A koszorú egy szimbólum, egy szép jelkép, de a lényeges bennünk lakozik. Közeledik már az az időszak, amikor különösen is megemlékezünk azokra, akik már nincsenek közöttünk…
Mifelénk tiszteletteljesebbnek tartják a fehér virágokat, a krémszínűeket. Persze a főhajtást akár formabontón, színpompás virágokkal is megtehetjük. Ez már ízlés kérdése.
Emlékezni szeretteinkre, mégpedig illő módon. Ebben is a segítségünkre vannak a virágkötészetekben. Nagykároly virágkötőmesterét, Kinál Istvánt kérdeztük ennek kapcsán. Szerinte az ízlés kérdése, hogy fehér és krémszínű, avagy netán színpompás virágokat teszünk-e a koszorúra. Többnyire krizantémot javasolna, és szintén tartós a szegfű. Persze van olyan, aki a liliomot szereti vagy a gerberát. Jól mutat, és szépen kitölti a teret a koszorúba belehelyezett zöld levél. Így az aszpidisztra vagy az arália levél is. A borostyán szintén fontos.
Többnyire tartós, száraz virágból készítünk koszorút – magyarázza a mester. Akár örökzöldekből. Hiszen ebben a hűvösebb, hidegebb időben egész sokáig elállnak.
Amúgy a hét minden napján felkereshetjük a Főút mentén lévő boltjában Kinál Istvánt. A vásárlók igényeihez igazodva kaphatók náluk különböző kegyeleti készítményeket, sírdíszek, gyertyák, és persze mindenféle koszorú.