A Szent László Közösségi Ház rengeteg nagykárolyi esemény helyszíne. Vénig Árpád – aki lényegében mindennel foglalkozik a közösségi házban – elmondta, hogy szeretnék fellendíteni az ottani életet, hiszen a hely adott. Legközelebb kedden 13 órától láthatják Az aranyszőrű bárányt, ami gyermekeknek szól.
– Milyen funkciót töltesz be?
– Adminisztrátorit, ami egy ilyen gondnok-adminisztrációs munka ötvözete. Itt kell gondolni különböző tevékenységek anyagi dolgainak rendezésére, számlák, nyugták, szerződések megkötésére, van lent négy üzlet, ami ki van adva, az ő ügyeiket is én intézem (számlák, bérleti díjak), valamint az összes ügyféllel, aki bérel nálunk termet, azokkal is én foglalkozok. Ezen kívül pedig az egyházi rendezvényeket – amik vannak az iskolának és a plébániának – is lebonyolítom. Meg persze van egy kis karbantartás is. Nyilván nem kezdek el vakolni, de kisebb munkákat én végzek, legyen az villanykörte-csavarás, fűnyírás, vízvezeték-szerelés, faültetés. Valamint a különböző iskolai rendezvényeken intézem a hangosítást, a fényeket, díszletet rakok fel.
– Mióta működik a közösségi ház?
– 2007 ősze óta. 2006-ban kapta vissza a római katolikus püspökség ezt az épületet. Egy németországi pályázat segítségével pedig fel is újították, 2007 tavaszán már kész is volt. Azóta működik, már kilenc éve.

– Sokat változott azóta, hogy elkezdődtek a tevékenységek?
– Nem igazán. Az alapok megvannak. De szűkült a tevékenységi kör, régebben több egyházi program volt, ifjúsági kezdeményezések (filmvetítés, hittanórák), ami most már átkerült a plébániára vagy az iskolába. A városban is sok bővítés zajlott, felújították a kastélyt, a kultúrházat, a Kalazanciban is felépült az új épület, úgyhogy sok esemény átkerült máshová. 2012–13-ban drasztikusan visszaesett a forgalom. Viszont jó hír, hogy ezzel az új multifunkcionális teremmel átlendültünk kicsit a vendéglátáshoz, több esküvő, keresztelő, születésnap van, tulajdonképpen, ami kiesett, az vissza is jött, csak más területen. 2013 óta felfelé haladunk.
– Külsőleg?
– A változások hátul voltak, amióta a főépületet felújították, kisebb-nagyobb karbantartási munkák zajlottak. Évente nagyjából 15-20 ezer ember fordul meg nálunk, és persze ettől minden használódik.
A főépületben most volt ablakfestés, lépcsőházfestés, és idén a boltok kirakatait és a főkaput fogjuk átfesteni.
Hátul pedig lebontottuk az üvegezett épületet, megnagyobbítottuk az udvart tizenöt méterrel, a pázsitot és a kerítést is rendeztük. A régi Kiwanist pedig bővítettük egy 160 négyzetméteres új épülettel. Ezt 2013-ban adtuk át.
– Ez városi kezdeményezés volt, vagy a püspökséghez tartozik?
– Inkább városi, mert viszonylag szabad kezet kaptunk a püspökségtől, ugyanis régen a nagykárolyi esperesi hivatalhoz tartoztunk, aztán mióta 2013-ban történtek változások, és odakerültünk a püspökséghez, de helyileg nem ott vagyunk, ezért kaptuk a szabad kezet. Igény szerint történt, már 2011-ben megfogalmaztuk, hogy jó lenne a hátsó részt rendbe tenni, mert már akkor kezdtek jelentkezni lakodalmakra, keresztelőkre, de akkoriban még nem volt terem, mert a régi körülbelül 40-50 fő befogadására volt képes. Kisebb eseményeken elég volt, a főépületben pedig inkább bálokat tartottak. 2012-ben tisztázódott, hogy szeretnénk egy ilyen vendéglátós részt, de ezt saját anyagi erőből nem tudtuk volna megvalósítani. Németországgal felvettük a kapcsolatot. Klaus Winter és a Német Fúvósok Szövetsége támogatott minket ebben a kezdeményezésben, gyakorlatilag fél év alatt össze is gyűlt az összeg.
Mióta elkészült az új épület, bevezettünk egy új rendszert, így már nem csak terembért, hanem rezsit is kell fizetni. Nem a profitra megyünk, az volt a lényeg, hogy egyházi programok mellett világi programokból tudjuk biztosítani az épület üzemeltítését, és emellett támogatjuk a nagykárolyi kultúrát is olyan szempontból, hogy helyet adunk különböző eseményeknek, például most a Rekettye is itt tanítja az iskolásokat.
– Szoktak lenni állandó programok?
– Egyházi berkeken belül vannak. Például a Mária Légió, ők a környékbeli összes imaközösség, ide járnak, különböző tevékenységeket szerveznek. Szokott még lenni jegyes oktatás, ifjúsági kezdeményezések, lelki gyakorlatok. A püspökségnek is vannak különböző tematikus irodái, ők is itt tartanak előadásokat.
– Hány fő fér el a termekben?
– A díszterembe 250, a kisterembe 50-60, a klubterembe körülbelül 30, hátul pedig 100 fő kényelmesen elfér.
– Mi az, amivel a leggyakrabban felkeresnek? Születésnap, színház?
– A Kalazanci Szent József Iskolaközpontnak vannak próbái, ők szoktak alkalmanként jönni; karácsonyi, március 15-ei, október 23-ai műsorral, most például a ’48-as megemlékezésre készülnek.
– A színház átadása után szerinted visszaesik az érdeklődés a Szent László Közösségi Ház iránt?
– Nem hinném, nem fogja befolyásolni. Ilyen vándorszínházak, színtársulatok (például a nagyváradi Lilliput, vagy a szatmárnémeti bábszínház) inkább ide jönnek, mert ez elég nekik. Sokkal közvetlenebb, sokszor le is mennek a gyermekek közé játszani. 180-200 főig ez a terem jó.
Mostanában elég sok vendégelőadónk volt, Ludescher Norbert szokott hozni Stand Up-osokat.
Gondolkodtunk már, hogy a következő évadban kisebb bérletet összehozzunk, ilyen egy-kétszemélyes előadásokból. Vagy például nótaestet is szeretnénk.
Már sokan megfordultak itt, abszolút színes a paletta.
– Mi a legközelebbi esemény?
– Kedden lesz az Aranyszőrű bárány, 13 órától, ez kisebb gyermekeknek.



You must be logged in to post a comment.