A Mathias Corvinus Collegium sokrétű képzést biztosít a tehetséges diákoknak. Az Alapítvány munkájáról és saját útkereséséről mesél nekünk Likker Zsuzsanna a Mathias Corvinus Collegium Kolozsvári Egyetemi Program koordinátora.
– Mesélj kérlek kicsit magadról, milyen kötődésed van Nagykárolyhoz és a vidékhez?
– Nekem Nagykároly és a vidék a gyerekkoromat jelenti, a személyiségem kialakulását és azt, aki ma Likker Zsuzsi. Börvelyben jártam általános iskolába, majd a gimnáziumi éveimet a Nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumban töltöttem. Itt éltem meg az első kisiskolás sikereket vagy épp nehézségeket, itt kötöttem életre szóló barátságokat, itt van a családom és valóban itt nőttem fel. Itt lettem az a fiatal lány, aki évekig pszichológus akart lenni, majd egy hirtelen döntés után mégis a Kommunikáció és közkapcsolatok szakot választotta a kolozsvári Babeș – Bolyai Tudományegyetemen, hogy rendezvényszervező lehessen (akkor legalábbis még ez volt tervben).
– Miért pont ezt a szakmát választottad?
– Ha ezt még elsőéves egyetemista koromban kérdezed meg, akkor nagy mosollyal azt mondtam volna, hogy fogalmam sincs, de valamiért így kellett legyen. Ma már viszont tudom, hogy mindig is szerettem átlátni a folyamatokat, mindig szerettem tudni mindenről, ami egy hozzám kapcsolódó tevékenységhez kötődik, szerettem csapatban dolgozni. Ugyanakkor szeretem a változatosságot, a kreatív dolgokat és főként a pezsgést. Éppen ennek köszönhetően elmondhatom azt, hogy minden nap boldogan megyek be a munkahelyemre és büszke vagyok arra, hogy a Mathias Corvinus Collegium egyik legfontosabb képzési programját vezethetem az erdélyi régió székhelyén, Kolozsváron, a Kolozsvári Egyetemi Programot (KEP).
– Mesélj kérlek a Mathias Corvinus Collegiumról, mivel foglalkozik az Alapítvány?
– A Mathias Corvinus Collegium (MCC) szerintem egy olyan tehetséggondozó intézmény, amelyről mindenkinek tudnia kellene. Kárpát-medence-szerte nyújt ugyanis oktatást kiegészítő, magas színvonalú képzéseket az általános iskola felső tagozatán, a középiskolákban, a felsőoktatásban tanuló tehetséges diákoknak vagy a már diplomával rendelkező fiatal felnőtteknek. Kiemelkedően tehetséges, fejlődni vágyó diákokat támogatunk abban, hogy a bennük rejlő tehetséget, kreativitást – szociokulturális helyzetüktől függetlenül – a legnevesebb oktatók és tanárok segítségével –kibontakoztathassák és kamatoztathassák. Nálunk a közoktatást kiegészítő egyénre szabott, kis létszámú csoportos munka zajlik, hogy minden korosztálynak megfelelő képzési lehetőséget biztosítsunk, illetve minden MCC-s diáknak személyre szóló visszajelzést tudjunk adni munkáiról, fejlődéséről.
– Hogyan kerültél az Alapítványhoz, mivel foglalkozol ott?
