Patrocíniumi ünnepét ülte ma a nagykárolyi Kalazanci Szent József Líceum. A Szent László Közösségi Házban alkalomhoz illő ünnepséget tartottak. Schönberger Jenő atya ajánlotta a tanulók figyelmébe Kalazanci Szent József azon gondolatát, miszerint nem az a fontos, hogy ők mit kapnak, hanem, hogy mit adnak.
Kérte: ennek az intelemnek a szellemében éljék az életüket.
A római katolikus egyház, illetve a piarista rend évente kétszer ünnepli alapítóját, Kalazanci Szent Józsefet. Egyházi emléknapján, augusztus 25-én, és november végén, mikoris világszerte a piarista iskolák Kalazanci Szent József pártfogásának ünnepét, a Patrocíniumot tartják. Céljuk, hogy a diákokkal körülvéve is megemlékezhessenek az „összes keresztény népiskola pártfogójáról”, ahogy Kalazanci Szent Józsefet 1948 óta XII. Piusz pápa rendelkezésére tisztelik. A megemlékezésnek évről évről részese a nagykárolyi felekezeti iskola is.
Diákok kedveskedtek a továbbiakban verssel, énekkel, zongora- és citerajátékkal. Dragos Roland 3. osztályos tanuló zongorajátékával, Lázár Judit versszolgálatával, 4-5. osztályos diákok citerával, Koch Vanessza 8. osztályos diák népballada énekléssel, Tyukodi Viktória 6. osztályos tanuló énekkel, Török Bálint 11. osztályos diák versmondással szolgált.
Tegnap több vetélkedőt is tartottak az oktatási intézményben, a nyerteseket pedig ma díjazták.
You must be logged in to post a comment.