Költészetnapi beszélgetés egy kortárs nagykárolyi költővel, Fischer Botonddal.
– Nem is vagy te igazi költő, hiszen a Facebookod ma nincs tele költészetnapi bejegyzésekkel.
– Hát, ha emiatt nem vagyok igazi, az nem olyan nagy baj. Amúgy posztoltam egy megzenésített József Attilát, végül is az ő szülinapja van ma. A Hétköznapi Csalódások nevű punkzenekar annak idején egy egész albumot szentelt József Attila versmegzenésítéseinek, erről az egyik szám.
– Nem is vagy te igazi költő, hiszen csak az elvont dolgok érdekelnek. Hol a gyűlölet, az alku, a vágy a verseidben?
– Nem tudom, milyen verseimet olvashattad, mert a gyűlölet és a vágy bizony megjelennek, nem is olyan ritkán. Az alku is, ha áttételesebben is. Amúgy nem értem, hogy számodra miért jelentik az elvont dolgok a nem igazi költészetet, ezt általában fordítva szokták gondolni. De azt hiszem, az én verseimben igazán hús-vér dolgok vannak inkább, mintsem elvontak. És azt hiszem, hogy nem az elvontság-konkrétum ellentétpár határozza meg egy vers igaziságát.
– Nem idegesít, hogy egyfolytában „nem is vagy te igazi költő”-nek nevezlek?
– De, idegesít, de mit tehetek, ha egyszer ezt szeretnéd kérdezni, akkor erre válaszolok. Van emögött valami, gondolom én, hogy nem érdemes a költő titulust arra használni, hogy presztízst koldulj vele, hogy tetszelegj, és ezzel egyet is értek. Ugyanakkor a költők megbecsülése igencsak szimbolikus a mi társadalmunkban, és erre meg fel lehetne hívni a figyelmet. Hogy kézszorításokból nem lehet levest főzni.
– Izé, azt miként kell „kortársul” megkérdezni, hogy mit jelent számodra április 11-e?
– Talán úgy, hogy: „Mit jelent számodra április 11-e?” Szükség van ünnepekre és szükség van emléknapokra, szerintem. Mert ezek oldják fel az idő homogenitását. Csak hétköznapokban élni, az elég unalmas lenne, sőt, embertelen. És ilyenkor az újságírónak is eszébe jut egy-egy kortárs költőtől megkérdezni, hogy annak ellenére, hogy nem igazi költő, mi van vele éppen. Április 11. József Attilát is jelenti nekem, a magyar költészet általános ünnepén túl, aki számomra a költészet netovábbja, és nem csak a magyar költészetről beszélek.
– Ehhez képest hol voltál? Mi az eltérés a fikció és a realitás között?
– Ehhez képest voltam az elméleti liciben nagy versolvasáson. Vagány volt. A fikció az, hogy beülök egy kávézóba, egy nagyon finom presszó mellé, verset olvasgatok, élvezem a napsütést, és ha úgy van, írok is valamit. Este meg kedves emberekkel beszélgetek a magyar költészetről, mondjuk. A valóság az, hogy nem ezt fogom ma csinálni.

