A legkisebb hősöket ünnepeljük a koraszülöttek világnapján

Húsz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy egy 450 grammal született csecsemő életben maradhasson, napjainkban azonban a fejlett orvostudománynak köszönhetően a koraszülött gyermekek is esélyt kapnak. A koraszülöttek világnapja kapcsán, a Nagykároly és Vidéke térségi hetilap szerkesztői, Rotmund Hajnalka dietetikussal beszélgettek.

Valamennyi újszülött kilenc százaléka korai babaként jön a világra. Egy normális terhesség negyven hétig tart, koraszülöttnek pedig azokat a babákat tekintjük, akik a 37. terhességi hét előtt érkeznek. Számos kisbaba azonban nem hetekkel, hanem hónapokkal a kiírt időpont előtt jön a világra, ami komoly kockázatokat jelenthet további fejlődésükre, életminőségükre nézve. A tüdő, az agy, az emésztő- és az immunrendszer éretlensége miatt sokuknak légzés- illetve keringéstámogatásra, mesterséges táplálásra, és különböző gyógyszeres kezelésekre is szüksége van. A koraszülött babák testhőmérséklete alacsonyabb, sokszor merülnek fel náluk táplálási nehézségek is, és apró testméretüknél fogva nagyobb kihívást jelent a mindennapos gondozási feladatok ellátása is. A koraszülött babák egy része a születése utáni heteket általában inkubátorban tölti, gondos ápolás és szakszerű orvosi ellátás mellett, a keringésüket figyelő, illetve az életben maradásukat segítő eszközök sokaságával testükön. Az inkubátor nem csak a megfelelő hőmérsékletet biztosítja számukra, de párás levegőjével megakadályozza a babák testének kiszáradását is.

A koraszülöttek világnapja alkalmából – ami november 17-én volt – egy kaplonyi anyukát kértünk meg, hogy mesélje el a saját tapasztalatait és mutassa be nekünk az ő pici hősét. Rotmund Hajnalka tabuk nélkül osztotta meg velünk az ő történetüket, amit ezúton is köszönünk neki.

– Mesélj kicsit magatokról, hogyan kezdődött a ti történetetek?

– A terhességem 36. hetében kerültem be a kórházba, mivel a magzat valahogy ráfeküdt a vesecsatornámra, ezért a vizelet nem tudott megfelelően távozni és hatalmas fájdalmaim voltak. A fájások az erős antibiotikum-kezeléstől sem enyhültek.

Fontos volt, hogy a baba még ne szülessen meg, minél tovább bent tudjuk tartani. Ennek érdekében egy tágító szálat helyeztek fel, amin keresztül a vizelet távozni tudott a vesémből. Ez egy remek elképzelés lett volna…de a felhelyezés utáni napon éreztem, hogy valami nincs rendben, jöttek a fájások és nem múltak el. Éreztem, hogy ebből már szülés lesz, hiszen már életet adtam korábban egy gyermeknek, tudtam mire számítsak.

Bár a terhességem rendben zajlott, a babám mindig le volt maradva a fejlődésben, súlyban is kevesebb volt az átlagos értéknél. Illetve egész várandósság alatt voltak hasi görcseim, rosszul éreztem magam, emiatt aggódtam is természetesen. A nőgyógász azonban megnyugtatott, hogy minden rendben van, nem áll fent semmilyen veszély se rám, se a babára nézve. Viszont sajnos ez az úgynevezett „stand” felhelyezése annyira megzavarta a picikét, hogy úgy döntött, hogy nem várja ki még azt az egy hónapot, amit a pocakban kellene töltenie, hanem akkor és ott megszületik erre a világra.

– Voltak-e jelei a koraszülésnek, lehet-e tudni, hogy mi volt a kiváltó ok?

– Semmilyen jele nem volt a koraszülésnek. A stand felhelyezése rendben zajlott, az urológusom haza is akart engedni, de a nőgyógyászom javaslatára még 1-2 napott benntartottak megfigyelésen, de koraszülésről szó sem volt.

