A legszebb arcukat mutatták meg

Szombaton tartották Csomaköz község ünnepét.

A rendezvény — mint annak lennie illik — lelki megalapozással kezdődött. Starmüller Ferenc plébános a szertartás végén mindenkinek boldog ünneplést kívánt. „Az az ünnepség is szolgáljon mindenkinek testi és lelki javára, kikapcsolódására” — fogalmazott.

A Csomaközi Kulturális Nap elnevezésű rendezvényen a mazsorettek és a fúvósok vezetésével, az egész éves munkát jelképező, immár megáldott kenyeret követve haladt végig a település fő útján a menet, és invitálta az érdeklődőket a futballpályára, az ünnepségre. Sokan tapssal fogadták a fiatalokat.

Magát a rendezvényt a labdarúgópálya mellett tartották meg. Schwarczkopf János polgármester üdvözlőbeszédében arról beszélt, hogy a számos kulturális program mellett hagyományos strudli, valamint bográcsos várja a helyieket és a vendégeiket. Megemlítette azt is, hogy az utóbbi három évben a községi vezetőség számos beruházást tudott megvalósítani, szerinte ezek a csomaközi polgárok életébe hoztak pozitív változásokat. A mezei utak felújítását, a szennyvízhálózat működőképességének biztosítását, a közvilágítás felújítását, a kultúrotthon felújítását és felszerelését, az úgynevezett roma soron a villanyáram-hálózat kibővítését, valamint a még folyamatban lévő községi utak felújítását említette meg. Elmondta továbbá, hogy a közeljövőben az orvosi rendelőt újítják fel, továbbá kialakítanak egy műfüves sportpályát. A községi ünnep kapcsán köszönetet mondott mindenkinek, aki feladatot vállalt magára a szervezés és megtartás munkálatában. Mint fogalmazott, az eredmény a közös munka révén jöhetett létre. Kitért arra is, hogy azoknak is hálás, akik a portájukat az átlagosnál is jobban csinosították ki, hogy a menet alkalmával a legszebb arcát mutathassa meg Csomaköz.

A megnyitó beszédeket követően előadásokkal kedveskedtek a mind nagyobb számú közönségnek, előbb a helyi óvodások és kisiskolások, majd a menettáncosok, a mezőteremi néptánccsoport, utóbb a Lucăceni-i Star Acro Dance tagjainak a produkcióját tekinthették meg. Tág repertoárral kedveskedett a kaplonyi, mezőfényi, csomaközi egyesített fúvószenekar. Az este során volt Kocsis Janika-koncert, a feledhetetlen operett világát idézték meg a Hungarikum debreceni társulat tagjai. Később a Kis Cipő zenekar, zárásként pedig a Tenx Lenx zenekar lépett színpadra a csomaköziek községi ünnepén.