötete apropóján kérdeztük Fülöp György nagykárolyi költőt életről, munkáról, versekről. Sepler Kinga interjúja.
−„Polgári foglalkozásod” orvos, már többször jelentek meg verseid a Helikon kolozsvári irodalmi folyóiratban, idén versesköteted megjelenését várod. Az embernek megfordulhat a fejében ez alapján, hogy az élet két, egymástól elég távol álló területével foglalkozol. Tudomásod szerint volt már példa az orvos-költő párosításra mások esetében?
– Biztos, hogy volt, de számomra ez inkább negatív csengésű párosítás. Nem a saját esetemre gondolok, hanem az általános helyzetre, hogy akár különvéve is micsoda tévképzetek vezetnek el egy-egy embert ezekhez a foglalatosságokhoz, hát még együttvéve.
– Mennyire egészíti ki egymást ez a két ennyire különböző foglalatosság, vagy mennyire ütközik egymással a versíráshoz szükséges laza, ihletet kereső, illetve az orvosi szakmára jellemző gyakorlatias életfelfogás?
– Az én esetemben az, hogy orvosi egyetemet végeztem, voltaképpen a költői hozzáállásomból adódott, világosabban abból, hogy beleszeretve egy lányba, képes voltam őt követni erre a nekem idegennek tűnő terepre is, ugyanakkor ez egy gyakorlatias lépés volt, ezt kellett tennem. Ugyanígy jelenleg sem válik ketté az életem. Dolgozom, mint bárki más, közben néha versen gondolkodom.
– Kik voltak rád vagy a lírádra legnagyobb hatással? Főképp költőkről kell beszélned?
– A leglényegesebb mozzanatnak az tűnik, hogy kb. 15 éves koromban nagy hatással volt rám az egykori Bonanza Banzai zenekar Kovács Ákos nevű énekese, illetve az ő dalszövegei. Ez fordított hatalmas váltással a versek felé, aztán megismerkedtem más költőkkel. Eleinte Radnóti volt a kedvencem, majd Kassák, aztán a kortárs erdélyi költő, Jánk Károly. Nagy hatással volt rám egy időben Hernádi Gyula furcsa költészete, aztán az amerikai beat-költők néhány verse, talán Tandori is néhány hónapra. Pilinszkyvel úgy találkoztam, hogy Jánk Károly versein keresztül már korábban hatott rám, mintsem olvastam volna. Borges, Czeslaw Milosz, Lucian Blaga, Salvatore Quasimodo következtek a sorban, mindenkitől kaptam valamit. Elsősorban költőkről van szó, de Marcus Aurelius, Tolsztoj, Fellini, Wim Wenders is hatással van rám.
– Egyik versedben ezt írod: „a költészet állhatatos gyakorlása / megerősíti a lelket – / a káosz világában / viszonylagos rendet teremthet”. Ez jelentheti azt, hogy az orvosi munka során tapasztalt nehézségek elviseléséhez, mások szenvedésének feldolgozásához erőt adhat a költészet?
– Jelenthet ilyen konkrét dolgot is, de inkább az ember egyetemesebb léthelyzetéről van szó, ez jóval fontosabb. A gondokat, a szenvedéseket feldogozzuk így-úgy, de ettől függetlenül káosz van bennünk, körülöttünk, viszont a költészet állhatatos gyakorlása a kiút irányába mutat.
– Egyesek úgy gondolják, a költő az írás öröméért írjon. Más, „régimódi” emberek szerint a versírás felelősséggel jár, és pozitívan kell hatni az olvasóra. Kérdés, hogy érdemes-e ilyesmire törekedni ma, amikor egyre kevesebb az irodalom iránt érdeklődő ember és igen kevesen olvasnak verset. Te hogy látod ezt?
– A versírás során a költő egyre jobb ember lesz, kap örömöt is, bánatot is, de nem ez lesz a fontos, hanem az a pozíció, ahová elérkezett, a tisztábban látás helye. Innen nézve is fontos, hogy mi lesz az olvasókkal, de megtapasztalva, hogy mennyire elvakult szituáció embernek lenni, azt kell mondani, hogy pozitív hatás szinte alig várható.
– Befolyásol téged az, hogy napjainkban igen kevesen olvasnak verseket? Ha igen, hogyan?
– Valamelyest biztos befolyásol, de nem a lényeges vonatkozásokat tekintve, mert elsősorban nem az olvasónak írok. Gondolom, inkább az életvitelemet befolyásolja.
– Beavatnál minket abba, hogy hogyan készül egy vers? Átlagosan mennyi időt vesz igénybe egy versed megírása?
– Eszembe jut egy sor, és ha jónak találom, sokat mondogatom magamban, aztán egyszer csak folytatódik, és szép lassan kialakul. Van, hogy egy óra alatt, van, hogy öt év alatt. Csak félig tudatos dolog, a tudat inkább csak elemzi a sorokat és dönt róluk.
– Véleményed szerint milyen egy jó vers?
– Egy jó vers teljesen összhangban kell legyen az ember nemtudásával, szegénységével, mintegy a nemtudásban az, ami még mondható. A körömfeketényi remény. Innen nézve a nyugati költészet jelentős része egy vicc.
– Egyik versed címadója Federico Fellini olasz filmrendező. Mit tanulhat egy költő a filmművészetnek egy ilyen jeles egyéniségétől?
– Az Országúton című film volt az, ami Fellini felé fordított, talán azóta is a kedvenc filmem. A felhozott vers pedig a 8 és fél hatásából született. Azt hiszem, hogy főleg az jelent nekem sokat ezekben az alkotásokban, hogy a megjelenített képek, szituációk gyakran szinte – jobb szó híján – már a másvilágon zajlanak le, ugyanakkor nagyon világi az egész. Mi más lenne a művészet célja, mint a világ átnemesítése? És ez, azt hiszem, hogy Fellininél megvalósul.
– A film az emberek többsége számára kedveltebb, mint a líra. Valószínűleg azért, mert nem igényel olyan szintű koncentrációt, figyelmet, mint a vers. A néző talán akkor is marad valamivel, ha nem fektet nagy energiát a látottak-hallottak megértésébe. Mondhatjuk, hogy a költészet ezért hátrányos helyzetben van a filmiparral szemben?
– A költő a legnagyobb kincsünkkel él, a szavakkal. Meglátásom szerint épp ezért a legfontosabb teendőnk a költészet. A szó emberi világunk kezdete, a költészet emberi világunk vége, nyilván a nagy tömegek távol állnak ettől.
– Milyen irányba szeretnél tovább menni a későbbiekben? Folytatod a versírást? A jelenlegi körülmények mennyiben befolyásolnak abban, hogy hogyan tovább?
– Azt hiszem, a fentebb elmondottakból egyenesen következik, hogy nincs más lehetőség.
– Ha üzenhetnél az olvasóidnak egy rövid, ámde bölcs mondással, ami összefoglalná a te életfelfogásodat, tudnál egyet idézni most?
– Igen. Nemtudásunkkal összhangban éljetek!
– Köszönöm szépen a beszélgetést!
Sepler Kinga
Elméleti Líceum



You must be logged in to post a comment.