Az egész nagyon hirtelen történt, pár óra leforgása alatt egy standfelhelyezésből baba lett.

– Hogyan teltek az első napok, hetek?

– Mikor megtudtam, hogy szülni fogok teljesen lesokkoltam. Nagyon megijedtem, hiszen hallottam én is azt a teóriát, hogy nyolcadik hónapra szülni egy gyermeket talán még veszélyesebb, mint korábban, hiszen a tüdő még nem volt rendesen kifejlődve és a baba is kicsi súlyú. Sokáig nem volt időm idegeskedni, hiszen pillanatok alatt kétgyermekes anyuka lettem. Illetve megnyugtatott, hogy a kisfiam teljesen egészségesen született, picike volt ugyan, de makk egészséges, nagyon életrevaló baba. Inkubátorban is csak egy órát töltött, utána nem volt szüksége rá. Első perctől tudtam anyatejjel táplálni, tökéletes funkciókkal rendelkezett.

Viszont mivel nagyon pici súllyal született és meg abból a kicsiből is visszaesett a szülést követően, ezért három hetet töltöttünk a kórházban. A kisfiam nagyon be is sárgult, ezért szinte folyamatosan UV-lámpa alatt kellett tartani, enni is alíg tudott. Az értékei is rosszabbak lettek.

– Lélekben mennyire volt nehéz ez az időszak?

– A fennebb említett okok miatt az első heteket szinte teljesen külön töltöttük. Ez nagyon megviselt engem. Rossz volt látni, hogy a frissen szült anyukák mellett ott szuszog a kiságyban a babájuk, én pedig magamban vagyok. Ők jöttek, szültek, hazamentek, én pedig még mindig ott voltam. Rettenetes volt, hogy csak pár perces látogatásokra láthattam az újszülött kisfiamat. A kórházi időszak alatt minden nap sírtam. Nagyon nagyon vártam, hogy hazamehessünk végre és csak rossz emlékként éljen bennünk ez a pár hét. Viszont a pici nem fejlődött úgy, ahogyan azt vártuk, ezért az asszisztensek javaslatára tejporral kezdtük táplálni, az anyatejet pedig mellőztük. Ezt is nehéz volt feldolgoznom, de csak így tudtuk elérni azt a minimális súlyt, a 2200 grammot, amivel végül haza tudtunk jönni.

Különösen nehéz volt, hogy otthon várt a nagyobbik fiam, akivel még csak nem is találkozhattam a kórházban töltött hetek alatt, borzasztóan hiányzott és én is nagyon hiányoztam neki. A pandémia ideje alatt szültem, ezért még a férjem se jöhetett be hozzánk. Teljesen egyedül voltam ott egy megpróbáltatásokkal teli ismeretlen helyzetben.

– A szülés óta már évek teltek el, hogyan telnek azóta a napjaitok, gondoltok-e még a megpróbáltatásokkal teli időkre, vagy megszépültek már az emlékek?

– A kórházban minden egyes eltöltött nap egy kínszenvedés volt számomra, azt hittem, hogy sosem fogunk hazajönni. Reménykedtem benne, hogy ahogy kitesszük a lábunkat a kórház kapuin, akkor minden rendben lesz. Hát, ez nem így történt. Mivel ő nagyon pici súlyú volt és koraszülött is, ezért nagyon melegben kellett tartani, a hőháztartása még nem alakult ki megfelelően. Hónapokig ki sem volt szabad menjünk a házból, állandó meleg hőmérsékletre volt szüksége. Ez is egy rendkívül nehéz időszak volt, de legalább már otthon.

A kórházban nem hívták fel rá a figyelmünket, hogy esetleg további fejlesztésre vagy felmérésekre lenne szüksége a babának, de pár hét után észrevettem, hogy a kisfiam izomzata nem megfelelően fejlődik. Elvittem gyógytorna-felmérésre és igazából innen kezdődött az igazi kálvária. A koraszülöttség hozott olyan nem várt lemaradásokat, amelyekkel még a mai napig is küzdünk.