– Az, hogy én hogyan lettem MCC-s egy elég papírformaszerű történet. Mesteris hallgató voltam és végre nem csak önkéntes munkát szerettem volna végezni, hanem olyat is, amiért fizetés jár. Elkezdtem böngészni azokat az oldalakat, fórumokat, ahol kommunikációs végzettséggel rendelkező munkaerőt kerestek. Nem is kellett sokáig várjak, mert sikeresen teljesítettem életem első, igazi állásinterjúját az Országos Romániai Magyar Közgazdász Társaságnál, ahova irodavezetőre volt szükség. Egy évet dolgoztam ott, és a kedvenc feladatom a Pénzmágnes nevű pénzügyi vetélkedő megszervezése volt. Ekkor jöttem rá, hogy szeretnék diákokkal foglalkozni. Teltek a hetek és addig gondolkodtam ezen, hogy lehetséges, hogy bevonzottam, mert akkor találtam szemben magam a Mathias Corvinus Collegium álláshirdetésével, ahova az erdélyi Középiskolás Programba kerestek programszervezőt. Mondanom sem kell, hogy nem gondolkodtam sokáig, jelentkeztem, ez 2018 tavaszán volt. Eldöntöttem magamban, hogy ennek muszáj sikerülnie, hiszen erre vártam már nagyon régóta és az állásinterjú után egy héttel már MCC-s melegítőben vártam a diákokat Nagyenyeden. Fél évet dolgoztam középiskolásokkal, amikor 2018 nyarán egy hatalmas lehetőséget kaptam, méghozzá, hogy koordináljam az ősszel induló Kolozsvári Egyetemi Programot. Ez nem csak előrelépést jelentett, hanem új kihívásokat, saját döntéseket és egy olyan program vezetését, ahova nagyon sokféle egyetemi hallgató jelentkezik és a szakmai oktatás mellett én, mint programkoordinátor talán segíteni tudom őket a mindennapjaikban. Most pedig itt vagyunk 2021 telén, amikor már három párhuzamos évfolyamnak szervezek oktatást az egyetemi óráikon túl, napi kapcsolatban vagyunk és nagyon szoros partneri kötelék alakult ki közöttünk.
– Mi az, ami a legjobban tetszik, ebben a munkakörben?
– Legőszintébben: Ők! A KEP-es diákok!
– Milyen programokat kínáltok jelenleg a diákoknak?
–Jelenleg konkrétan itt Erdélyben 4 programunk van. A Fiatal tehetség program (FIT) általános iskolásoknak, az erdélyi Középiskolás Program (e-KáPé), amely minden erdélyi középiskolás számára elérhető, a Kolozsvári Egyetemi Program (KEP) Kolozsváron tanuló alapképzéses hallgatóknak és egy több helyszínnel rendelkező felnőttképzés, az Erdélyi Politikai Iskola (EPI). Viszont a 2021-es év nagy változást hoz az Alapítvány életébe. Azon dolgozunk most, hogy minél hamarabb elérhető legyen több nagyvárosban is például a FIT programunk, hogy több városban létezzen MCC képviselet és így könnyebbé tegyük a diákok számára a csatlakozást az ingyenes, minőségi, magyar nyelvű képzéseinkhez. Az általunk kínált programok legfőbb tulajdonsága amellett, hogy a kurzusainkat elismert, gyakorló szakemberek tartják és személyre szóló, hasznos tudást adnak át a diákjainknak az, hogy nem csak szakmai szempontból fejlesszük a hozzánk felvételt nyert fiatalokat, hanem egy motiváló és támogató környezetet is biztosítunk számukra és befogadjuk őket az MCC családba, hogy igazi tagjai legyenek a mi csapatunknak és jókedvvel, magabiztosan éljék mindennapjaikat az MCC kapuin kívül és belül is.
– Mennyivel másabb a „kolozsvári élet”, mint az itthoni?