– Mit javasolnál azoknak a szülőknek, akik hasonló cipőben járnak, mint ti?

– Azt tudnám javasolni – saját példából okulva –, hogy a koraszülötteket minél előbb el kell vinni felmérésre és esetleges fejlesztésre, akkor is, ha a kórházban erre nem kapunk utasítást. Az anyai szív érzi és látja, ha valami nincs rendben.

– Szerinted miért fontos, hogy minden évben megemlélezzünk a legkisebb hősökről?

– A koraszülöttek igazi harcosok, igazi kis küzdők. Ők mutatják meg nekünk igazán, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint amit mi gondolunk. Megtanítanak arra, hogyha eleget harcolunk, akkor bizony bármit elérhetünk.

Hogyan segíthetnek a szülők az első napokban?

Szerencsére a koraszülöttek túlnyomó többségére – és az egyre magasabb színvonalú orvosi ellátásnak köszönhetően a jóval a várt időpont előtt született babák nagy részére is – egészséges felnőttkor vár. A szakmai hozzáértés mellett a szeretet, amivel a szülők veszik körül, létfontosságú abban az időszakban is, amikor a babát még az inkubátor fala választja el tőlük. A tapintás az első érzék, amely már az anyaméhben kifejlődik. A koraszülött baba is megfogja a szülei ujját, még akkor is, ha a látása vagy a hallása még egy korai fejlődési szakaszban van. Számukra az érintés jelenti a szeretetet és azt a biztonságot, amire minden pillanatban szükségük van fejlődésükhöz, ezért fontos, hogy ez az érintés még az inkubátorban, pelenkában, különböző műszerekre kötött babáknál is a lehető leggyengédebb legyen, és hogy a szülőknek minél több lehetőségük legyen babájukkal bőr-bőr kontaktust kialakítani.

Az első hónapok

Most már az ötszáz grammos babáknak is van esélye az életben maradásra, amennyiben megkapják a szükséges ellátást a koraszülöttcentrumokban, bár fontos, hogy mindez több tényezőtől függ. A babák két kilogramm súlyig mindenképpen kórházi ellátásra szorulnak, a hazaengedés feltétele az önálló táplálkozás készsége, ugyanis az inkubátorban mesterségesen táplálják őket. A szakember felhívta a figyelmet, hogy hazaengedéskor fontos kritérium a családnak, hogy egy légzésfigyelőt be kell szerezniük, ugyanis a hirtelen csecsemőhalál (bölcsőhalál) szempontjából a koraszülöttek kiemelt kockázatúak.
A nagyon kevés súllyal született csecsemők mindenképpen korai fejlesztésre szorulnak. A mozgásfejlődéshez a gyógytorna elengedhetetlen, emellett számos terápiás foglalkozásra is szükség lehet azért, hogy a kisdedek normál óvodában be tudjanak kerülni. A gyakorlat azt mutatja, hogy a koraszülött babák hatéves korukra minden tekintetben utolérhetik a normál időre született társaikat, ehhez az kell, hogy ne legyen komoly szövődménye a koraszülésnek, ami lassítja a gyermek fejlődését.

A koraszülötteknek van egy születésükhöz viszonyított életkoruk, és van egy korrigált koruk is. Az utóbbit úgy számítjuk ki, hogy le kell számolni azokat a hónapokat, amelyeket a babáknak még az anyaméhben kellett volna töltenie, ezért számukra a sokszor emlegetett „nagykönyv” nem mérvadó.

Ezeket a babákat nem a negyven hétre született társaikhoz kell hasonlítani. Később kezdenek el járni, nehezebben fognak felülni vagy éppen átfordulni. Éppen ezért nagyon fontosak a fejlesztő foglalkozások, külön figyelmet kell fordítani a gyógytornára, illetve a későbbiekben különböző készségeket fejleszteni kell a tanuláshoz.

Bagossy Andrea és Lang Gyopárka