– Egyrészt teljesen más és másrészt nagyon hasonló. Teljesen más abból a szempontból, hogy sokkal nyüzsgőbb város Kolozsvár, mint a mi térségünk, illetve millió féle emberrel lehet találkozni. Rengeteg kulturális lehetőséget kínál, az egyetemi oktatás pedig magával ragadja a diákokat, ha tényleg a hozzájuk illő szakon tanulnak. Más szempontból pedig hasonló is, mert a zűrzavarban én mindig megtaláltam azokat a helyeket, ahol kicsit csendben lehetek a gondolataimmal, mint otthon a szobámban, vagy ahol az otthonról küldött ebédet falatozva kicsit közelebb került a család érzése, ahol bár lehet, hogy nincs melletted fizikailag a gyerekkori legjobb barátod, de megismerkedhetsz nagyon klassz emberekkel és ismét tartozhatsz valahová. Azt gondolom, hogy személyiség válogatja, de megéri kipróbálni az egyetemi élet kínálta újdonságokat. Nagyon sok támogatást kaptam otthonról, a szüleim mindig mellettem álltak és engedték, hogy én hozzam meg a döntéseimet viszont voltak olyan helyzetek, amikor be kellett látnom, hogy most csak magamra számíthatok. Szerintem ezért is alakult úgy, hogy egyetem után nem költöztem haza, hanem itt próbáltam meg a szerencsémet és itt alakítottam ki az életem, ami még persze változhat, hiszen nem tudjuk merre visznek minket a lehetőségeink. De mindezek mellett jó arra gondolni, hogy történjék bármi mindig van egy meleg otthon és egy olyan környezet, ami hazavár. Nagyon szívesen megyek haza Börvelybe és Nagykárolyba épp ezért. Szeretek az otthoni barátaimmal lenni, szeretek a szüleimmel meginni egy teát és úgy beszélgetni, mint felnőtt a felnőttel. De szeretek belépni a régi iskoláim épületeibe is, vagy a kastélykertbe sétálni és feleleveníteni a régi emlékeket, amikor még zeneoviba jártam, Rekettyés voltam vagy épp az Augustfest színpadán énekeltem.
– Mi a legjobb dolog a munkádban, amitől mindig újabb és újabb motivációt érzel?
–A legjobb dolog a munkámban az a változatosság és a diákjaim. A folyamat, amivel minden képzést vagy nyelvórát megszervezünk ugyan olyan, de sosem tudjuk, hogy mi okoz majd mégis kihívást. Emberekkel dolgozni nehéz, mert nem lehet egy betanult folyamat alapján eljárni. De egy jó programkoordinátor mindig mindenre talál megoldást. Hogy is ne találna, mikor folyamatosan fel van töltődve a diákok szeretetétől, a kedves szavaktól és az asztalán hagyott kis cetliktől, amiktől mindig mosoly görbül az arcára. Én belőlük nyerem a motivációmat. Tudni azt, hogy a kolozsvári egyetemi hallgatók egy részének segíthetsz több lenni a társaiktól az hatalmas felelősség, de mindig újult erőre kapsz, amikor látod mennyire hálásak, mennyire élvezik a programot, amikor ők is ötletekkel jönnek, hogy min lehetne még alakítani. Azt gondolom, hogy egy ilyen programnak a vezetőjének lenni csak így érdemes, kölcsönös partnerséget kialakítva, bizalomteljesen és akkor nem is kell már többet azon gondolkodni, hogy miből nyerjen az ember egy kis motivációt, mert a dolgok maguktól történnek majd.
– Mit tanácsolsz azoknak a fiataloknak, akik pályaválasztás előtt állnak?
– A pályaválasztás mindig olyan egy fiatal felnőtt életében, mint gyerekkorunkban a Mumus. De én azt tanácsolom elsősorban, hogy ne féljenek tőle. Ma már rengeteg lehetőség van és mindenki meg tudja találni a neki tetszőt. Sok olyan ismerősöm van, aki elkezdett egy szakot, de rájött, hogy nem neki való, nem azt kapja, amire ő valójában számított. Az ilyeneknek azt tanácsolom, hogy sosem késő változtatni. A másik tanácsom pedig az lenne, hogy legyen az illető jelen pillanatban akár középiskolás, akár friss egyetemista aknázza ki a lehetőségeit. Az oktatás mellett keressenek minél több olyan programot, ahol az elméleti ismeretekhez gyakorlatot szerezhet. Nem szabad elfelejteni azt, hogy az ismeret hatalom, a tudás és a kemény munka nemesít – én legalábbis a saját bőrömön ezt tapasztaltam.
Lang Gyopárka
Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban
You must be logged in to post a comment.